SumidaA magyar pénz története
„A pénz kormányozza a világot” – Képes album a magyar pénz történetéről
A pénz a legkülönfélébb módon, anyagban és formában testesül meg ősidők óta. A Kr. e. VII. században jelentek meg Kis-Ázsia területén az első, pénznek tekinthető tárgyak, innen terjedtek el a hellén kultúra közvetítésével egész Európában.
A pénz, mint díszítőeszköz
A magyar államalapítás előtt az itt élő kelták, rómaiak és avarok is rendelkeztek pénzzel. A kelta pénzverés a görög, majd a római érmék másolásán alapult, és eleinte nem is fizetőeszközként használták, hanem mint kincset felhalmozták. A római birodalom részeként két pénzverde is működött Pannónia területén, és az Alföldön élő szarmaták szintén verettek érmeket. A népvándorlás korában érkező népek (hunok, gótok, avarok) pénzhasználatának szinte nincs nyoma, valószínűleg elcserélték vagy beolvasztották a megszerzett pénzeket. A vándorló magyarok szintén megismerkedhettek a pénzérmékkel (nyugatiakkal és bizánciakkal egyaránt), a régészeti leletek tanúsága szerint azonban inkább használták a ruházat vagy a lószerszám díszítésére, mint fizetésre.
A dénár
Szent István királlyá koronázásával létrejött a keresztény Magyar Királyság, s a kormányzás eszközeihez hasonlóan a pénzverést is a nyugat-európai mintához, azaz a dénárrendszerhez igazították. Az antik mintákon alapuló ezüst alapú dénár az egyedüli címlet volt a kora-középkori Európában. Az Árpád-ház uralmának végére fokozatosan általánossá vált a vert pénz használata, de tovább élt a veretlen ezüst és a terménypénz fogalma is. Mivel a római birodalom bukása után az arany csak korlátozott mennyiségben állt rendelkezésre, az ezüst alapú dénár lett a fizetőeszköz. II. András megreformálta a pénzverést, az érmeken újra megjelentek a királyportrék egyre kifinomultabb kivitelben. Az Árpád-ház kihalása után Európában a dénárnál nagyobb értékű ezüstpénz, a garas vette át az uralkodó szerepet, és újra megjelent az aranypénz.
Aranybányák országa és az aranyforint
A középkor leghíresebb aranyérmei közé tartozott a forint. Az aranyforint a nevét Firenze városról nyerte, ahol 1252 óta vertek aranypénzt. Ennek a pénznek a latin neve ugyanis florentinus, azaz „firenzei” volt, és ebből származik többek között a magyar forint neve is (régi alakja: florint).
Károly Róbert volt az első európai uralkodó, aki országában bevezette az aranyvalutát. A magyar király ehhez az 1325-től firenzei mintára veretett magyar aranyforintot használta fel, mely körmöci dukátként is ismert volt. (Jellemzői: 23 karát 9 grém, 0,9896-s finomság, 3,55 gramm teljes tömeg, 3,52 színsúly.) A Károly Róbert-féle aranyokra Keresztelő Szent János képe volt vésve, Karolus rex körirattal. A firenzei mintájú aranyforintokat a magyar király példáját követve Európa majdnem összes uralkodója bevezette. A magyar aranyforint azonban továbbra is keresett pénznek számított, amit főleg annak köszönhetett, hogy minőségét monetáris zavarok esetén se rontották le. A Buda-Bécs-Antwerpen vonaltól északra még hamisították is, ami szintén a keresettségét igazolja.
I. Lajos idején kialakult a magyar éremképű aranyforint, onnantól kezdve az aktuális uralkodó is szerepelt a pénzen, Mátyás idejétől fogva pedig a hátlapon a Madonna a gyermek Jézussal. A középkori magyar pénzverésnek a mohácsi vereség vetett véget. Az újkor hajnalán az egyre növekvő kereskedelem és áruforgalom, valamint az állandó áremelkedés nagyobb értékű pénzt követelt, ezért megalkották a garasnál is nehezebb, az aranyforinttal egyenértékű tallért. A török hódoltság miatt kettészakadt országban a Habsburgok vezette Magyar Királyság, illetve az Erdélyi Fejedelemség területén szinte egy időben vezették be a tallérverést. A tallér nem ért fel a dukát értékével, ráadásul az Erdélyi Fejedelemségben tízszeres, sőt százszoros dukátokat, illetve különleges, csillag és félhold formájú aranypénzeket is vertek, különösen Apafi Mihály idején. Meg kell jegyezni azonban, hogy az aranypénz két dolog miatt viszonylag ritkán került hétköznapi forgalomba: egyrészt az arany kopásállósága miatt nem volt alkalmas arra, hogy vásári, piaci fizetőeszközként viselkedjen, másrészt túl nagy értéket hordozott hétköznapi áruk (élelmiszerek, termények, ruházati cikkek) árának kiegyenlítésére. Elsősorban vagyonfelhalmozási eszközként szolgált. A Rákóczi-szabadságharc alatt viszont ráfanyalodtak a réz szükségpénzek verésére.
