SumidaÁlmos vagy a régész az áldozat?
Álmos fejedelem nevével mindenki találkozik az iskolai tanulmányai során, leginkább akkor, amikor a hét vezér nevét megtanulja. Az ő személye azért érdekes, mert ő az első olyan fejedelme volt a honfoglaló magyarságnak, akinek a történeti hitelességét és létezését szakmai konszenzus övezi. (A felmenőiről ez már korántsem mondható el). Az Árpád-házat tulajdonképpen Álmos-háznak is elnevezhették volna a késői történetírók. Álmos ugyan lecsúszott az ősatyai címről, de jelentőségét jól jelzi, hogy még a Turul-monda is az ő nevéhez, és nem a fiáéhoz fűződik.
A másik, amit szinte mindannyian tudunk, az az, hogy Álmost a honfoglalás során megölték. Ennek oka a sokáig mértékadó vélemények szerint az volt, hogy a kazár szakrális fejedelem mintájára őt is feláldozták volna. Bár Dümmerth Dezső “Álmos, az áldozat” címen még könyvet is írt, valójában egyáltalán nem biztos, hogy itt valóban egy létező kazár minta átvételéről beszélhetünk. Az Álmos megölésére vonatkozó egyetlen adat a XIV. századi krónikaszerkesztményben és annak családjában (például a Képes Krónikában) fordul elő:
„Ezek közül a kapitányok közül Árpád, Álmos fia Előd unokája, Ügyek dédunokája a többieknél gazdagabb és hatalmasabb volt. Ennek apját, Álmost egyébként megölték Erdélyországban, nem vonulhatott be ugyanis Pannóniába.” (Bollók János fordítása)
A kései krónikás egyfelől nem beszél áldozatról, pusztán arról, hogy Álmost megölték, másfelől ennek az aktusnak olyan párhuzamai is adódnak, (például a Bibliából Mózes halálának a története), amelyek ismertebbek voltak a krónikás számára, mint a kazár fejedelemáldozat.
1958-ban a ma Szlovákiához tartozó Zemplénben elkezdődött az ottani földvárnak és környezetének a feltárása. (A zempléni földvárat a magyarok a 10. században építették, Szent István idejében ispáni földvár, a korai Zemplén vármegye központja. A földvár impozáns méretű, 24 ha-os. A vár területén található a falu görög katolikus és református temploma, valamint a temető. Feltételezhetően az egykor római katolikus, a reformáció óta református templom a 11. századi templom helyén áll. A földvár a tatárjárás után elveszítette jelentőségét). /A földvárakról bővebbet 2018. február 13-i ÉRTÉKEINK rovatban olvashatnak/.
A lelőhelyen elsősorban vaskori és római császárkori leletek kerültek elő. A közeli Szélmalomdombon azonban kiástak egy 10. századi temetkezést is. A tölgyfakoporsóban nyugvó elhunyt mellett nagyszámú arany-, és aranyozott ezüsttárgy került elő. A kengyelek, hevedercsat, zabla maradványok, szügyelődíszek, egyéb veretek, valamint a nyílcsúcsok és az aranyszerelékes szablya alapján világos volt, hogy egy, a honfoglaló magyarsághoz tartozó személyt temettek el itt. A ruházat és az öv fémdíszei mellett még öt darab hajfonatkorong is a földbe került.
Az ásatást vezető Vojtech Budinský-Krička (eredetileg: Budaváry Béla) egy igazán autentikus szakemberhez, a nemzetközi hírű régészhez, Fettich Nándorhoz fordult, hogy a sírt elemezze. Ő kapott az alkalmon, és nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a Zemplén-Szélmalomdombon lévő lelőhelyen Álmos fejedelmet temették el.
Fettich Nándor a második világháború előtti Magyarország egyik legismertebb régésze volt, ötvösként számtalan tanulmányt írt a fémművességről, és a széleskörű nyelvismerete is többször a segítségére sietett. Így járta meg például László Gyulával Kijevet is, ahol az ottani múzeumban végzett leletmentő munkát, de orosz nyelvtudásának köszönhetően meg tudta előzni a Magyar Nemzeti Múzeum műkincseinek széthordását is.
