Tihanyi levendula

Tihanyi levendula

1920-as évek közepén Bittera Gyula –korának neves gyógynövény szakértője- telepítette Magyarországon az első levendula ültetvényt, egyenesen Franciaországból hozott szaporítóanyaggal. Addig az országban csak a középkori kolostorkertekből volt ismert ez a növény. Ez volt az első ipari célú nagy levendulaültetvény telepítés. A tihanyi apátságtól bérelt egy területet, azon próbálkozott meg francia mintára a levendulatermesztéssel. Sikerét bizonyítja, hogy a Tihanyban aratott levendula illóolaj tartalma magasabb volt, mint a franciáé. Ez Tihany speciális, félsziget-jellegének köszönhető, mert a mérések szerint ez az egyik leggazdagabb hely Magyarországon a napsütéses órák számát tekintve, míg a csapadékmennyiségéről pont az ellenkezője mondható el. Ez a fél-mediterrán éghajlat, a déli fekvés és a vulkáni alapkőzet kiváló körülményeket nyújt a levendulának. Így vált a Tihanyban telepített levendula világhírűvé, mivel minőségét tekintve még a Franciaországban termesztett levendulánál is jobb lett

Hogy ez mekkora szó volt abban az időben, onnan is látszik, hogy a tihanyi levendula még a tőzsdén is jegyezve volt. Bittera Gyula sikereken felbuzdulva mintegy 100 hektárra növelte a telepített levendula nagyságát. A második világháború előtt keserű mandulát ültettek a levendulasorok közé, ezekből egypár öreg fa még ma is látható az öreg levendulásban. A 60-es évektől aztán a kommunizmus alatt –ahogy az egész ország-, úgy a világhírű tihanyi levendulás is pusztulásnak indult. Nagy részét beszántották és szőlőt telepítettek helyére, a megmaradt 20 hektár pedig művelés hiányában elvadult. 1986-tól kezdődött a régi levendulás felébresztése, 1995-től pedig már új területeken is levendula telepítésbe kezdtek. Jelenleg több helyen is található a félszigeten telepített levendulás, ezek közül legnagyobb és legszebb a Külső-tóval szembeni 7 hektáros levendulás, ami nyáron lilában pompázva fogadja az autóút mellett a Tihanyba érkezőket.

Levendula története:

A levendula az egyik legsokoldalúbban, legváltozatosabban használt finom illatú gyógy-, fűszer- és dísznövény. Európába a Rómaiak hozták be, az ókorban ez a növény a szépségápolás meghatározó növénye volt. Latin neve is innen ered: lavare = mosni. Többféleképpen használták: testre kenve, fürdővizet illatosítottak vele, szappant készítettek belőle, de akár száraz virágát a földre szórva is illatosítottak vele. A néphit szerint a levendula távol tartja az ártó, rontó erőket, szellemeket. Ezt a levendula erős illatával magyarázták.

Már a XIII. és XIV. századból vannak feljegyzések, melyek megemlítik, hogy akinek a kesztyűje bőven és nagy mennyiségben szívott magába levendula olajból, azoknak a szervezete sokkal ellenállóbb volt a pestissel szemben. Az ókori görög, római és Karthágóból származó leletek arról tanúskodnak, hogy az akkori fürdőkben gyakran mártóztak meg levendulában. Egyiptomban balzsamozáshoz használták, Angliában a pestisjárvány idején a csuklóra kötözve viselték. Évszázadokon keresztül használták, mint fájdalomcsillapító, görcsoldó, nyugtató, idegrendszert erősítő szer. Használták még rüh és moly ellen, ficam gyógyítására, rovarcsípésre, fogfájás ellen. A XX. század elején a levendula gyógyszerként használatos, hasmenés, köhögés, fejfájás ellen, a II. világháborúban pedig sebfertőtlenítőként. Igen magas illóolaj-tartalma van a levendulának, melyet lepárlással nyernek. Virágként leszedve és csokorba kötve, vagy virágpárnát készítve rengeteg mindenre felhasználható.

Levendula felhasználása a lakásban:

Lakótérbe helyezve a frissen vágott vagy szárított virágot, kellemes levendula illat lengi be lakásunkat, a mi örömünkre és a molyok, tetvek, szúnyogok és rovarok szomorúságára.

A szárított levendulavirág megőrzi illatát és színét. Csokorba kötve árnyas és szellős helyen, felkötve és virággal a föld felé lógatva gondosan szárítsuk meg.

~

Levendula a gyógyításban:

Javítja az életfolyamatokat, fokozza a testi és lelki frissességet.

Antibakteriális, fertőtlenítő, gyulladást csökkentő hatása van.

Aromaterápiában használva feszültségoldó, idegerősítő, nyugtató hatású. Enyhíti a fejfájást, a depresszív kedélyállapotot, segíti az elalvást, az alvászavarokat megszűnteti.

Meghűléskor inhalálással tisztítja a légutakat, csökkenti a fertőzéseket. Asztmások ne használják így!

A pattanásos, gyulladásos bőrt bekenve nyugtatja, ez érvényes pikkelysömörre és ekcémára is. Enyhíti a napozás okozta leégést.

