SumidaA szatmárcsekei csónakos fejfák
Szatmárcseke faluközpontjától alig száz méterre, található az Európa-szerte ismert református temető. A Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek itt lévő sírja miatt a magyar turisták – kicsik és nagyok – zarándokhelye e sírkert. Nekünk, magyaroknak, elsősorban Kölcsey miatt jut eszünkbe Cseke, de aki ide ellátogat, a költő klasszicista síremlékén kívül akaratlanul is szembesül a különleges, egyedi megformálású sírjelek fenséges tömegével. közel 1200, nyugat felé néző, tölgyfából készített, másfél-két méter magas, csónak alakú, ám sokak szerint emberi arcot ábrázoló fejfa jelöli a sírokat. A felül elkeskenyedő fejfák rejtélyét számos kutató próbálta már megfejteni, és magyarázatot találni arra, hogy mit szimbolizálnak, miért pont így faragták ki őket, de eddig senki nem járt egyértelmű sikerrel.
Csekén – a Kölcsey család néhány márvány síremlékétől eltekintve – csak fa sírjelek találhatók, a máshol mindent uraló műkő sírkövek ismeretlenek.
A tölgyfából készített, másfél, két méter magas fejfák sorokba rendezve, feliratukkal nyugat felé tekintve, nem, életkor és társadalmi hovatartozás megkülönböztetése nélkül szemlélik az ittmaradottakat (nincs különbségtétel még az ideológiák terén sem, hiszen a hajdani párttitkár fejfáján is az ABFRA = A Boldog Feltámadás Reménye Alatt rövidítés olvasható).
A néprajzi szakirodalomba az 1930-as években Solymossy Sándor vezette be a „csónak alakú fejfa” meghatározást, mely az általa leírtak nyomán a köztudatban is elterjedt.
A temető korát nem lehet biztosan meghatározni, de az valószínűsíthető, hogy a 19. században létesítették, viszont a fejfák többsége régebben készült. A ránk maradt írásos emlékekből kiderül, hogy a szatmárcsekeiek a tölgyfát még életükben kiválasztották, és a portájukon szárították, hogy haláluk után a hozzátartozóknak ezzel se legyen gondjuk. A faragást helybeli ácsok vagy kerékgyártók végezték
Bár azt ma már biztosan tudjuk, milyen technikával is készültek ezek a különös fejfák, azok eredetéről meggyőző magyarázat a mai napig nem született. Sem a korábbi néprajzkutatók (Solymossy Sándor vagy Nyárády Mihály), sem a helybeli tanítók, sem pedig a közelmúltban megjelent, eddigi legalaposabb összefoglalást készítő kötet szerzője, Amadeo Boros nem tudott megnyugtató választ adni az eddig felmerült kérdésekre.
Egyelőre megdönthetetlen magyarázat nincs a csónakos fejfák eredetére. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ősi ugor csónakos temetkezési szokás utolsó emléke, ez azonban romantikus tévhit, hiszen a pusztai népek jellegzetes temetkezési szokása a kunhalom, kurgán építése volt.
Mások szerint azért temetkeztek így, mert a falut körülvevő vizek áradásakor a halottakat csak csónakban vihették a temetőbe, azonban errefelé ladikkal jártak és a bárkás, félbárkás és deszkás temetés volt a hagyományos. A szertartás után pedig a ladikot egyszerűen a sírra állították, így jelölve meg annak a helyet.
Ezeknek a romantikus magyarázatoknak ellentmond azonban a levéltárban fellelhető nagyon is reális feltételezés: a XIX. század közepe táján megnyitott temető fejfái sem alakjukra, sem díszítésükre nézve nem egységesek. A „csónak alakú” fejfák tulajdonképpen ember alakúak, s a sírba fektetett halottat személyesítik meg. Ezt látszik alátámasztani a fejfa egyes részeinek elnevezése is, melyek nagyon tisztán tagozódnak. A felső rész az egy méter– egy méter húsz centiméter hosszú fej, elülső része nem sík jellegű. A fej elülső zónája a homlok, melynek síkja a két oldal felől enyhén emelkedik, s tompaszögben ér össze az oszlopfő csúcsából induló középvonalon. Pontosan a középvonalon, a homlokrész alsó felén bárddal kialakított hat mély vágat található, amelyek „életre keltenek egy ember alakú archaikus vagy stilizált megjelenésű összetett rajzolatot.
A homlokzata gyakran kétdimenziójú vésett szimbólumokat mutathat, mint például a napot, az életfát, csillagokat.
Ha a fejfákat közelebbről megvizsgáljuk, jól látszik, hogy azok bár nagyon hasonlóak, mégis magukon viselik faragójuk keze nyomát. Így a szatmárcsekei kopjafáknak csónakhoz való hasonlósága nem a lakosok temetkezési módjával, hanem csupán a fejfák tetejének és írásos részének a korhadás elleni megvédésével függ össze. Akárhogy is, de a földbe ásott, mesterien faragott tölgyfák igazi különlegességek.
Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal 1970-es években védettség alá helyezte a sírkertet, így a Kölcsey család néhány márvány fejfájától eltekintve – csak fa sírjelek találhatók, csupán ezt engedélyezik a hatóságok. Szerencse, hisz ennek hiányában ma a csekei temető is ugyanolyan lenne, mint a környező településekéi: műköves és művirágos, elhanyagolt és gondozott részekkel.
Szerkesztette Pester Béla