Ám a Horthy-rendszerben élvezett kitüntető figyelem az új korszakban nem minősült érdemnek: az igazoló bizottság jelentése alapján először 1945-ben, majd egy tévesen a nyakába varrt ügy miatt 1949-ben kényszernyugdíjazták, akadémiai tagságától megfosztották. Ezt követően dolgozott napszámosként, üzemi nyilvántartóként, majd egy játékgyárban is. 1961-ben a kandidátusi kérelmét elutasították. A zempléni sír tulajdonképpen lehetőséget teremtett a számára, hogy visszatérjen a régészeti kutatások élvonalába, ám mindezt egy olyan elképzeléssel tette meg, amely után szakmai kritikák kereszttüzébe került.
Fettich nem elégedett meg azzal, hogy Álmos vezért találta meg a zempléni négyes számú kurgán sírjában, de mindjárt egy szakrális-politikai gyilkosságot is költött a lelőhelyhez. Véleménye szerint ugyanis Álmos fejedelmet nem feláldozták, hanem megölték, és a holttestét rituálisan meg is gyalázták, ennek az aktusnak a kitervelője pedig nem más volt, mint tulajdon fia, Árpád fejedelem és a társa, Kurszán. Fettich szerint a holttest fejét levágták, a testet hasára fektetve temették el, a szablyáját kicserélték, a sírnál gyászoló nők hajfonatait a korongjukkal együtt levágták és így dobták be az elhunyt vezér mellé. A sír körül pedig a temetésben résztvevő szláv rabszolgák maradványai kerültek elő, akiket természetesen megöltek, hogy az eseményeknek még csak véletlenül se maradjon egyetlen szem- és fültanúja.
Illusztris névsor sorakozott fel Fettich ellenében, hiszen a zempléni sír kapcsán kibontakozó vitához hozzászólt László Gyula, Dienes István, Bóna István, Györffy György, Kovrig Ilona, Pais Dezső, Bartha Antal, Bartucz Lajos, vagyis a korabeli tudományos élet krémje. Közülük egyikük sem értett egyet Fettich téziseivel.
Érvelésükben rámutattak arra, hogy a holttest fejét nem vágták le, Fettich csak utólag rajzolta le a sírt úgy, mintha ez történt volna. Nem különben tévesnek bizonyult a fegyverek cseréjére vonatkozó megállapítása is. A szláv rabszolgák köré költött történetből már a vita során kihátrált Fettich, miután kiderült róluk, hogy azok időben jóval megelőzték a honfoglalás kori sírt. (Ugyanezt állapították meg a halomról is, amelybe a sírt utólag ásták bele, noha Fettich a vita során végig ragaszkodott ahhoz, hogy a halom a sírhoz tartozik).
A honfoglalás korának kutatásához a vita mégis alapvetően két dologgal járult hozzá. Egyfelől arra sarkallta a szakembereket, hogy kísérletet tegyenek arra, hogy a honfoglalók régészeti anyagán belül elkülönítsék a korainak nevezhető leletanyagot. A vita során ugyanis bírálat érte azt az álláspontot, amely szerint a legkiemelkedőbb, nemesfémben leggazdagabb leletek lennének a honfoglaló magyarság legkorábbi Kárpát-medencei hagyatéka.
Másfelől viszont megpróbálták meghatározni, hogy az elit leletanyagán belül vajon melyek azok a konkrét sírok, amelyekben tényleg egy nemzetségfői vagy fejedelmi személyiség nyugodhatott. Olyan sírt azonban még így sem sikerült találni, amelyről nagy bizonyossággal állíthatnánk, hogy ott Álmos nyugodna.
Szerkesztette Pester Béla
Forrás:
– Dümmertth Dezső, Álmos az áldozat, Panoráma 1986.
– Kanyó Ferenc Régészháború Álmos állítólagos sírja miatt