Masszírozások alkalmával a fáradtságot, izomfájdalmakat, a reumás fájdalmakat csökkenti. Gyulladásos izomfájdalmakat enyhíti.

Az immunrendszert erősíti, élénkíti,

Relaxál, regenerál.

Hatékony zsíros hajra és korpás fejbőrre is.

Fürdővízbe cseppentve és kicsi tejet hozzáadva segít, hogy bársonyos legyen bőrünk.

Rovarcsípéseket csillapítja

Párnánkra cseppentve, vagy párnahuzatunkba szárított levendulát téve segíti alvásunkat.

Segít pszichés és idegi panaszok (alvászavar, idegesség, fejfájás, migrén)

Szív és érrendszerhez kapcsolódó panaszok (alacsony vérnyomás) enyhítésében.

A bőrápolásban is kiváló.

Izmok és ízületek gyulladásának csökkentésére.

A belőle készült tea kiváló nyugtató

Levendula gyógytea készítése:

Közvetlen fogyasztásra készíthető forrázattal is és rövid ideig tartó főzettel is. Fontos az edényt fedni, hogy az illóolaj ne távozzon el.

Számos gyógytea elengedhetetlen alkotórésze a levendula. Enyhe idegnyugtató hatású, fejfájást és fájdalmat csillapító, görcsoldó, segíti az emésztést, csökkenti az ideg alapú gyomor- és bélbántalmakat, a stressz okozta magas vérnyomást, az alvászavarokat.

Migrén elleni tea: 1 liter vízzel leforrázunk 20 g szárított levendulát, 5 percig hagyjuk állni, mézzel édesítünk.

Légutakra: 1 liter vízzel leforrázunk 20 g levendulavirágot és 20 g fodormentalevelet. Naponta háromszor egy csészével.

A nyugtató, alvást segítő teaként: 3-4 teáskanál szárított levendula leforrázunk, 10 percig állni hagyjuk majd szűrjük le. Az esti órákban, lefekvés előtt mézzel fogyasztjuk.

Levendula fürdő virágból készítve:

Itt is leginkább a nyugtató hatása az, amit kihasználunk. Emellett azonban a levendula serkenti a vérkeringést, és segíti a bőrpanaszok enyhítését.

10 dekagramm levendulavirágot forrázzunk le 2 liter vízzel, hagyjuk állni, majd szűrjük le. A kapott főzetet vegyítsük a fürdővízhez.

Levendula fürdő levendulaolajból:

A levendulaolaj nyugtató hatású. Különleges tulajdonsága, hogy az ideges embert megnyugtatja, ha kimerült, vitalizálja.

Ha levendulaolajból készítenénk fürdőt, fontos, hogy az olaj egyenletesen eloszoljon a vízben, ne csak a víz felszínén ússzon. Ehhez használható tej és méz, kikevert tojás, tejszín, mint természetes emulgálószerek.

1 teáskanál levendulaolajat összekeverünk 2 tojás sárgával, egy pohár tejszínnel vagy tejjel, 2 evőkanál mézzel, ugyanennyi sóval, majd a fürdővízhez adjuk. Jó félóra alatt jut az illóolaj a bőrön át a szervezetbe.

Levendulaolaj a párologtatóba:

A levendulaolaj párologtatása megnyugvás, a feszültségcsillapítás eszköze lehet. A levendulaolajt vegyíthetjük citromfű és eukaliptuszolajjal. Pár csepp olaját párologtató lámpába vagy vízzel teli tálkába csöppentünk, és a fűtőtestre teszünk. (fejfájás, alacsony vérnyomás)

Levendulaolaj rovarcsípésre:

Rovarcsípésre is használhatjuk a levendulaolaját. Ehhez 5 ml olajat összekeverünk 25 ml 40%-os alkohollal. A nyert folyadékba vattacsomót mártunk, és a csípésre tesszük. 15-20 percig rajta hagyjuk.

Levendula a fűszernövény:

Főleg mediterrán vidékeken használják fűszernövényként, a Provence fűszerkeverék elengedhetetlen része. Apróra vágott és friss hajtásaival óvatosan bánjunk, mert nagyon erős az aromája. Halételek, gyros, saláták, szószok elkészítéséhez használjuk.

Levendulaüdítő:

A levendula virágját (10 szálról lecsupaszítva) forrázzuk le cukorsziruppal és hagyjuk állni egy órát. Ezután szűrjük le és ízlés szerinti frissen csavart citromlével savanyítsuk. Tapasztalatunk szerint a cukorsziruphoz elegendő az 5 dkg/l cukormennyiség. Megbolondíthatjuk a menta ízével: friss menta leveleit forrázzuk le, és hagyjuk állni addig amíg ázik a levendula. Amikor a cukorszirupos levendulát felhígítjuk, akkor összeönthetjük ezeket. Szénsavas és szénsavmentes ásványvízzel is nagyon finom.

A levendula jó mézelő növény, a levendulamézhez különösen értékes.

szerk.: Cseke Ibolya CsIbi

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *