Tihanyi apátság

Szent István király halála után tizenhét évvel I. András magyar király, bencés apátságot alapított Tihanyban a maga keresztény lelkének üdvösségére 1055-ben, Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. A királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a magyar nyelv legrégibb írásos emléke is.

Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjaitól. Tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba.

Tihanyi alapító levél mint a legkorábbi nyelvemlékünk

A tihanyi alapítólevelet I. András jegyzője, Miklós püspök fogalmazta. Miklós püspök a magyar királyi udvar bizalmas embere volt, részt vett az országos ügyek intézésében is. Ezt a bizalmat akkor vívta ki magának amikor III. Henrik német császár 1051-ben megtámadta I. Andrást, a magyarok elfogták a német Gebhardt püspöknek a császárhoz írt bizalmas sorait, a latin levél tartalmát Miklós püspök magyarázta meg a királynak és vezéreinek. Ennek kapcsán a magyarok hatalmas vereséget mértek a németekre.

Az alapító levél szövege

Miklós püspök nem tudott egészen jól latinul s azért az olyan helyeken, ahol a magyar szavak lefordítása nehéznek látszott, meghagyta a magyar szavakat az oklevél latin szövegében, sőt itt-ott, amikor tudta is a megfelelő latin szót, jobbnak látta az eredeti magyar szó alkalmazását. Birtokokról, helyekről, határokról volt szó: vigyáznia kellett, hogy a mindenkitől ismert népies elnevezéseket a világosság és biztosság kedvéért megtartsa. Latin szövegében ilyenmódon ötvennyolc magyar szó, továbbá kilenc magyar képző és rag van. Itt olvassuk legelőször az árok, bálvány, bokor, disznó, fa, fehér, fekete, had, halom, három, hegy, homok, kerék, kert, kút, leány, lovász, lyuk, megye, mező, nagy, ravasz, sár, széna, sziget, tó, út, vár, vásár szavakat. A képzők és ragok közül több olyan található itt, amelyek ezzel egyező régies alakban másutt nem mutatkoznak. A szöveg egyik mondatában egész kerek magyar mondás van: a «Fehérvárra menő hadi útra»; vagy Miklós püspök helyesírásával: a «Feheruuaru-rea meneh hodu-utu-rea». (Az egész mondat «Adhuc autem est locus Mortis dictus, cuius incipit terminus a Sarfeu-eri-itu-rea, hinc Ohut-cuta-rea, inde ad Holmodi-rea, postea Gnir-uuege-holmodia-rea et exinde Morus-uuasara-kuta-rea ac postea Nogu-azah-fehe-rea, inde ad Castelic et Feheruuaru-rea meneh hodu-utu-rea, post hec Petre-zenaia-hel-rea.»)

I. András király hatalmas adománya után a tihanyi apátság nemzedékről-nemzedékre nőtt. A megmunkálatlan területeket művelés alá vonták, az állatállomány gyorsan szaporodott, a szolganép száma egyre emelkedett. Új adományozók számos földdel, házzal, parasztnéppel és ajándékkal növelték a kolostor vagyonát. A kolostor kegyelete mély hatást tett messze környék népére. A szerzetesek buzgón ápolták a király emlékét.

A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegy néhány kőfaragvány és a majdnem érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez köszönhető.

A török elleni felszabadító háborúk után a királyi kamara a területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a magyarországi bencés rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburgi Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól.

A XVIII. században három apátot kell megemlíteni, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után, Lécs Ágoston idején, már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés, és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor.

1786-ban II. József a bencés rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba.

1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került, és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek, és az oltárokat is átfestették, újraaranyozták

1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása is.

A Tihanyi Alapítólevelet a Szent Benedek-rend pannonhalmi levéltára őrzi, Tihanyban látható a másolata.

Szerk.: Cseke Ibolya CsIbi

forrás:

Szamota István: A tihanyi apátság 1055-i alapító oklevele mint a magyar nyelv legrégibb hiteles és egykorú emléke. Nyelvtudományi Közlemények.

Erdélyi László: A tihanyi apátság kritikus oklevelei. Budapest

Tihanyi Bencés apátság