Hollókő

Hollókő

Az UNESCO 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül, Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a Világörökségi Listára. Legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tett – és tesz – eleget, hogy a XVII-XVIII. században kialakított falu, a tradicionális építészet és a XX. századi mezőgazdasági forradalmat megelőző falusi élet páratlan példája, melyet sikerült eredeti állapotában megőrizni. Hollókő szelíd és harmonikus szimbiózisban fejlődött a természettel és napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig élő, lakott település, melynek hagyományőrző lakói az épületek egy részét jelenleg is rendeltetésszerűen használják.

A falu története a XIII. századig nyúlik vissza, mivel a tatárjárás után épült fel a Szár-hegyen a vár. A sziklára épített erődítményhez egy réges-régi legenda fűződik, mely a helyiek szerint a település nevére is magyarázatot ad. Történt egyszer, hogy bizonyos Kacsics András – a XII. századtól ténylegesen a Kacsics nemzetség tagjai voltak ezen a területen a földesurak – elrabolta a szomszédos földesúr szépséges asszonyát, s az épülő várába zárta. Az asszony dajkája azonban, aki “mellékállásban” boszorkány volt, szövetkezett az ördöggel, akit rávett, hogy fiait változtassa hollóvá, és az asszonyt körülvevő erődítményt kőről kőre lebontva szabadítsák ki a nőt. A hollófiak így is tettek, ám – becsületükre legyen mondva – nem szórták csak úgy szerteszét a köveket, hanem egy közeli bazaltsziklán új várat raktak belőlük. Ez lett aztán Hollókő vára.

A faluból a vár dombjára egy nem túl megerőltető sétaútvonal vezet ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a vidékre. A külső várudvaron található egy sziklába vájt ciszterna, ami egykor sok kincskeresőt vonzott, mert a monda szerint Csák Máté, és a törökök is rengeteg kincset rejtettek el ott.

A várban egy, a vár első urát és családját bemutató panoptikum tekinthető meg, illetve egy XI,-XVI. századból származó fegyverkiállítás is látható.

A Hollókő több alkalommal cserélt gazdát, 131 éven át ült a török a várban, majd 1711-ben I. Lipót, a szatmári békekötés után leromboltatta. 1966-tól a romvárat 30 év alatt részlegesen felújították, 1996 óta újra látogatható. A legutolsó felújítás 2015-ben történt.

Mivel a korabeli oklevelek jobbára csak a várat említik, a faluról a középkorból pusztán az a tény ismert, hogy már a XIV. század első felében egyházas hely volt. A török hódoltság idején sok más településhez hasonlóan Hollókő is elnéptelenedett: 1715-ben mindössze három adóköteles háztartásról szólnak a vármegyei összeírások. Újratelepítése viszont hamarosan megtörténhetett, hiszen 1720-ban már nemes községként szerepelt a nyilvántartásban (ez azt jelentette, hogy lakói mentesültek az adófizetés kötelezettsége alól). A környék kedvezőtlen termőhelyi adottságai miatt hosszú időre megrekedt a település fejlődése.

A településen többször pusztított tűzvész, mivel a házakat fából építették, alapozás nélkül, és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték, a szabad tűzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon szellőztettek. Az 1909-es nagy tűzvész jelentette a fordulópontot: az immár vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. A századelő hangulatát és az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit magán viselő Ófalu 1911-re nyerte el mai arculatát.

Hollókő, a régiót jellemző, egyutcás falutípust képviseli, melyen a főutcára merőlegesen, keskeny szalagtelkeken elhelyezkedő házak kettős vonalban épültek. A palóc településeken a nagycsaládok szokás szerint egyetlen telekre építkeztek, és a család létszámának növekedésével az utcára néző első ház mögött egyszerűen egy újat emeltek. A falu központjában, a domb tetején kialakított “szigeten” áll a kis fatornyos, zsindellyel fedett templom, melyet 1889-ben közadakozásból építettek. Az épület kivételesen jó állapota és egyszerűségéből fakadó szépsége miatt valóságos kis ékkő.

A ma nem egészen 400 lelket számláló település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport összesen 67 védett épületet foglal magába – ezek többnyire földszintes, kontyolt nyeregtetős parasztházak, melyek homlokfalát az utca és az udvar felől is áttört faragással díszített faoszlopos, deszkamellvédes tornácok (“hambitusok”) szegélyezik. A hagyományos palóc házak többnyire három helyiségből állnak: a tornácról közvetlenül a pitvarba, azaz a konyhába lépett az érkező, ahonnan az utcafront felé a tisztaszoba nyílt, melyet a ház ura lakott családjával, hátrafelé pedig az éléskamra, melyben a gabonát tárolták, és ez volt az idősek hálóhelye is.

A falu lakói – 70 százalékuk nyugdíjas, az átlagéletkor 50 év felett van – a hollókői hagyományok nagy részét ma is gyakorolják. Ünnepi alkalmakkor (melyek közül a falu számára legfontosabb a húsvéti ünnepségek sorozata) ismét felöltik kézzel szőtt és hímzett népviseletüket. A tradicionális női öltözék a gazdagon díszített szoknya, mely alatt munkához általában csak kettő, nagyobb ünnepeken viszont akár 20 alsószoknyát is viselnek. A fehér vászon ingváll fölé színes – az ünnepi viselethez hímzett – “lajbit” öltenek, de a palóc lányok és asszonyok legszembetűnőbb ékessége a színes szalagokkal, gyöngybefűzéssel készített főkötő.

Hollókő tehát mindmáig a múlt egy eredeti állapotában megőrzött szelete, és ez legértékesebb kulturális kincseink közé emeli. Kicsi és nagy, idős és fiatal számára egyaránt tanulságos, emlékezetes ellátogatni a kis palóc faluba.

szerk.: Cseke Ibolya CsIbi

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *