Trócsányi Zoltán

Trócsányi Zoltán

(Sárospatak, 1886. dec. 25. – Bp., 1971. febr. 17.): nyelvész, irodalom- és könyvtörténész, műfordító, könyvtáros, a nyelvtudományok kandidátusa (1957)

Budapesten végezte el a tudományegyetemet mint Eötvös-kollégista. 1908 és 1913 között az Akadémiai Könyvtár tisztviselőjeként, 1921-ig az MTA főtitkári hivatalának igazgatójaként dolgozott. 1921-től újságíró és Király Györggyel együtt ő volt a Kétnyelvű Klasszikus Könyvtár szerkesztője. 1925 és 1928 között az általa alapított Magyarság Könyvterjesztő Vállalat igazgatója volt. 1928–1933 között az Új Barázda című napilap főszerkesztője volt. 1935-től az OSZK főkönyvtárnoka volt; szerkesztette a Magyar Könyvszemlét. 1939-ben kinevezték a magyar könyvtörténet ny. rk. tanárává. 1939-től a budapesti egyetem orosz nyelvi és irodalmi tanszékén előbb megbízott előadóként, majd 1943-tól nyugalmazott rendkívüli tanárként, végül 1946-tól 1950-ben történt nyugdíjazásáig ny. r. tanárként tanított.

Életének az utolsó két évtizedét majdnem teljes visszavonultságban töltötte.

Tudósok életrajza rendszerint nem több mint néhány sor. Elvégzik iskoláikat, megírnak jobbára egyazon tárgykörben néhány könyvet, elnyernek egy katedrát, s ha minden jól megy a hetvenedik születésnapjukon a tanítványaik egy tanulmánykötettel tisztelik meg őket. Természetesen a saját munkásságából kiollózott tanulmányokkal.

Trócsányi életét és munkásságát nem lehet ennyivel elintézni. Nyughatatlansága nem érte be egyetlen szakmai terület művelésével, alakját fél tucat tudományág, nyelvészet, irodalomtudomány, könyvtörténet, művelődéstörténet, néprajz, russzisztika követelheti magáénak.

A sárospataki gimnázium elvégzése után az Eötvös kollégium nagy nemzedékének tagjaként szerzett magyar-latin-görög szakos tanári diplomát. Előbb az Akadémia könyvtárosa, majd a főtitkári iroda vezetője volt. Hivatali munkája mellett készítette el értékes publikációját, egy vogul szójegyzéket 1910-ben. Akadémiai pályafutása azonban megtörik, a Tanácsköztársaság alatt végzett tudományszervezői tevékenysége miatt harmincöt évesen nyugdíjazzák. Tehetségének sokoldalúsága a mellőzöttség éveiben bontakozik ki: újságíró, könyvterjesztő vállalatot vezet, lapot szerkeszt, Király Györggyel megindítja a Kétnyelvű Klasszikus Könyvtár sorozatot, magyar és orosz irodalmi antológiákat ad ki, A régi falu címmel néprajzi munkát ír.

Kitűnő könyvet tett közzé +Észak nomádjairól” vagyis finnugor nyelvrokonainkról.

A harmincas években megtanul oroszul, Puskin, Gogol, Goncsarov,Turgenyev,Tolsztoj Dosztojevszkij műveit fordítja német és francia klasszikusok mellett.

A harmincas évek végén újra funkcióban, , 1937 és 1945 között a Magyar Könyvszemlét szerkesztette. 1945-ben a pesti egyetemen először a magyar könyvtörténet, majd az orosz irodalom professzora lett. 1950-ben a történelem újra félresodorta, kényszernyugdíjazták. Ezután húsz éven keresztül a haláláig a ferencvárosi lakásában élt szerény körülmények között.

Trócsányi Zoltán az olvasásban is rendhagyó volt. Tanítványa, Rab Zsuzsa följegyzése szerint polcain a tekintélyes akadémiai kiadványok mellett a „repedt sarkú, kopott, salátaszélű ócska könyvek sokasága is helyet foglalt. Bejegyzésekkel ellátott kalendáriumok,az irodalomtörténetből kifelejtett, vagy szándékosan kihagyott szerzők művei, lenézett nyomtatványok, saját megfogalmazása szerint minden olyan, amit komoly tudós nem vesz a kezébe.

Ezekből a salátákból állt össze hat kisalakú zsebbe és kézbe simuló kötetből álló sorozata a Magyar régiségek és furcsaságok amely 1921 és 1926 között jelenik meg. Fejezeteinek címei kuriózumokat ígérnek: Válópörök a XVI. században, Megpatkolt székely legények, Tetszhalottak, Széchenyi rózsaszín frakkban, csupa olyan tárgy amelyért a magas tudomány nem szokott lehajolni.

De mi a köze Széchenyi rózsaszín frakkjának a történetíráshoz? Trócsányi szerint igenis van köze, a művelődéstörténetnek szüksége van a mindennapok jelentéktelennek tűnő adataira, akár a tények apró fintoraira is, hiszen a történelmi mozaikot apró darabokból kell kirakni.

Bach-korszakból származó anekdotákkal idézi fel az 1850-es évek „túlélési technikáját”, az ál-Rákócziakat és számos furcsaságot.

Könyvében szerepel ha eddig nem tudtuk Heltai Gáspár eredeti családi neve Helth; a nagy prédikátor, az Unitárius Egyház megalapítója Dávid Ferencé pedig Herthel volt. De a fordítottjára is hoz példát: Sylvester Jánost azelőtt Erdősinek hívták.

Sorozatának 1924-ben megjelent kötetében tette közzé legérdekesebb, egyben legmulatságosabb kortörténeti furcsaságát:

„Szamota-Zolnai féle Magyar Oklevélszótárban a polc címszó alatt 1429-ből a következő figyelemreméltó adatot találjuk, szó szerint idézem: „1429 Georgius Polczonzaro dictus (Múzeum Rhédey) „

Ez az adat azért figyelemre méltó, mert abban a korban elődeink még nem használtak sem család/vezetéknevet……sem budit. A sok György úr megkülönböztetésére általában a birtokuk megjelölése szolgált, jelen esetben azonban az okmányt készítő fontosabbnak és pontosabbnak tartotta nemes György urunk eme tulajdonságának a közlését, tehát egyedül álló – ülő – volt a maga korában.

Eleinkről, a pusztában vándorló nomád harcosokról tudjuk, hogy ha kényelembe kívánták magukat helyezni dárdájukat a földbe ütötték és abba kapaszkodtak. Később, a letelepedés után a luxus non plus ultrájaként két karót vertek le, kissé távolabb a sátortól, vagy a kunyhótól.

György úr azonban kortársainál szélesebb látókörű volt, talán egy nyugati útján ő maga személyesen győződött meg eme korszakos újítás előnyeiről. Környezete azonban a „senki sem próféta a maga hazájában” elvet követve mindössze e gúnynévvel „jutalmazta” az újítását, később e csúfnévből ragadvány név lett.

Trócsányi Zoltán tehát bebizonyította a nagy és komoly tudomány – a nyelvtörténet és a mindennapok szoros kapcsolatát, színessé majdhogynem élővé téve azt. Olykor kaján, olykor groteszk, de mindenkor vidám történetet adott át olvasóinak. Azáltal őrzött meg és adott tovább értékeket, hogy mosolyogva tanított meg mosolyogni.

Szerénységére jellemző, hogy egyetlen fénykép található róla, közlésre alkalmatlan minőségben.

írta és szerkesztette: Pester Béla

Forrás:

– Magyar Életrajzi Lexikon

– Trócsányi Zoltán “Magyar régiségek és furcsaságok” Lukácsy Sándor utószava

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *