SumidaSzisz Ferenc az első Grand Prix győztes.
Szisz Ferenc (Szeghalom, 1873. szeptember 20– Auffargis, 1944. február 21.) magyar származású francia gépészmérnök, a Renault gyár tesztelési osztályvezetője, autóversenyzőként az 1906. június 26-ánmegrendezett első Grand Prix győztese.
Ősei erdélyi szászok voltak, a család neve is a német süß (édes) szóból származik (Egyes források szerint a siess szócska is elfogadható, ami majdnem, hogy indulatszó, és annyit tesz, mach schnell, azaz csak gyorsan – ami történetünk végkifejlete szempontjából akár beszélő névként is értelmezhető). Édesapja költözött át a „Sárrét fővárosába”, miután részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban. Apja, Szisz János urasági lovászmester, anyja, Somogyi Julianna háztartásbeli volt. Hét gyermek közül Ferenc volt a hatodik. Iskolai tanulmányait Dobozon kezdte meg, ahol apja gróf Wenckheim Frigyes birtokán dolgozott gazdatisztként.
A gépészet iránti érdeklődése hamar megmutatkozott. Felvették a szeghalmi uradalmi gépműhelybe, majd a gyulai gimnáziumban tanult. A húszas éveinek elején lévő, lakatos és rézöntő munkával kenyeret kereső Sziszt magával ragadta az autók egyre növekvő térnyerése, ezért munkájával párhuzamosan – szabadidejében – műszaki tanulmányokat folytatott.
Huszonhét éves korában feleségével, az osztrák származású Elisabeth Dornnal – miután megfordult Bécsben, Salzburgban, Münchenben és Berlinben – 1900 tavaszán Párizsban kötött ki és telepedett le, ahol végül is 1901-ben a Renault cégnél talált munkát.
Az okleveles gépész és feltaláló mérnöki tehetségét a Renault fivérek gyorsan felismerték: szabadalmait megvették, s korlátlan kísérletezési és fejlesztési lehetőségeket kapott. Találmányaival és újításaival jelentősen javította a Renault versenyképességét, ő alkotta meg az első szabályozott öngyulladású motort, és ő váltotta ki a kurblit egy sűrített levegős indítószerkezettel. Tehetsége révén egyre nélkülözhetetlenebb lett a Renault tesztelési osztályán, és mikor a cég érdekelt lett a versenyzésben, 1902-ben őt választották Louis Renault szerelőjének a versenyekre. Marcel Renault 1903-ban, a Párizs-Madrid autóversenyen bekövetkezett halála után a csapat versenyzőjévé lépett elő.
1905-ben kinevezték a Renault tesztelési osztályvezetőjének, s noha e beosztása gyakran akadályozta a versenyzésben, 1906. június 26-27-én örökre beírta nevét az autóversenyzés évkönyveibe: szerelőjével, M. Marteau-val a „3A” rajtszámú Renault AK 90CV pilótájaként megnyerte az első Grand Prix (Nagydíj) versenyt.
A Le Mans – Saint Calais – Ferté Bernard országúton kijelölt, nagyjából háromszögű pálya 103,18 km-es távolságát naponta hatszor kellett megtenni. A mezőny összesen 12 kört, 1238,16 kilométert tett meg, ami a mai F1-es futamok nagyjából négyszeresének felel meg. Érdekesség, hogy akkor még nem a ma ismert kockás, hanem a manapság már a kizárást jelentő fekete zászlóval intették le a versenyzőket.
A kétnapos versenyen harminckét gépkocsi rajtolt, melyből – többek között a nagy hőség miatt – az első napon 16, a másodikon további 5 gépkocsi esett ki. A második napon már a kanyarokban keletkezett mély kátyúkkal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek, de Szisz Ferenc törött rugólappal is megnyerte a történelmi versenyt. Szisz fölényes, 32 perc előnnyel kivívott győzelmét a többiekénél gyengébb teljesítményű – mindössze 90 lóerős – Renault ülésében egy műszaki újítás is segítette: autójára a Michelin fivérek újdonságát, a könnyen cserélhető keréktárcsára szerelt gumiabroncsot tették fel. Szisz végül is szenzációszámba menő 100,8 km/h átlagsebességet ért el: az 1.238,16 km megtételéhez 12 óra 14 perc 7 másodpercre volt szüksége. Teljesítményét Európa-szerte elismerően fogadták, népszerű ember lett, képeslapok, plakátok készültek róla. A győzelemért 45 ezer frank jutalomban részesült (ez abban az időben igazán nagy díj volt), soron kívül megkapta a francia állampolgárságot, és ő volt az első autóversenyző, aki állami elismerést kapott Franciaországban!
Nem kevesebb, mint 34 nevezés érkezett a Francia Nagydíjra, ebből 23 hazai versenyző volt. A ma is létező Renault, FIAT és Mercedes mellett számos olyan konstruktőr is részt vett, ami ma már nem működik, de a Szisz révén győztes Renault kiemelkedett az egyébként igen szoros élmezőnyből. Az autóépítők között is francia volt a túlsúly, 10 hazai gyártó vett részt a futamon, miközben a britek és az amerikaiak távol maradtak a küzdelemtől.
Az autók maximális súlya 1000 kilogramm lehetett szerszámok és dinamó nélkül, és a motorok maximum 30 liter üzemanyagot fogyaszthattak 100 kilométeren. Minden résztvevő négyhengeres motort választott, amelyek lökettérfogata 7,4 litertől 18,2 literig terjedt. A csapatoknak az első nap végén, a táv felénél megengedték, hogy versenyzőt cseréljenek és megjavítsák az autóikat. Három ma is ismert gyártó, a Michelin, a Dunlop és a Continental készített abroncsokat a versenyre, de a franciák alkottak maradandót. A Michelin létrehozta a felnire szerelt, cserélhető gumikat, így a defektes kerekeket gyorsan újakra cserélhették. Erre szükség is volt, mert a szabály szerint csak a versenyző, és a vele tartó szerelő nyúlhatott az autóhoz. A korabeli beszámolók szerint a kerékcsere így kevesebb, mint 4 percig tartott, míg a többi gyártó esetében akár negyedóra is kellett ehhez.
A mai szokásokkal ellentétben hivatalos edzéseket nem rendeztek a nagydíj előtt. A rajt napján reggel 5-kor lezárták az utakat, majd sorsolással döntötték el a rajtsorrendet. A versenyzők 90 másodperces különbséggel rajtolhattak el, így Szisz Ferenc későbbi győzelméhez az is hozzájárult, hogy őt sorsolták ki a 3. helyre, de az élről induló Fernand Gabriel lefulladt a rajtnál, így Szisz az olasz Vincenzo Lancia után kezdhette meg a futamot. Lancia később az 5. lett, több, mint 2 óra hátránnyal Szisz mögött.
A verseny leggyorsabb körét a francia Paul Baras érte el, rögtön az 1. kör során. 52 perc, 25 másodperc és 4 tizedmásodperc alatt ért körbe Brasier típusú autójával, de 3 óra hátránnyal csak a 7. helyen futott be Szisz után. Baras eleinte az 1. helyen állt, de Szisz a 3. körtől átvette a vezetést, és a porral, valamint a 49 fokos hőségben olvadozó aszfalttal már az első napot is az élen zárta.
A második napi rajtsorrendet az első napi eredmények határozták meg. Szisz 5 óra 45 perc alatt teljesítette az első napi távot, ezért reggel 5:45-kor indulhatott, míg a későbbi 3. helyezett Albert Clément csak 6:11-kor következhetett a 2. helyről. A futam viszont ténylegesen csak később kezdődhetett, mert a parc fermében – ahonnan lóval húzták ki az autókat – nem lehetett dolgozni az autókon, ezért Szisz és Clément rögtön kiállt szerelni és kereket cserélni.
Szisz előnye megfogyatkozott, de még így is jobban járt, mint néhány ellenfele, akik szemproblémák miatt fel akarták adni a versenyt vagy váltótársukat akarták indítani. Így járt Lancia is, aki kénytelen volt utcai ruhában mégis rajthoz állni, mert a cserepilóta nem került elő az indulás idejére. A második nap során Clément és Felice Nazzarro csatázott a 2. helyért, mivel Szisz előnye akkorára nőtt, hogy a 10. körben eltört hátsó futóművel, óvatos tempóban is megnyerte a versenyt.
