SumidaŐsi mesterség a nemezelés
A nemez ősi eredetű textil, amit hagyományosan birkagyapjúból gyúrnak vizes közegben. Bizonyított tény, hogy a nemezkészítés ősibb mesterség és művészet, mint a fonás vagy a szövés Meg kell különböztetni a kézzel előállított nemezt a gyári, műszaki nemeztől, bár készítésük alapja azonos. A nemezt a textiliparban és gyakran a köznyelvben is filcnek nevezik; szűkebb értelemben csak a műszaki nemez a „filc”, megkülönböztetve azt a hagyományosan, kézzel készített anyagtól. Más nyelvekben nem tesznek különbséget a kétféle nemez között, és mindkettőt ugyanazzal a szóval jelölik (például németül Filz, angolul felt).
Miből és hogyan készül a nemez?
A nemez készítésének alapja egyes állatfajok szőrének hajlama a nemezelődésre avagy filcesedsre. (A magyar kutyafajták közül például közismerten ilyen a puli és a komondor.) Ezt a jelenséget használják fel a gyapjú vagy szőr speciális textillé alakításához. A szőrszál külsején cserépszerűen elhelyezkedő, lapos sejtek (kutikulák) találhatók. Erős nagyítás alatt ez a réteg egy fenyőtoboz pikkelyes felületéhez hasonlít. Lúgos kémhatású meleg vízben a pikkelyek felnyílnak, és a nyomkodás (kallózás) következtében összeakaszkodnak. Az elkészült nemezben a pikkelyek alapos öblítés és szárítás után visszatérnek eredeti állapotukba, és szinte eltéphetetlenné teszik a textilt. Ehhez a folyamathoz természetesen sok víz és a lúgos kémhatás eléréséhez lehetőleg házilag főzött, természetes anyagokat tartalmazó szappan kell.
Bár nagyon sokféle állati szőrből, sőt még az emberi hajból is készíthető nemez (a rasztafrizura készítésének alapja az emberi haj nemezelődése), a hagyományos kézműves eljárások szinte csak a birkagyapjút használják. A finomabb anyagú nemeztárgyak a merinó juh gyapjából készülnek. A cigája gyapja is megfelelő, de barna színe behatárolja felhasználását. A rackajuh hosszú szőre csak más juhfajták szőrével keverve használható, és az így készült nemez felülete nagyon durva.
Története
A legkorábbról eredő régészeti lelet, amely a nemez létére, használatára utal, Kr. e. 6500-ból való és Törökországban találták. A szibériai halomsírokban számos Kr. e. 600 körül készült nemeztárgyat és szőnyeget találtak, olykor a sírok falát is nemezzel borították. Ezek a leletek is bizonyítják, hogy használata milyen nagy múltra tekint vissza. Kutatók szerint abban az időben keletkezett, amikor az emberiség az állatbőrt, az állatszőrt ruhák készítésére kezdte használni. De földrajzilag erősen behatárolt területen jellemző elterjedése: Európában és Közép-Ázsiában. Legkeletibb határa a kínai nagy fal, legnyugatibb pedig a Kárpát-medence. Északon a svédek is foglalkoztak nemezkészítéssel. Erről tanúskodik Hedebyben, az egyik viking kori temetőben talált nemezből készült álarc. Délen a görögöknél és a rómaiaknál találunk forrásokat nemeztárgyak használatára.
A nemez első írásos említése a kínai évkönyvekben Kr. e. 4-3. századból való. A kínaiak alapvetően növényi eredetű textileket használtak, s bár később, Kr. u. 3. században meghonosodott náluk a nemezkészítés, de nem volt nagy jelentőségre, ellentétben a velük háborúskodó ázsiai hun törzsekkel. A kínai szerzők a nomád népek lakta területeket mint „Nemezország” emlegették, ez is jelzi elterjedtségét és fontosságát. De szomszédaik közül nem csak az északiak, hanem a tibetiek is ismerték a nemezt. Ők páncélként is viselték, s az előkelőek hatalmas nemezsátrakban laktak. A férfiak által viselt csúcsos fejfedő a mai napig nemezből készül, mint ahogy a nők csizmája is.
Sem a kínaiaknál, sem a görögöknél, sem a rómaiaknál nem játszott olyan nagy szerepet a nemez, mint Belső-Ázsia nomád népeinél. A kínaiak és a görögök tőlük vették át készítésének tudományát, de soha nem volt életükben nagy jelentősége, mindössze használati tárgyak anyagát látták benne. A nomád népek számára viszont a nemez kultúrájuk alapja, létszükséglet volt.
Nemezből lakóház. A jurta
Az ázsiai puszták fában szegények, viszont rengeteg a juh, kecske és teve, ebből adódóan a gyapjú és az állatszőr is. Eleink olyan anyagot kerestek, amely tartós, könnyen szállítható, elkészítéséhez kevés szerszámra van szükség. Ez az anyag lett a nemez. Ebből készítették sátraikat, szőnyegeiket, ruházatuk nagy részét. Mágikus hatalmat tulajdonítottak neki: nemezből készültek a sámánok kultikus tárgyai, s azok a kivarrt istenek, amelyek óvták a nemezsátor lakóit.
