SumidaA sinka kutya
A magyar terelőkutyák evolúciójában a sinka a legújabb kor képviselője. Története mintegy 50 évvel ezelőtt indult el a Hortobágyról. A magyar pásztorok nemzedékről nemzedékre tenyésztették és szelektálták ki maguknak a saját jellemüknek leginkább megfelelő terelő kutyákat. A tenyésztés és a szelekció legfontosabb szempontja a fajta jegyekhez történő ragaszkodás mellett a munka teljesítmény volt. A gulyások és juhászok kultúrája egy többé-kevésbé zárt világ. Ezért ezeknek a kutyáknak a fejlődése évtizedek, és nemzedékek óta a nyilvánosságtól távol, a közérdeklődés szeme elöl rejtve történt.
A sinka szó a Hortobágyon simát jelent, ami utal arra, hogy a legfiatalabb pásztor kutya fajtánk sima szőrű. Keletkezésében az itt honos terelőfajták mellett az akkor igen divatos német juhászkutya is fontos részt kapott, de más fajták is közrejátszottak, például a városokban megunt boxerek, amelyek küllemileg, illetve a megkövetelt munka elvégzésére megfeleltek.
A pásztorok egymás között cserélgették ezeket a kutyákat, illetve egymás között fedeztetve utódaikat. Annak ellenére, hogy törzskönyv és származási papírok nem kísérték a kutyákat a jól teljesítő egyedeket nagyon is számon tartották. A kíméletlen szelekciónak eredménye képen létrejött egy olyan homogén, jellemző fajta jegyekkel rendelkező állomány, amelynek jó híre ország szerte gyorsan terjedt . Ezért a Sinka napjainkra már kinőtte a Hortobágyot és több jelentős populáció is található az országban, melyek mindegyike a Hortobágyról eredeztethető.
Sasköröm és foltos nyelv
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A sinkák hátsó lábán a farkaskarom – amit a pusztán saskörömnek neveznek- fajtajellegnek tekinthető. Amelyeknél ez nincs, nem is tartják sinkának, s nem is becsülik semmire. Ezzel szemben, hogyha duplán van a sasköröm, kimagasló munkatulajdonságú állatnak vélik. Ez a hiedelem megcsontosodva él a mai napig a pásztorok közt, függetlenül attól, hogy ez igaz-e vagy sem. (Egyébként a farkaskörömhöz fűződő babona nagyon veszélyes, különösen munkakutya esetében. Funkciója nincs, valójában egy elcsökevényesedett lábujjról van szó. Munka közben a pusztán bármibe beleakadhat és leszakadhat, mivel inak nem rögzítik a láb csontjaihoz, csupán bőr tartja. Kint a szabadban könnyen elfertőződhet az így keletkezett seb és további következményei lehetnek. Még csukott szemű korban érdemes megcsináltatni, nem fájdalmasabb mint egy kisbabának a fülbevalózása). Az állatok orrtükre jól pigmentált, fekete, kivételek ez alól a barna szőrűek, melyeknek orrtükre lehet barna is. Amilyen jól pigmentált az orrtükör, olyan a bőr is, a szájpadlás pedig fekete, akárcsak az a tízforintos méretű folt a legtöbb egyed nyelve közepén, melyet a pásztorok elmaradhatatlan fajtajellegnek tartanak, s a saskörömhöz hasonlóan szerintük az állat jó munkaalkalmasságának is jele.
Sinka manapság is megmaradt a terelésnél, de szükség van arra, hogy legalább alap szinten megismerjük. Modern korunkban az egyik legjobb példa arra, hogy ne rugaszkodjunk el a valóság talajától, ne térjünk el magyar terelőkutyáink ősi mesterségének kívánalmaitól, Ezért a Sinka részben szemlélet is egy olyan világból, ahol a dolgok más értékrendben működnek.
Ezeknek az állatoknak kialakításánál az volt a legfőbb cél, hogy a pásztorok a nyáj, illetve a gulya mellé megbízható, jól idomítható, kiváló terelőállatra tegyenek szert. Ez sikerült is: kimagasló munkabírással és munkakedvvel megáldott segítőtára leltek bennük. Annak ellenére, hogy fiatal fajtáról van szó, könnyen le lehetne írni őket egy fajtaleírásban. Napjainkban tenyésztőszervezetük még nem létezik, sőt nincs egy olyan személy sem, aki mindent megmozgatva e fajta elismertetésén, népszerűsítésén fáradozna. A pásztorok és jószágtartó gazdák célja sokkal inkább a munkaképesség megőrzése, fokozása, semmint a különféle standardok kimunkálása.
Fontos, hogy a Sinka megmaradjon letisztult formában olyannak, amilyennek eredendően a pásztorok kitenyésztették.
Laikus érdeklődő számára talán vonzó lehet ez a robbanékonyan szilaj, parázs, bátor kutya, de a élénk temperamentum, vad természete nem véletlen, mert munkára született és mindenképp határozottan következetes nevelést, rendszeres foglalkozást igényel.
Ha Magyarországon nem sorvad tovább a pásztorkodás, ha mint lét- és munkaforma megmarad, akkor a sinkának van jövője. Ellenkező esetben viszont vagy átalakul, vagy pedig eltűnik, ahogy a huszadik században oly sok, hazánk területén kialakult háziállatfajtával történt. Ki emlékszik ma már a pinkafői lóra, vagy a szalontai és a bakonyi sertésre? Az erdélyi szürkemarhából sem maradt még mutatóban sem.
Írta, szerkesztette: Cseke Ibolya CsIbi
