SumidaNyelvemlék, kicsit más tartalommal
Ha nyelvemlékeink szóba kerülnek, természetesen mindannyiunknak a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária siralom jut az eszébe. Vannak azonban másfajta nyelvemlékeink is, így például Trócsányi Zoltán a Magyar régiségek és furcsaságok c. 1924-ben megjelent könyvecskéjében az alábbi olvasható, szó szerint idézem: „1429 GeorgiusPolczonzaro dictus (Múzeum Rhédey) „
Ez az adat azért figyelemre méltó, ugyanis abban a korban elődeink még nem használtak sem család/vezetéknevet……sem budit. A sok György úr megkülönböztetésére általában a birtokuk megjelölése szolgált, jelen esetben azonban az okmányt készítő fontosabbnak és pontosabbnak tartotta nemes György urunk eme tulajdonságának a közlését, tehát egyedül álló – ülő – volt a maga korában.
Eleinkről, a pusztában vándorló nomád harcosokról tudjuk, hogy ha kényelembe kívánták magukat helyezni dárdájukat a földbe ütötték és abba kapaszkodtak. Később, a letelepedés után a luxus non plus ultrájaként két karót vertek le, kissé távolabb a sátortól, vagy a kunyhótól.
György úr azonban kortársainál szélesebb látókörű volt, talán egy nyugati útján ő maga személyesen győződött meg eme korszakos újítás előnyeiről. Környezete azonban a „senki sem próféta a maga hazájában” elvet követve mindössze e gúnynévvel „jutalmazta” az újítását, később e csúfnévből ragadvány név lett.
Latiatuc feleym ʒumtuchel mic vogmuc……..
Szerkesztő: Pester Béla
Forrás. Trócsányi Zoltán: Magyar régiségek és furcsaságok, az 1924-es Dante kiadás reprintje Helikon 1987. 35-36. oldal
#Sumida#
