SumidaHuszt vára
Kárpátalján a Tisza és a Nagyág találkozásánál, 330 m magas hegykúpra emelt huszti várát 1090-ben Szent László kezdte el építtetni, s több mint száz év múlva, 1191-ben fejezték be.
A felsővár alaprajza tojásdad alakú, nyugati kapujához a város felőli oldalon hegyoldalba vájt út vezet. A kapu bejáratát jobbról négyszög alakú bástya védte.
A felső várban volt a várnagy háza, a kaszárnyák, a lőportorony és a kút. Az alsó várban templom, lakó-és gazdasági épületek, börtön és kazamaták.
A huszti vár elsősorban a máramarosi só útjának őrzője volt, de fontos stratégiai szerepet is betöltött: a Toronyai-és a Tatár-hágó védelmét. Nem véletlen tehát, hogy a királyi uradalom központja lett, s döntő szerepet játszott Magyarország legfiatalabb vármegyéjének a kialakulásában.
A huszti várról 1194-től vannak adatatok, egyik kövén ugyanis ez az évszám szerepel. Történelmi okmányok azonban csak 1358-ban említik először.
A várnak rendkívül nagy stratégiai jelentősége volt, ellenőrzése alatt tartotta az aknaszlatinai sóbányákhoz vezető utat, védte az ellenségek ellen Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Máramarossziget koronavárosokat. A várhoz öt falu tartozott: Iza, Száldobos, Bustyaháza, Táborfalva és Dulfalva. 1242-ben védői erős ellenállást tanúsítottak Batu kán tatár hordáival szemben, amelyek csak hosszú ostrom után tudták elfoglalni.
1392-ben Zsigmond király a Drágfyaknak adományozta a várat, várnagyai 1413-tól Máramaros megye alispánjai voltak. 1511-ben II. László magyar király 20 ezer aranyért bérbe adta a várat és a hozzá tartozó földbirtokokat Perényi Gábor ugocsai főispánnak. 1514-ben azonban a Dózsa György vezette népfelkelés idején a parasztok elfoglalták és birtokukba vették.
A törököktől elszenvedett vereség és Magyarország széthullása után a vár 1526-ban az Erdélyi Fejedelemséghez került, de I. Ferdinánd seregei rövidesen elfoglalták. 1594-ben 80 ezres tatár sereg támadta meg Husztot, de a várat elfoglalni nem tudta. Az 1661-1662-es években többször is megostromolták a törökök, de védői hősiesen kitartottak és nem adták fel.
Ezután sűrűn cserélt gazdát és Erdély kulcsfontosságú erődítményévé vált, urai Békés Gáspártól Apafi Mihályig előkelő erdélyi fejedelmek voltak.
A XVII. században a 69 ágyú védte várat többször próbálták bevenni sikertelenül. 1644-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem, 1657-ben Lubomirsky lengyel fővezér volt kénytelen felhagyni a vár ostromával.
Huszt vára Rákóczi-szabadságharc egyik központjává vált. 1703. szeptember 17-én a helyőrség megölte az osztrák hű parancsnokát Eitnert, kinyitotta a felkelők előtt a kaput és a szabadságharchoz csatlakozott. Az osztrákok a kuruc felkelés bukása után csak 1711-ben tudták elfoglalni a várat. A császár utasítást adott lerombolására, de parancsát nem hajtották végre.
Utolsó várnagyának, Gervay Péternek halála után néhány hónappal, 1766. július 3.-án három helyen is villám csapott a várba. Az épületek lángba borultak, a tűz elérte a lőportornyot s hatalmas robbanás rázta meg a környéket. A bevehetetlen várból csak füstös, kormos, égbe meredező falak maradtak…
1773-ban Mária Terézia királynő fiát, Józsefet küldte a vár megtekintésére. Meggyőződött róla, hogy vár menthetetlen és elvesztette stratégiai jelentőségét, ezért parancsot adott a várőrség Munkácsra telepítésére.
A várat soha többé nem építették újjá, az idő és a romboló kezek még tovább pusztították.
Mára már csak a romjai maradtak az egykori szép időket látott huszti várnak, ám Kölcsey Ferenc és Bornemissza Péter, ki „jó Husztnak várában” írta a magyar irodalom első világi témájú versét, a Siralmas énnekem című költeményt, halhatatlanná tették a várat.
“Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé merengeni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort:
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”
Himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc 1831-ben vetette papírra ezeket a sorokat Szatmárcsekén. A huszti romvár meglátogatása felejthetetlen élmény volt számára. S így van ezzel mindenki, aki felkeresi ezt az egyedülálló műemlékét. A történelem szele érinti meg azt aki felgyalogol a várromhoz vezető kanyargós ösvényen s bejárja az egykori várudvart, néhány percre megáll a kilátótér korlátjánál, hogy elgyönyörködjön az eléje táruló, végtelennek tűnő Tisza-menti tájban.
Szerk.: Cseke Ibolya CsIbi
forrás:
Deschmann Alajos. Kárpátalja műemlékei. Tájak-Korok
Múzeumok Egyesület (1990)
Kovács Sándor. Bús düledékeiden… Kárpátalja középkori várépítészeti emlékei. Minerva Műhely
Kovács Sándor. Kárpátaljai útravaló. Püski Kiadó (1999).
szerk.: Keresztyén Balázs: Rákóczi virágai. Kárpátaljai történeti és helyi mondák. Intermix Kiadó (1992)
