SumidaEsztergomi Malom-bástya és a reneszánsz vízgép
Mátyás király idejében az esztergomi várban az egész művelt világban egyedülálló technikai csoda, egy hat atmoszféra
nyomású vízgép látta el meleg vízzel az érseki palota „fürdőkamaráit”. Ennek a vízemelő szerkezetnek a védelmére építették az oszmán-török hódítások ellen a ma is bejárható Malom-bástyát, melyet végül Szulejmán szultánnak mégis sikerült elfoglalnia 1543-ban.
A vár aljában egy meleg vizű (29°C) karsztforrás fakad, ami egy malmot hajtott. Ez a malom pedig egy bámulatos gépezetet működtetett, egy vízemelő berendezést.
A Malom-bástya a Vízi-várost és a Várhegyen magasodó felső várat összekötő erődítmény kulcsfontosságú pontja volt. A hegyet félkörívben a Duna folyó felől összekötő városfal nemcsak itt kanyarodott fel a Várhegyre, hanem az egyik legnagyobb kincs, az ivóvíz is erről a helyről került fel a várba. Nem is akármilyen módon, hanem a már a kortársak által is bámulatosnak mondott reneszánsz vízgép pumpálta fel 63 méter magasra a Dunából származó ivóvizet. A gépezet az 1470-es években épülhetett, és a vár alatti meleg vízforrás hajtotta meg a malomkerékkel működtetett szerkezetet.
Három feltételezett építtető jöhet szóba: Vitéz János, Hyppolit d’Este (magyarosan Estei Hippolit) és Bakócz Tamás. Jelenleg kronológiailag az egyik legvalószínűbb közülük, Hippolito d’Este, mint megbízó,(más forrás szerint Vitéz János) és a Mátyás építkezésein dolgozó Clementi Camicia az építész, Ő volt aki megalkotta ezt a fantasztikus szerkezetet.
Az elfeledett vízgép létezéséről szóló dokumentumról a török Topkapi levéltár, 1860-ban örömmel értesítette a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy közel 6000 oldalt találtak meg a híres útirajzíró, Evlia Cselebi írásaiból, és ezekből két kötet is Magyarországgal foglalkozik. Cselebi – aki megszállott utazó volt, 30 éves korától hittel szolgálta a portát, és bejárta az akkori török birodalmat, a mai Ukrajnától Szudánig. Egyik írásában megemlékezik az esztergomi csodálatos masináról is, amely a vár vízellátását biztosítja.
Cselebi 1663-ban keveredett el Magyarországra, amikor a Porta ismét Bécs elfoglalására tört. A török sereg a félhold uralma alatt álló Esztergomnál akart átkelni a Dunán, Cselebi, aki a sereggel tartott, ekkor ismerkedett meg a várossal, és írta meg tapasztalatait. A tervezett két nap helyett augusztus 1.től – 7. éig tartott a régi – mai Mária Valéria híd alatt álló – híd megerősítése. Ez idő alatt – az utókor örömére – bőven volt ideje szétnézni az utazónak.
Még maguk a törökök is elismerték, hogy nem ők, hanem a gyaurok, a keresztények építtették a szerkezetet. Cselebi ott állt a gépház küszöbén, és leírta, amit látott – újságírói rutinnal, meglehetős műszaki precizitással. Elbeszéli, milyen volt álló állapotban, működés közben, hogy ment a leállítás, az újraindítás
Cselebi így írt a vízgépről:
„Lenn a nagy külváros nyugati részének végén, a Kis kapun belül egy vízi gépezet van. Deszka zsindellyel fedett kupolás épület védi.(…) A deszkakupolán azonban egy kéménylyukat vágtak. A tudós mester ezzel a nyílással valóban nagy szolgálatot tett. E nyíláson a világító napnak fénye beverődvén, a gépház belsejét egészen megvilágítja. Egyenesen e nyílás alatt a Dunából jövő egészséges víz számára kerek vízmedence található. Ebben a medencében különféle hengerkerekek vannak, amelyeknek minden része, úgy a kerék is, erős tölgy-, cser- és égerfából van, és egészen a Dunában állnak.
Eme hengerkerekeknél magasabban, egy tölgyfából készült, kocsikerék nagyságú hengerkerék van, amelynek kerete körös-körül a szélén lyukas és így a vizet beeresztő ötven kis láda van rajta, ez a hengerkerék azonban nincs a vízben úgy, mint az alsó hengerkerekek. Az említett világosságbebocsátó nyílás alatt a hengerkeréknek tengelye emberi kar vastagságú vastengely. Lenn, a Dunában levő fahengereknek kerekei és kötelei emberi ágyék vastagságú vaskerekek és kötelek. Némelyik kerék emberi kar vastagságú, s teve nyaka módjára girbegörbe, mesterséges kerék. A kovácsmester eme bámulatos kerekeknél annyi ügyességet fejtett ki, hogy az elképzelhetetlen. E vaskerekek szélein ágyúgolyó formájú, negyven-ötven darab vasgolyó van, ezen eszközökkel és kerekekkel a különféle hengereket a víz erővel mozgásba hozza és a keréken levő golyók a Dunára csapódván a Duna vizét erővel a vas csö[vek]be hajtják, és míg a kerekek forognak ezen golyók folyton egymást követik. A Duna vize ily módon fenn a belső várban levő csorgókút víztartójába ömlik. Az összes vízcsövek vas muskéta-puska alakú, csatornás csövek, s a meredek sziklák között egyenesen fölfelé futó, néhány csekély értékű vascsőből állanak. Ezek a vasból való, szökőkút gyanánt egyenesen felfelé menő, három minaret magasságú vízvezetékek és a háromszáz rőf magasságában levő csorgókút, bámulatot keltenek. Az említett belső vár sziklájának egészen az alján, a vízi malmokat és kerekeket magába foglaló gépházban, egy sziklából, mintha hétfejű sárkány okádná, meleg forrás vize bugyog ki, és húsz rőfnyire alább a Dunába ömlik.
E gépházban a kerekek kezelésére csak egy ember van kirendelve. Miután a megszemlélést elvégeztük a molnárnak néhány ákcset adván, így szóltam: „Öregapám! Engedje meg, hogy a kerekek és a hengereknek mozgását és megállását is megtekinthessük.”
A meleg karsztforrásra épített vízimalomról egyébként 1235-ből származik az első írásbeli híradás. Évszázadokon át használták, mígnem Mátyás király idején, 1470 körül felépítették helyére a technikai kuriózumnak számító, a kort legalább 100–150 évvel megelőző reneszánsz vízgépet. Ez a gépezet több mint 210 évig működött, körülbelül egymillió üzemórán át. A meleg vizet 60 méter magasra juttatta fel, hat atmoszféra nyomást produkálva.
A korabeli leírások alapján több mérnök próbálkozott többféle módszerrel rekonstruálni a vízgépet. Jelenleg legalább 4 féle elképzelés létezik a szerkezet működési elvére, de ezeket a források segítségével sem lehet százszázaléknyi pontossággal bizonyítani, ugyanis mindegyik működő képes. A vízgépnek még egy konferenciát is szerveztek 2003-ban “Az esztergomi reneszánsz vízgép nyomában” címmel, amin az esztergomi Balassa Bálint Múzeum mellett a Duna Múzeum is részt vett.
szerk.: Cseke Ibolya CsIbi
forrás: Deák Antal András: Az esztergomi reneszánsz vízgép históriája. Hidrológiai Közlöny 88 évf. 3. sz. / 2008, 13-22.
Duna Múzeum
