SumidaSámán vagy Táltos?
Sokan gondolják azt, hogy annak az ázsiai, sztyeppi hitvilágnak, amit a szakirodalomban samanizmusnak neveznek, semmi köze a magyar táltoshoz. Ma Magyarországon ahány embert megkérdezünk, valószínűleg annyi választ kapunk. Sajnos egyre több téveszme terjed, sok jó szándékú, de hozzá nem értő ember szól hozzá, mi több, tart előadásokat a táltos hitről. Az alábbiak sem tudnak rendet rakni a két foglalom közötti ellentétekben és az átfedésekben, csak megpróbálják azt. Írásom nem tudományos szintű, csupán válogatás mindkét fogalom hatalmas irodalmából.
A saman szó eredetileg az ázsiai tunguz nyelvű népek szava volt a gyógyító emberre, pontosan azt jelenti „az ember, aki tud” vagyis tudó. A 19. században a közép-ázsiai törzsekhez eljutó orosz kutatóknak nem volt még szavuk a törzsi gyógyítóra, ezért ezt a szót kezdték használni, az összes természeti vallás, uráli, türk, mongol, ugor stb., törzs szent emberének meghatározására, illetve a hozzá kapcsolódó hitvilágot kezdték, összefoglaló módon samanizmusnak nevezni. Később ezt vette át a nyugat is.
A sámánná válásról kétféle elképzelés ismert, a “passzív”, és az”aktív”. A magyar, a szibériai, a török néphitben “passzív” módon történik a sámánok kiválasztása, itt a jelölt semmit nem tesz annak érdekében, hogy sámán legyen, inkább tiltakozik ellene, míg a többi közép- és kelet- európai népeknél (tehát a német, lengyel, román,bolgár, horvát, szerb népeknél) “aktív” módon történik a sámánná válás, az egyén saját maga akar emberfeletti erejű, tudású lénnyé válni, és ennek érdekében tanul.
A szibériai sámánoknál minden sámánnak van egy saját sámánfája a kunyhójánál, ami a sámán életfája. A sámánfa akkor kezd el nőni, amikor a sámánjelölt elhivatott lesz a sámánságra és csak a sámán halálával pusztul el. A sámán halála után egy éven belül elszárad.
A sámán utazásai során gyakran eggyé vált szellemi segítőivel. Az archaikus ember – az animizmus szemlélete ebben támogatta -, könnyen átélte a növények, állatok tulajdonságaival való azonosság érzését. Az azonosulást az adott állat bőréből származó ruhák, tollából készített fejdíszek használatával mélyítették.
Az első kutatók a sámánt pogány, habzó szájú, doboló, félőrültként írták le, aki valószínűleg az ördöggel tart kapcsolatot. Sajnos ez a téveszme részint tudatosan, részint tudat alatt ma is fenn maradt. A tudatállapot megváltoztatására a táltosnak is szüksége van. Hétköznapi állapotban ő is ember, a közösség megbecsült tagja. A világ tájain alapvetően sokféle módszert használtak. Hangszerek, dob, csörgő, csengettyűk, öltözetek, légzéstechnikák, testtartások, tánc, meditáció, éneklés, növényi főzetek (hallucigénok, dohány, alkohol) a teljesség igénye nélkül. Kimondottan hallucinogén anyagokat elsősorban a dél-, és a közép-amerikai sámánizmusban használnak. Európában és Ázsiában halvány nyomai vannak néhány törzsnél az Amanita Muscaria (légyölő galóca) használatának.
Rokonainknál, a szorosan vett ázsiai, és szibériai sámánizmusban elsődlegesen a dob (táltosló, szarvas) a tudatállapot változás eszköze, ehhez kapcsolódik általában mágikus viselet (ruha, fejdísz, kesztyű stb), füstölő (általában boróka), élő tűz, illetve néhány népnél tükör, íj, vagy akár lófejű bot. Pszichotróp növényeket nem használnak.
A táltos a magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye, aki a természetfeletti lények rendelése következtében lett táltossá. Ez már születéskor megnyilvánult, mert jellel jött a világra. Ez a jel a fölösszámú csontban mutatkozott meg, mert a táltos foggal, ill. tíznél több ujjal született. Már gyermekkorban eltért viselkedése az átlagtól: igen sokáig szopott, kevés szavú, csendes magaviseletű, szótlan, zárkózott, félrevonuló, sőt néha búskomor volt, de korához mérten rendkívül erős. A hetedik év jelentős volt az életében, addig ellophatták a fogát és akkor nem lett képessége, vagy akkor eltűnt a szülői háztól, mert elvitték a táltosok, tehát táltossá lett. Néprajzkutatók néhány gyüjtése a táltossal kapcsolatban:
– Néhol vizsgát kellett még tennie, Hajdú-Biharban fa „ágát-bogát”, Nagyszalontán létrát kellett megmásznia.
– Sajátos volt a tápláléka: tejen, másodsorban tojáson élt.
– Mindent tudott, jövendölt, megmondta, hol van kincs a földben, jégesőt, vihart okozott és oszlatott, testét nem fogta a golyó.
– Jellemző tevékenysége a viaskodás: a táltosok kerekek (vas és tüzes kerék), különböző színű lángok (kék és vörös), ellentétes színű csődörök (szürke és pej), leginkább pedig bikák (fekete, füstös és fehér szőke) alakjában viaskodtak. A viaskodás célja az időjárás eligazítása, jóra vagy rosszra fordítása. Előre tudták, hogy hol, mikor, milyen alakban és kivel kell megvívniuk. A táltos képzet a magyarság etnikus sajátossága és a pogány magyar hitvilág, ill. a samanizmus emléke.
Rokon népeinknél is csak az elmúlt években, évtizedekben a globalizmus hatására kezdték el használni a sámán szót, az eredeti türk Kám vagy Baksa, Baksi, (lásd a Mo.-n fellelhető Baksa hely- és családnevek) illetve a mongol Bő, Bű (lásd bűvölés, bűbáj) megnevezések mellett, de ezt őrzi Bá, vagy Bácsi szavunk is.
A sámán összefoglaló szóvá vált, ma a mindennapi szóhasználatban már így hívjuk az amerikai orvosságos embert, az afrikai varázslót, és az európai energiával foglalkozó ezoterikust is.
A táltos ebben a szóhasználatban a magyar nép sámánja. A táltoshit alapjai (A világfától a csodaszarvasig, a dobtól az alsó, felső, középső világig, a tűz tiszteletétől a révülésig) mind megtalálhatók a hun-szkíta sztyeppi kultúrában, a néhány valóban fennálló különbség ellenére, mind visszavezethetőek egy közös gyökérre.
Konklúzióként a sámán és a táltos egymással szembefordítása értelmetlen, hiszen a táltos a sámánok nagy családjának tagja.
Írta és szerkesztette: Pester Béla
Forrás: Magyar Néprajzi lexikon
