SumidaRáth-Végh István
1870-ben született, A nemességet a férfiágon kihalt Végh-család jogán kapta meg Ferenc Józseftől. Eredetileg jogász. Illetőleg: ügyész. Fiatalkorú bűnelkövetőket zárat börtönbe. A 1920-as évektől ügyvéd. Érdeklődése mindenevő. Rendszeresen ismeretterjesztő előadásokat tart az Uránia tudományos színházban. Megírja „A divat” című társadalmi színjátékát; négy előadást ér meg a Nemzeti Színházban. „Októberi rózsa” című, 1921-ben született regényét elmeszeli a Curia, mert kultúrpolitika erkölcstelennek ítélte.
Hatvanévesen új életet kezd, a kultúrtörténet zarándokává válik. Első ilyen kötete „Magyar kuriózumok” címmel az 1934. évi könyvnapon jelenik meg.
Ráth-Véghet a történelem apró kuriózumai, az emberi művelődés és ostobaság ritkaságai, furcsaságai foglalkoztatják mindenek felett; az alapanyagot számtalan ismert és ismeretlen helyről gyűjti. Noha a 20. században élte élete nagyobb részét, a 19. században “rekedt” figura volt, a maga mérhetetlen műveltségével, kizökkenthetetlen derűjével, kíváncsiságával. Hihetetlenül termékeny író volt, sokat küszködött a kiadókkal kötetei megjelentetése miatt. Élete első 50 évében jogászként is ontotta magából a 700 oldalas kötetecskéket, majd kultúrtörténet-íróként sem maradt el e teljesítménytől.
Ráth-Végh István így beszéli el, hogyan talált rá sajátos műfajára,a félig esszé, félig szépirodalom sávra:
„Sok-sok éven át temérdek könyvet olvastam össze, ennek következése, hogy érdeklődésem lankadni kezdett a könnyen megszerezhető olvasmányok iránt. És ekkor villant elém a felismerés, hogy ezekben a furcsa könyvekben rendkívül érdekes anyag búvik meg: a kultúrtörténetnek olyan jellemző részletei, amelyeket a hivatalos tudomány nem ismer. Mert hiszen az általánosításra, összefoglalásra és következtetésekre törekvő tudósnak nincsen sem ideje, sem kedve, sem alkalma, hogy letérjen a tudomány széles országútjáról és ki nem taposott ösvényeken keresgélje kuriózus vadvirágokat. Én bizony szívesen kalandoztam el ezeken a félreeső utakon,………
………Például elolvastam minden szükséges tudnivalót Wagner Richard művészetéről, ellenben kapva-kaptam egy kis könyvön, amely a nagy zeneköltőnek egy bécsi divatárusnőhöz intézett megrendelő leveleit tartalmazza. Az operalátogatók nem mindegyike tudja, hogy Wagner maga tervezte azokat a kis selyem csokrokkal és csipkékkel díszített rózsaszín, lila és sárga selyem hálókabátokat, amelyekben hősei zenedrámáit komponálta, miután zöld selyem paplana alól kibújt, és felhúzta rózsákkal kihímzett papucsait. Nem megvetendő fontosságú adat a nagy germán zeneköltő jellemrajzához!”
Vonzódik a kuriózumok iránt, kultúrtörténet-íróként megjelentetett szatirikus-humoros hangvételű könyveivel nevet és népszerűséget szerzett magának a szélesebb nagyközönség körében is. Többek között megírja a „Könyv komédiáját”.
Ebben bizony a könyv írói, olvasói, barátai, szenvedélyes gyűjtők, mániások, könyvmolyokról írt utánozhatatlan humorával, iróniával. Tisztelegjünk szelleme előtt fenti művéből, a sajtóhibák ördögéről írt egy rövid kivonattal
„A sajtóhibát lehetetlen elkerülni. Olyan mint a főnixmadár, újraéled saját hamvaiból. A korrektor hiába ragadja üstökén a betolakodót; a szedő elvégzi a javítást és csinál helyette egy újat, ha szándéktalanul is.
A könyvnyomtatás előtti időkben a sajtóhibának a leírási hiba felelt meg. A másoló úgy segített a baján, hogy a korrektúrát egyszerűen rábízta az olvasóra:
Si errevit scriptor, debes corrigere lector.
Ha tévedett a másoló, javítsd ki olvasó.
A könyvnyomtatás kezdetén a sajtóhibákat minden egyes példányon kézzel javították. csakhamar abbahagyták, mert a hibák annyira elszaporodtak, hogy a sok javítás elcsúfította a könyvet. Megszületett az „errata” ötlete, vagyis a könyv végén, külön oldalon sorolták fel a sajtóhibákat. A külön oldal nem sokáig unatkozott önmagában. Kettő, négy , majd több lett belőle Pico della Mirandolina műveinek 1507. évi kiadásában már tizenöt oldalon búsítják az olvasót.
A nyomda ördöge bizony a Bibliát sem kímélte. Az 1632. évi egyik kiadásban például a hetedik parancsolatból kihullott a „ne” szócska. Megmaradt: paráználkodjál. A nyomdász 2000 font büntetést kapott.
A sajtóhibának bizony emberáldozatáról is van tudomása az irodalomtörténetnek. Alessandro Guidi XVIII. századbeli olasz poéta fel akart ajánlani műveiből egy remekbe készült példányt XI. Kelemen pápának. Elindult a kihallgatásra, útközben nézegette a könyvet és egy sajtóhibát fedezett fel benne. Megütötte a guta.
Magyar sajtóhibákat nem gyűjtöttem. Az élclapok egy időben külön rovatban hordták egybe őket. (Lásd .pl. Ludas Matyi „tücsök és bogár). Álljon itt azért egy példa, döntse el a nyájas olvasó, humorosnak szánt kitaláció, vagy valóban így jelent meg egy színházi újságban: X.Y. kisasszony e tehén kétszer lép fel.
Írta és szerkesztette: Pester Béla
forrás: Ráth-Végh István A könyv komédiája, Gondolat Kiadó, 1959.