Nemezkészítés
A nemez készítése e népeknél általában az asszonyok feladata még ma is. A kislányok már 9-10 éves korukban önállóan készítettek kisméretű nemezeket, amelyeket rendszerint a sátor bejáratánál lábtörlőnek használtak, s mire férjhez mentek, kelengyéjükben több nemezszőnyeg is lehetett.
Belső-Ázsiában nem tartanak számottevő mennyiségű merinó juhot. Az ott élő juhfajták, mint a zsírfarkú juh, több húst adnak, de durvább gyapjút, mint a merinó. Legtöbbször a jó minőségű őszi nyírású gyapjút használták mert tartósabb, finomabb munkákat lehetett belőle létrehozni. A legtöbb helyen a nemez kalákában készült, egy szőnyeg elkészítése egy napig is eltartott és legalább 3-4 fő munkájára volt szükség. Ha valakit nem hívtak meg, az felért egy sértéssel. Előzőleg a háziasszony a gyapjút megtisztította a szennyeződésektől és szétválogatta szín és minőség szerint, majd a nap kezdetén közösen fellazították. Ezt végezhették tépéssel, de a kazakok és a baskírok botokkal verték a gyapjút, de vannak népek, akik ehhez a folyamathoz íjat használtak, ilyenkor a húr pengése lazította a szálakat. A türkmének a kimosott gyapjút egy speciális fésűn kifésülték.
A következő lépés a gyapjú egyenletes szétterítése volt. Egy gyékényszőnyegre, néha vászonra, rétegekben leterítették, vigyázva arra, hogy a leendő szőnyeg színoldalára a legjobb minőségű anyag kerüljön. A kirgizek egy csoportjánál ehhez a művelethez egy ötágú villát használtak, „elvetették a gyapjút”. A gyapjúréteget belocsolták forró vízzel, majd a gyékénnyel együtt összegöngyölték és szorosan összekötözték. Ezután következett a mángorlás vagyis a a göngyöleget lábbal hengergették a földön.
A meghengerelt nemezt óvatosan leválasztották a gyékényről, tisztára mosták, majd következett a tömörítés. A földön térdelve vagy egy alacsony asztal mellett állva újra feltekercselték, az asszonyok egymás mellett a kezük, alkarjuk segítségével hengergették, gyakori helycserével, hogy a nemezre gyakorolt nyomás egyenletes legyen. Ez a munka 2-3 óra hosszat is eltartott, közben a szőnyeget gyakran kitekerték, meglocsolták forró vízzel és a másik irányból göngyölték össze. Ekkor a nemez egyenletesen tömörödött és egyre rugalmasabb lett. Végül a napra terítve megszárították. A türkmének egy idő elteltével, általában egy év múlva újrahengerelték a nemeztakarót, s ekkor tekintették késznek.
A nemez története a Kárpát-medencében
Nemezsüvegek
Nemez szavunk iráni eredetű, näm, jelentése: ver. Készítése a többi közép-ázsiai néphez hasonlóan az asszonyok munkája volt, s ők állították fel a nemezsátrakat is. Honfoglaló őseink ruházatának egyik jellegzetessége a nemezsüveg volt, amelynek csúcsát fémkúppal, szélét prémmel díszítették. Ratherius, Lüttech püspöke 934-ben elítélően szólt azokról az egyházi vezetőkről, akik a divatnak hódolva „a papi kalapot a magyar söveggel cserélik fel. A bőrcsizmák mellett elterjedt volt a nemezcsizma viselése is. A lovak nyerge alá tett “izzasztó” szintén nemezből készült, akárcsak a nyereg fölé borított díszes takaró is.
A nemezsátrakat az egykorú források szerint honfoglaló őseink elsősorban a nyári szállásokon használták, a téli szállásokon állandó házaikban laktak, de ennek építésénél is használták ezt a textilt tetőfedésre. A nemezsátrakat később kun hatásra felváltotta a csergesátor. Ebben szerepe lehetett a Kárpát-medence nedvesebb éghajlatának, hiszen a száraz időjárású Közép-Ázsiában született nemez a gyakori, nagyobb mennyiségű csapadékot nem jól bírja, bepenészedik és hamar tönkremegy.
A XIII. század végére a sátrak szinte teljesen eltűntek, a magyarok véglegesen letelepedtek falvaikban, boronaházaikban. A nemez azonban nem tűnt el a magyar nép életéből. Fennmaradt a nemezgyártás mestersége, s ezek a mesterek szőrcsizmát (botost), mamuszt, vékony anyagú harisnyát és süveget készítettek.
A nemezből készült ruhadarabok többségét a XIX. századtól kiszorították a modern textilipar más anyagai, ez alól egyedül a fejfedő jelentett kivételt. A hagyományos magyar nemezsüveget azonban felváltotta a világszerte elterjedt nemezkalap viselése. Máig élő népi kézműves mesterség a hortobágyi pásztorkalapok készítése.
Manapság a nemezt az iparban, mezőgazdaságban és gyógyászatban is felhasználják. Sokrétű alkalmazásában szerepet játszik vízálló, hőálló és hőszigetelő tulajdonsága. Lángállósága miatt a tűzoltók és kohászok védőruháit, valamint gyakran a színházak függönyeit is ebből az anyagból készítik. Nemezből készülnek népművészeti, kézműipar termékek és műalkotások is.
szerk.: Cseke Ibolya CsIbi
