III. István király és a fehérvári jog, mint az önkormányzatiság csírája

1172. március 4-én hunyt el fiatal királyunk. Rövid élete és rövid országlása trónviszályoktól terhes volt, apja testvérei, László és István, akik Konstantinápolyban, I. Mánuel bizánci császár udvarában várakoztak bátyjuk halálára, nem könnyítették meg uralkodását. István koronázásával szinte egyidőben koronázták meg II. Lászlót is, akinek személyében és egy alku következtében rövid időre újra éledt a Magyar Királyságon belül is a „dukátus” intézménye. László halálát követően a trónviszályt a másik nagybáty folytatta. Halála után a testvére követte Istvánt a trónon III. Béla néven.

A folyamatos harcok közepette István igyekezett támogatni az egyházat és felvirágoztatni az országot. Apjához hasonlóan lemondott az invesztitúra jogáról, és kijelentette, hogy az egyház javait csak végszükség esetén használja fel saját céljaira.

Noha III. István rövid ideig uralkodott, kormányzásának köszönhetően a gyakran Bizánc és a Német-Római Birodalom között hánykolódó Magyarország helyzete konszolidálódott és sikerrel védte meg országa függetlenségét.

Ő volt az első magyar király, aki városi – közelebbről a székesfehérvári – polgároknak privilégiumokat adott. Ez az úgynevezett fehérvári jog, mely a későbbi városi kiváltságjogok alapját képezte.

A városi jog a középkori város szabadságjogainak és olyan jogszabályainak összessége, mely a városi lakókat megkülönböztette a városon kívül lakóktól, ilyen értelemben nevezhetnénk a modern önkormányzati jogok alapjainak is. Az első városi szabadságjog-gyűjtemény a fehérvári jog, később ebből fejlődött a budai jog amely a 14. században vált Magyarországon mértékadóvá a büntetőjog, magánjog és eljárásjog területén. Tartalmazta

– a városi szabadságjogokat,

– vámmentességet,

– országos-, illetve heti vásártartási jogot,

– árumegállító jogot.

– bíró- és tanácsválasztást,

– egyházi privilégiumokat pl. plébános választási jog,

– bizonyos tizedszedési rendeleteket.

Megjegyezném, hogy egyes források szerint Szent István is kiváltságjogokat adott Fehérvárnak, ennek azonban – tudomásom szerint – nem maradt bizonyítéka. Megítélésem szerint, logikátlan lett volna a királyi székhelynek, pont ott ahol Szt. István gyakorolta királyi személyéhez fűződő jogait és bevezette a törvénylátó napokat átadni az ítélkezés jogát. A törvénynapok megtartásáról az Aranybulla is intézkedett. A törvénynapok a későbbiek során országgyűlésekké alakultak, amelyek ugyancsak Fehérváron zajlottak. 1527-ig 47 országgyűlést tartottak itt.

Más vélekedés szerint azonban III. István király adományozhatta Fehérvárnak azokat a kitüntető jogokat, melyeket IV. Béla újított meg. III. István több mint egy évszázaddal később uralkodott Szent István után, a XII. század közepén, ám ha mégis tőle kapta első privilégiumait a település, akkor is a legelső, jogaiban is megerősített magyarországi városról beszélünk Székesfehérvár kapcsán.

Magyarországon a valódi városiasodás ugyan évszázados késéssel indult meg, a fehérvári jog a korabeli Európában mégis igen korszerűnek és időtállónak számított, hiszen a kiváltságolt városok sokféle funkciójú, változatos jogokkal, összetétellel, építkezési móddal rendelkeztek. A XIII. század közepétől kezdve fehérvári jogok nélkül egy települést sem lehetett városnak tekinteni, ennélfogva évszázadokig volt mérvadó a várossá válások folyamatában a belőle később kialakuló budai joggal egyetemben.