Előnye végül több, mint 32 perc volt, köszönhetően annak is, hogy az egyenesekben a leggyorsabb volt, csúcssebessége a 154 km/órát is elérte. Szisz jutalmául valóban nagy díjat kapott: 45 ezer francia frank ütötte a markát, ami akkor 13 kilogramm aranynak felelt meg. A verseny 100. évfordulóján a Renault megjelentette eredeti nyilatkozatát is a verseny után:
„Az első körben egy defektes gumi akadályozott. E megmérettetésen két rossz közül kellett választani: vagy tömör gumit vagy abroncsot használunk, amiben kevesebb a gumi, és kockáztatjuk a defektet.
Hogy biztosra menjünk, leszerelhető keréktárcsákat használtunk, de nem csak mi tettünk így. A többi versenyzőnek mind a négy kereke ilyen volt, mi viszont csak előre tettünk ilyet.”
„Az autóm nem csupán kiváló következetességről, hanem kimagasló sebességről is tanúskodott. Csak a gyújtógyertya és a kerékcserék miatt kellett megállnom. Gyakorlatilag minden ellenfelemnél gyorsabban köröztem, beleértve Lanciát, Barast és Janatzy-t. A pályán egyikük sem előzött meg, csak akkor, amikor meg kellett állnom kereket cserélni.”…..
„Amikor elhaladtam a csapatom mellett, láttam a mutatóujjaikat, ezzel jelezték, hogy vezetek. A 4. kör elején megálltam a szerelőállásoknál, hogy pótoljuk, ami elfogyott, és megtekintsem a köridőimet. A verseny kirívóan kemény volt. Amikor megelőztem a küszködő ellenfeleimet, és ez legalább 30 alkalommal előfordult a versenyen – a felverődő kátrány majdnem kiégette a szememet.
A rövid tengelytávunk miatt az első kerekeim szinte a szemeim előtt voltak, és borzalmasan szenvedtem. Az első nap végére már nagyon kilátástalannak tűnt az utolsó óra. Este 5-kor már annyira begyulladtak a szemeim, hogy semmit sem láttam, mintha sűrű köd ereszkedett volna le elém. Egész este Renault-ék és Hugé Grus vigyázott rám. 11-re végre jobb lett egy kicsit,
éjfélkor Renault úr Le Mans környékén rohangált, hogy szerezzen nekem egy védőszemüveget.
Éjjel 1-kor egy tűvel és ollóval a kezében felcsapott szabónak, és készített nekem egy maszkot a szemüveg köré. Kritikus állapotban voltam, de azt elképzelhetetlennek tartottam, hogy nyerek az első napon, aztán másnap valaki mást lássak győzni!”
A szerelőm is úgy örült, mint én. A derék Martaud a legjobb kerékcserélő, akit ismerek. Miközben nekünk négy perc kellett egy cserélhető keréktárcsa leváltásához, ő egy nem cserélhetőt is ellátott új gumival 5 perc alatt.”
„És aztán ott volt a finálé, a Marseillaise, a miniszter, és az üdvrivalgás. Ez mind nagyon örömteli volt, ahogy a visszaút Párizsba is, ahol a gyárban a kollégáink vártak minket.”
1909-től saját műhelyt nyitott Franciaországban, és hat év kihagyás után 1914-ben ismét rajthoz állt, de sérülés miatt fel kellett adnia a Francia Nagydíjat. Nem sokkal később, az I. világháború kitörése miatt az európai autóversenyeknek vége szakadt, Szisz pedig önkéntesként a franciák algériai csapatainak szállítása terén segédkezett, de tífusz miatt kórházba került. A háború után ismét a saját műhelyében dolgozott, majd a ’30-as évek elején visszavonult.
71 esztendősen hunyt el tüdőgyulladás miatt 1944-ben, Franciaországban helyezték örök nyugalomra. Emlékét a Le Mans-i pálya közelében található Szisz múzeum, a Renault Történeti Múzeum, a Szeghalmi Sárréti Múzeum és a Haris testvérek Autós Múzeuma őrzi, szobra 2003 óta fogadja a Hungaroring látogatóit a főbejárat mellett. Szeghalomban a sportcsarnok előtt 2006-ban állítottak mellszobrot Szisz Ferencnek, és a csarnokban állandó emlékkiállítás is nyílt.
Írta és szerkesztette: Pester Béla
