SumidaA parajdi sóbánya
Erdély keleti részén, a Székelyföldön egyik tájegysége -az egyetlen- mely nevét ásványkincséről kapta a Székely Sóvidék. A Sóvidék gyűjtőnevet először 1659-ben használták az alábbi helységek kapcsolatrendszerében: Sóvárad, Szováta, Illyésmező, Parajd, Sófalva, Atyha, Siklód, Szolokma és Korond. Ezen a szépséges kistájon található a parajdi sótelep, Európa egyik legnagyobb só lelőhelye. A só telep 1,2 x 1,4 km , enyhén ellipszis alakú, és a megdöbbentő 2,7 km mélységben található.
A Korond-Parajd-Szováta-Görgényi vonulat a kelet-erdélyi sófeltörések nyomvonala a “sóöv”, ebből emelkedik ki a hatalmas parajdi sótelep. Az erdélyi só –és ezen belül a parajdi sóredő– a középmiocén korszakra (kb. 20-22 millió éve) tehető. A parajdi sóvagyon még több száz év kibányászható kősóját rejti magában és Erdély egyik kincsesládája.
A sóbányászat története a római korig nyúlik. A visszavonuló rómaiak által elhagyott felszíni „sóvágásokat” először az avarok, később a magyarok vették művelés alá. I.(Szent) István király sószállító hajói már 1003 után rendszeresen közlekedtek a Maroson.
A székelyföldi ősi vagyonközösség és jogi egyenlőség döntően befolyásolta a székelyek sóbányászatát és kereskedelmét. A székely szabadság (libertas) egyik eleme az, hogy a természeti kincseket saját javukra hasznosíthatták, innen következett a székelyek szabad „sójoga” is. Ez képezi a parajdi só történelmi titkának nyitját, ugyanis az idők során a szabad sójog korlátozása, és visszaadása jellemezte a székely sóbányászatot.
A legelső közvetett írásos utalással, a só kitermelésére, II. András király a barczasági német lovagrend részére adott kiváltságlevelében találkozunk (1222-ben), melyben megengedte hogy a Maroson és az Olton hat-hat hajót tarthassanak, melyeken lefelé székely sót, s visszafelé egyéb árukat szállítottak. A sóvidéki sóbánya következő említése 1405-ből való, amikor Luxemburgi Zsigmond király megtiltotta a földesuraknak, hogy saját birtokukon sóbányát nyissanak. 1463-ban Mátyás király megerősítette a székelyek szabad sóbányászatát és kereskedési jogát. A sóvidéki só kezdettől fogva a Székely Nemzet közvagyona volt, s így minden székely háztartás ingyen sót kaphatott, de csak 1562-ig, mikor a székelyföldi felkelések leverése után II. János Zsigmond a királyi kamara javára foglaltatta le a parajdi sóbányát. Az erdélyi fejedelmek választási feltételei között szerepelt a székelyek ősi szabadságának tiszteletben tartása és a szabad sójog szavatolása is: Báthori Gábor (1603), Bocskai István (1605), Bethlen Gábor (1613) és I. Rákóczi György (1631). A székelységet megillető ingyen sót a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idejére adták vissza.
Parajdon a föld alatti bányászat 1762-ben kezdődött, amikor megnyitották a harang („süveg“) alakú József-bányát, Johann Frendl osztrák bányatiszt irányítása alatt. A kitermelt sót (alaksót) bivalybőrbe kötve, négy pár ló húzta a felszínre, de 1765-ben még láttak felszíni fejtést is. Az 1787-es esztendő a módszeres sóbányászat kezdete, ekkor a parajdi sóbánya átment a bécsi kincstár tulajdonába. Orbán Balázs szerint 1861-ben az egész Székelyföld és Szász föld parajdi sót használt. 1864-ben megnyitották a trapéz alakú Párhuzamos-bányát, egy időben a Nándor-bánya kiszélesítésével. 1898-ban megkezdődött az Erzsébet-kutatótáró kihajtása, a sóhát észak-nyugati felében.
Az erdélyi és máramarosi sóbányák középkori eredetű művelési technikáját az első világháború után (1920) a román államigazgatás újjászervezte. 1945-ben bevezették a robbantásos sófejtést, ennek következtében a nagy hagyománnyal rendelkező magyar sóbányászat végleg történelmi emlékké vált. 1947-1949 között megnyitották a Dózsa György bányát, de 1954-ig még művelték a Párhuzamos-bányát is. 1972-ben megkezdték egy újabb bányarészleg nyitását, a Sóhát észak-keleti felében, de a minőségi mutatók miatt felhagytak a munkálatokkal.
Ami a parajdi sóbánya gyógyhatását illeti, itt a klimatoterápia az 1960-as években kezdődött, a régi Dózsa György-bánya bővített kamrarendszerében. A lengyelországi Wieliczka-i eredményekből kiindulva, az akkori bányaigazgató, Telegdy Károly igazgató, és dr. Veres Árpád körorvos a krónikus légúti betegek föld alatti kezelésével próbálkoztak. 1980-tól a +402 m-es szinten rendezték be a kezelési és látogatási részleget, a felszíntől számítva 120 m mélységben. A bányabejárattól 1250 m hosszú tárón vezet az autóbusz útja a klimatoterápiás kezelésre alkalmas sótermekig. A villanyvilágítással és állandó szellőztetéssel ellátott tágas bányakamrákban játszótér, ökumenikus kápolna, büfé, számtalan ülőalkalmatosság szolgálja a kényelmet a lent tartózkodók számára. A gyógyulni vágyóknak állandó orvosi felügyelet áll rendelkezésükre
A Sóvidék jelentős tájképi szépséggel és több geológiai ritkasággal rendelkezik. Egyik ilyen ritkaság a Sószoros és a Sóhát, melyet 60 hektárnyi területen, geológiai természetvédelmi területté nyilvánították. A Sószoros, tulajdonképpen a Korond-patak áttöréses szurdokvölgye, ahol a patak átvágta a Sóhát és a Gyilkos-oldal közti egykor összefüggő sógerincet és leválasztott egy kisebb dombot, a Kishollót. Egy másik földtani nevezetesség, a korondi Csigadomb (Rakodó-hegy) aragonit sziklája, a Parajdi-medence déli csücskében található, közvetlenül a Korond felé vezető országút mellett. További sóvidéki nevezetességek: a szovátai Medvetó, a korondi Likaskő és a környék számos sós- és borvízforrása.
A parajdi sót már a XV. századtól kezdve „székely só“-nak nevezték, mely nevet adott egy erdélyi tájegységnek, jogot (sójogot), munkát és megélhetést biztosított hosszú századokon át a vidék népének és nem utolsó sorban ízét, lelkét adja a híres székelyföldi és erdélyi ételeknek.
forrás: net
szerkesztette: Cseke Ibolya CsIbi