“A tatárjárás után keletkezett városoknál, melyek privilégiumát gazdasági fejlődés nem előzi meg, szintén nem találunk külföldi jogból származó jogokat, a mi annak tulajdonítható, hogy ekkor már voltak kifejlett városaink, melyek jogát az újonnan alapítottak átvehették. A szerint már most, hogy mely város jogára történik hivatkozás, megkülönböztethetünk egyes csoportokat, de tényleges filiális viszonyról beszélni e városok közt még korai volna. A gyakorlat ingadozó, sőt az is előfordul, hogy valamely város kiváltságában több más városra történik hivatkozás. Leggyakrabban Fehérvár és Buda említtetnek az új kiváltságolásnál s mondhatjuk, hogy az Árpádkorban a magyar városok egy jogcsaládba tartoznak, melynek fejeként a fehérvári jog szerepel.” (Hóman Bálint: Új irány a fejlődésben)

A városi funkciókat betöltő település felett a joghatóságot kezdetben kizárólag a király, majd a király és az egyházi testületek együttesen gyakorolták. Amikor a város falain belül a nyugati polgári elem megjelent, nem szerezhette meg az egész város feletti joghatóságot, bár jogait a király biztosította. Élénk gazdasági és politikai központ maradt ugyan a török hódoltságig, s a városi szervezet megerősödött benne, kiterjesztve a polgárság fennhatóságát a külvárosok egy részére is.

Az ún. fehérvári jog egyik igen fontos eleme, hogy a városokban minden ügy a város bírósága alá tartozott, így a cause maiores (emberölés, vérontás, stb.) is az illetékessége körébe tartozott. A városok fellebbviteli hatósága közvetlenül a király volt. A magyar jogfejlődés és joggyakorlás szempontjából nézve a királyi területek zárt igazgatási és igazságszolgáltatási rendszerének megbontásáról volt szó. Ez az előjog a királyi bírák által alkalmazott magyar szokásjogtól eltérő jogrendszert honosított meg és megszüntette a királyi ispán közvetlen joghatóságát.

A fehérvári szabadságjogot a fehérvári polgárok számára IV. Béla király erősítette meg 1237-ben, mivel a Szent Istvánnak tulajdonított, valójában azonban valószínűleg III. István király által kiadott kiváltságlevél elégett. Ennek egyetlen cikkelye maradt ránk egy 15. századi oklevélben, mely szerint a fehérváriak országos vámmentességet élveztek. A polgárok (latinul: cives vagy hospites) bírájukat és 12 esküdtjüket maguk választották. Ez a testület ítélkezett a polgárok minden peres ügyében akár polgári, akár büntetőperről volt szó. Joguk volt városi bíróság működtetésére, szabad emberek fehérvári letelepítésére. Lehetséges, hogy plébánosválasztási jogot is kaptak.

A fehérvári szabadság a 13. században kialakuló magyar városi jog alapját képezte. A fehérvári jogra való hivatkozás már 1217-ben megtalálható egy hamisított garamszentbenedeki kiváltságban, de fehérvári szabadságban részesült például Nagyszombat (1237), Nyitra (1248), Győr (1271), Szatmár (1271) és Sopron (1277) is. A 15. századtól már nem hivatkoztak közvetlenül a fehérvári jogra, hiszen a belőle kialakult budai jog vált mérvadóvá.

A fehérvári jog előtt tisztelgő műalkotást, az Országalmát Ohmann Béla készítette 1943-ban. Székesfehérvár belvárosában, a Városház téren áll. Az emlékmű hivatalos neve Fehérvári jog, a köznyelvben mégis Országalmaként vált ismertté. Az emlékmű továbbá Székesfehérvár történelmi jelentőségét szimbolizálja, és jelképezi a magyar államiság folytonosságát is.

Írta és szerkesztette Pester Béla

Forrás:

– Albaarchívum

– Kubinyi András: Városi jog. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század).Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994

– Magyar Uralkodók

– National Geographic 2008.