SumidaMagyarország első csokoládé gyárai
STÜHMER
Magyarország legnagyobb csokoládégyárát Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester alapította 1868-ban Pesten, az Ősz (ma Szentkirályi) utcában. A kezdeti cukorkaüzemhez 1883-ban gőzüzemű csokoládégyárat épített, s ezzel meghonosította Magyarországon a nagyüzemi csokoládégyártást.
Az ipar fejlesztésében kifejtett tevékenységéért Ferenc József 1885-ben érdemkereszttel tüntette ki, s az elsők között kapott engedélyt termékein a magyar címer használatára. Vevői közé tartozott Kugler Henrik cukrászmester is, aki csokoládé mártómasszát vásárolt tőle. 1890-ben bekövetkezett halála után örökösei vezették tovább a gyárat, mely 1928-ban egyéni cégből részvénytársasággá alakult.
A kis, földszintes ház helyére ötemeletes gyárépületet emeltek (ekkor már 300 alkalmazottjuk volt, tíz évvel később 800), de hamarosan az is szűknek bizonyult, s 1941-ben felhúzták az ország ismét csak legnagyobb – Európa egyik legmodernebb – csokoládégyárát a Vágóhíd utcában.
A Stühmer cég európai színvonalú kereskedelmi kultúrát képviselt, nemcsak termékei voltak vonzóak, de boltjai is, különös gonddal tervezett fióküzletei minden magyarországi nagyvárosban, sőt Párizsban és Bécsben is megtalálhatóak voltak. A csomagolást is jeles iparművészekkel (Lukáts Kató, Jeges Ernő, Szirmai Ili) terveztették, s a Stühmer-dobozok messze földön híressé váltak.
A 30-as években a cég széles körű reklámtevékenységet folytatott, a csokoládék, a bonbonok és a cukorkák egyaránt kelendőkké váltak, s olyan népszerű márkái voltak, mint például a “tibi” csokoládé, a Frutti karamella, a Zizi drazsé, a Ropp ostyaszelet, a Bronhy, a Gripp cukorkák vagy az “E” kakaó a pöttyös dobozban. Különleges, a világon egyedülálló termékük volt az 1934-től gyártott, úgynevezett “porcelánozott” csokoládéfigura. A Stühmer nevéhez fűződik az olcsó nugátszerű termékek piacra dobása is.
A gyárat 1948-ban államosították, s beolvasztották a Magyar Édesipari Vállalatba, később az üzem felvette a Budapesti Csokoládégyár nevet. Dinamikusan fejlődött ezalatt is, a 60-as években nagyszabású rekonstrukciót, gépesítést hajtottak végre.
A privatizáció nyomán 1992-ben a gyár a Stollwerck Budapest Kft. tulajdonába került, mely korszerűsítette a termelést, a kis volumenben forgalmazható termékek gyártását beszüntette, de továbbra is készíti például a tibi csokit, a konyakos meggyet, a Duna kavicsot, a francia drazsét.
Az 1834-ben alapított kölni Stollwerck cég 1906-ban Pozsonyban és Brassóban, 1926-ban pedig Budapesten, a Fehérvári úton létesített csokoládégyárat, de 1939-ben kivonult a magyar piacról. Ennek ellenére sokan továbbra is “stolinak” becézték az általa kitalált barna, négyszögletes tejkaramellát, mely aztán a háború után a szerencsi gyárban készült.
SZERENCSI CSOKOLÁDÉGYÁR
Igencsak meghökkentek a szerencsiek 1923-ban, amikor a városban két évvel korábban alapított Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt. dolgozói egy szép napon kiálltak a gyárépület elé, és minden arra járót megajándékoztak egy tábla csokoládéval.
Ez volt a cég első terméke, a sárga papírba csomagolt 101-es főzőcsokoládé, amiből először próbaképpen csak 200 kilogrammot készítettek, de a kezdeti sikerek után megindult a tömeggyártás.
A cég – melyet a Stühmer-gyár, a Magyar Cukoripari Rt. és a Hangya Szövetkezet hozott létre – a 20-as évek derekán indult igazán fejlődésnek, amikor a svájci állampolgárságú Liechti Frigyes, a temesvári csokoládégyár korábbi igazgatója került az üzem élére, s nyomban korszerű gépeket és szakembereket hozatott Németországból.
Kezdetben továbbra is csak táblás csokoládét és kakaót gyártottak: 1927-ben jelent meg a boltokban máig legismertebb termékük, a Boci csoki, az 1928-ban védjegyeztetett “cicás” kakaó pedig sokáig egyet jelentett a szerencsi gyárral.
Az 1930-as években már cukorkát, tejkaramellát, bonbonokat és desszerteket is készítettek, s hamar népszerűvé vált a konyakos meggy és a macskanyelv is.
A tejet saját tehenészetükből szerezték be, és 1936-tól a díszdobozokat is házi üzemükben készítették. Országszerte lerakatokat létesítettek – a pesti mintaáruda berendezését ma is használják a József Attila u. 9. sz. alatti édességboltban -, s hozzáláttak az exporthoz is.
1944-ben a gépeket Németországba akarták szállítani, de Liechti Frigyesnek sikerült ezt megakadályoznia, akárcsak később az üzemcsarnok felrobbantását. Az 1948-as államosítás után a cég Szerencsi Csokoládégyár, majd Szerencsi Édesipari Vállalat néven működött tovább.
Az 1970-es években dinamikusan fejlődött, új üzemcsarnokkal bővült. 1973-ban 2400 dolgozója 18 ezer tonna árut termelt. Bővült az áruválaszték, több termék (például az Aranybonbon) “kiváló áru” minősítést kapott, ott készült a karácsonyi és húsvéti figurák, a szaloncukor jelentős része. A céget 1991-ben megvásárolta a svájci Nestlé S.A., s ma több édesipari céggel – így a diósgyőri gyárral – együtt a Nestlé Hungária Kft.-hez tartozik.
szerk.: Cseke Ibolya CsIbi