Ezüstalapú forint, 1750-1892
Az ezüstalapú forint (ezüstvaluta). 1750-től 1892-ig, az aranyalapú valuta bevezetéséig volt a Habsburg Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia elsődleges törvényes fizetőeszköze. Az ezüst forint és az ezüstalapú valuta között a lényeges különbség, hogy a nemesfém közvetlenül nem jelent meg a pénzben, hanem egy fajta igazolása volt annak, hogy a papír, illetve a réztartalmú fémpénz mennyi ezüstöt, később mennyi aranyat képvisel. Azzal együtt volt még forgalomban valódi ezüstpénz is. (Két fő típusa 1750-1857 között az úgynevezett konvenciós forint, azután pedig az osztrák-értékű forint. Az előbbi 60 krajcárt ért, az utóbbi 100 krajcárral volt egyenértékű.
Az első papírpénzek
Az arany- és ezüstpénzek az újkorban lassan visszaszorultak, és megindult a réz váltópénzek kibocsátása a mindennapi pénzforgalom kielégítésére. A középkori váltók, adósságlevelek és utalványok mintájára létrehozták a papírpénzt, Európában először a svédek (1661). A Habsburg Birodalomban 1762-ben, Mária Terézia uralkodása alatt szinte egyszerre jelentek meg a réz váltópénzek és a papír alapú fizetőeszközök. Az 5-től 1000-ig terjedő forint bankjegyek első szériájából nem maradt fent bankó (valószínűleg elhasználódtak). 1800-tól már a papírpénz vált az általános fizetőeszközzé. A bankócédulák vízjeles papírra készült fametszetek voltak, és általában csak az egyik oldalukra nyomtattak. Később acélmetszetű, kiváló grafikájú bankókat nyomtattak, amelyeket azonban gyakran hamisítottak. Még az egészen primitív (akár kézzel rajzolt!!) hamisítványok is elkeltek a tudatlan, gyakran analfabéta lakosság körében.
Magyar forint az 1848-49-es szabadságharc idején
1848-as Kossuth-bankó
1848 nyarán Kossuth Lajos pénzügyminiszter azzal próbálta stabilizálni az ország pénzügyi helyzetét, hogy az udvar tiltakozása ellenére önálló magyar bankjegyet bocsátott ki forint néven. A szabadságharc kitörése után az ország magyar ellenőrzés alatti területein ez a papírpénz volt forgalomban. A magyar forint a nép körében a Kossuth-bankó elnevezést kapta. 1848. augusztus 6. és 1849. március 24. között 1, 2, 5, 10 és 100 forintos címletű bankjegyek kerültek forgalomba.
Emigrációs magyar forint
A szabadságharc leverése után Kossuth 1851-ben az Amerikai Egyesült Államokban, Philadelphiában 1, 2 és 5 forintos pénzjegyeket, úgynevezett emigrációs forintot nyomatott. Ezek után Londonban próbált meg kiadni 1, 2 és 5 forintos pénzjegyeket, ezek nagy részét azonban elégették, és kiadásra már nem kerültek. Ezek ma a legritkább Kossuth-bankók.
A nemzeti fizetőeszköz
A XIX. században, az egyes nemzetállamok megalakulásával párhuzamosan megjelentek az egyes országokra jellemző fizetőeszközök. A gyakran középkori súlyegységekre (márka, font) visszautaló pénzelnevezések általában decimális rendszereket takartak. Megjelentek a nemzeti nyelvű feliratok is. Magyarországon 1892-ben került bevezetésre az arany alapú korona-rendszer. Az I. világháború alatt ún. hadikölcsön kötvényeket bocsátottak ki, a háború végén pedig felülbélyegezték az akkori bankjegyeket. A hatalmas infláció véget vetett a korona-rendszernek, és 1926-ban bevezették a pengőt. A pengő sem bizonyult hosszú életűnek, mivel a II. világháborút követő infláció ismét új pénz bevezetését tette szükségessé. 1946-ban megjelent a forint, amely közel hét évtizede törvényes fizetőeszközünk.
Szerk.: Cseke Ibolya CsIbi
