SumidaA Nagyszalonta Csonkatoronya
“Vén torony áll a rónaság felett…
Letűnt századba visz a képzelet.”
Régi öregek azt mondják, hogy Szalontát valaha Nagyfalunak nevezték, s a Csonkatorony a Toldi család őrtornya volt. Toldi a gyűrjét állítólag az épülő torony alapjába helyezte.
A szalontai Csonkatoronyhoz egész sor monda fűződik: befalazott kincsekről, kőkecskéről, félrőfös körmű törpéről. Úgy hitték, boszorkányok meg szellemek lakják, éjszaka nem mertek a benne maradni az őrök. Végül aztán akadt egy bátor fiú, aki két napot és két éjszakát töltött a toronyban, s csodák csodájára épségben jött ki. Ettől kezdve aztán senki sem félt ott őrködni.
A legtovább,még napjainkban is élő monda az állítólagos alagutakhoz fűződik. 1915-ben egy öreg szalontai így emlékezett: “Négy alagutat ástak alatta. Az egyik a Körös alatt, egészen a gyulai várig vezetett, a másikon el lehetett jutni a váradi Szent László templom alá, a harmadik kivezetett a szénáskerti érhez, a negyedik Kerekiben végzõdött, a Bocskai várnál.”
Dánielisz Endre 1958-ban, a torony déli oldalán, az eredeti bejárat előtt két méter mélységig ásatott le, de alagútnak nyomát sem találta. 1959-ben a torony keleti oldalán ásott árkokban sem találtak alagútnyomokra, csak a torony alapozását figyelhették meg. A népi képzelet a Szalonta vidéki mondák egész sorát költötte. Arany János Tájkép c. versében így vallott gyermekkori emlékeiről:
“Oda járt ki hozzám a beszédes Monda,
Mellyel már bölcsőmet ringatá Szalonta…”
Nagyszalonta ősi magyar település, később hajdú-, ma vegyes ajkú mezőváros Nagyváradtól negyven kilométerre, délre. Neve egy 1214-ben keltezett adománylevélben bukkan fel először. A Zolunta pusztaként ismert terület akkoriban került a leleszi prépostság birtokába. A Szalonta nevet valószínűleg hajdani birtokosáról, az ismeretlen nemzetségből származó Zoluntáról kapta. Az 1241-es tatárjáráskor Szalonta is elpusztult. A tatárok visszahúzódása után a terület gyakran váltogatta gazdáit, mígnem a 16. század elején a Toldi család szerezte meg. A kettős királyság idején Szalonta, Ferdinánd birtoka lett. 1598-ban lakóit a Várad alól visszavonuló törökök lemészárolták, magát a várost porig rombolták. A nyolc évig lakatlan területre 1606-ban Bocskai István háromszáz hajdút telepített, akik ezer tallér zálogösszeget fizettek a falu tulajdonosának, Toldi Györgynek. A kereki vár védelmében kitűnt hajdúk 1620-ban kezdték el építeni Szalonta várát, amelyet 1636-ban I. Rákóczi György segítségével fejeztek be. Közben 1625-ben újabb ezer tallérért megvásárolták a területet Toldi Györgytől.
Alig fejezték be a várat, 1658-ben a törökök ismét a város ellen fordultak. A szalontaiak ezúttal II. Rákóczi Györgytől időben értesültek a fenyegető veszedelemről. A várat lerombolták, és jószágaikkal együtt elmenekültek. A lakatlan terület csak több mint négy évtizeddel később, 1695-táján kezdett újra benépesülni. 1702-ben I. Lipót Szalontát Esterházy Pál nádornak adományozta. A szalontaiak tiltakozása ellenére 1745. áprilisában Mária Terézia megerősítette az adományt.
A XVIII. században a vár elvesztette hadi jelentőségét és pusztulásnak indult. Mára csak a hajdani őrtorony, a Csonkatorony maradt belőle. Hosszas unszolásra 2005-ben elkezdték a torony felújítását. A 2006 júniusáig tartó munkálatok során újravakolták az épületet, kicserélték tetőcserepeit, és új villámhárítóval szerelték fel.
Arany János Emlékmúzeum: 1817. március 1-én Nagyszalontán született Arany János költő. Sok mindennel próbálkozott. Volt vándorszínész, tanító, a Kisfaludy Társaság, majd a Magyar Tudományos Akadémia titkára. Az 1847. április 17-i nagy tűzvész idején ő volt a város másodjegyzője. (Az eseményről levélben számolt be Petőfinek.) Fia, Arany László kezdeményezésére 1899-ben a Csonkatoronyban múzeumot rendeztek be a nagy költő emlékére. Az Arany-emlékeket korábban a helyi református gimnázium egyik szobájában őrizték
szerk.: Cseke Ibolya CsIbi
