SumidaRudapithecus hungaricus
“Még nem ember, de már nem is majom”
Az emberré válás korai szakaszának kiemelkedő jelentőségű leletei kerültek elő az 1960-as években Rudabánya külszíni bányájának lignit rétegeiből. Hernyák Gábor, a bánya főgeológusa érdekes ősmaradványokat talált a Vilmos-bánya területén. A leleteket 1967-ben juttatta el Kretzoi Miklós paleontológushoz, aki a maradványok között az emberré válás korai szakaszának bizonyítékát ismerte fel. A csontokat meghatározva, egy állkapocs alapján új fajt írt le a 10 millió évvel ezelőtt élt Rudapithecus hungaricust. Kretzoi 1967-től közel egy évtizeden át őslénytani ásatásokat folytatott a lelőhelyen. A Rudapithecus – közkeletű nevén, “Rudi” – az emberszabású majmok között olyan jellegzetességeket mutat, melyek a további, ember-ősök irányába vezet. A lelőhelyen a Rudapithecus mellett még három új ősi emberszabású majom nemzetség maradványai kerültek elő, melyeket az ásató Bodvapithecus altipalatus, Anapithecus hernyaki, Ataxopithecus serus néven írt le.
Az elmúlt ötven évben közel háromszáz ősmajom maradványa került elő Rudabányáról, közöttük négy töredékes koponya: 1975-ben egy hím egyedé (RUD-44). 1985-ben egy idős nőstényé (RUD-77), 1999-ben egy fiatal nőstény (RUD-200) összetartozó koponyája, majd 2006 és 2009 között ugyanezen egyed állkapcsa, medence- és combcsontpárja, valamint néhány ujjperce és kézközépcsontja. A Rudapithecus és lelőhelyegyüttese azért hungarikum, mert Magyarország területéről került elő, és globális jelentőségű, mert az ember, a Homo eredetének világszerte meghatározó bizonyítéka. Természetesen máshol is vannak hasonló korú és jelentőségű leletek. Európában főleg Spanyol- és Görögországban, Afrikában pedig Kenyában és Namíbiában.
Milyen volt a Rudapithecus
A Rudapithecus maradványokkal paleobiológiai szempontból sokan és sokféleképpen foglalkoztak. A felegyenesedett járásáról szóló kezdeti elgondolásokat hamar megcáfolták, és a legelfogadottabb nézetek szerint a Rudapithecus fán élő, négy lábon mozgó, időnként függeszkedő életmódot folytató emberszabású majom volt
Természetesen a kutatók fejében mindig ott motoszkál az alapkérdés, hogy leletük „lejött-e már a fáról”, és tudott-e két lábán járni. Tény, hogy a ma élő és eddig megtalált kihalt emberszabásúak mindegyike másként mozgott.
A csontmaradványokból látszólag könnyen eldönthető kérdés, hogy az adott állatfajnak melyik a hím és a nőstény példánya, milyen mértékű közöttük a nemi különbözőség, az ivari eltérés. A nőstények a faj hasonló morfológiai jellegzetességei mellett általában kisebbek a hímeknél, utóbbiak szemfogai pedig általában nagyobbak.
A hím példány testsúlyát 47, az idős kort megélt nőstényét 34, fiatal, Gabinak elnevezett nőstényét mindössze 18-26 kilogrammosra becsülik a kutatók. Termetük (testhosszúsága) nem haladta meg a 120-130 centimétert. Agykoponyájuk térfogata 300-340 cm3, míg Gabié 280-300 lehetett.
A rudabányai csonttemető
Az 1971-ben megkezdődött rendszeres ásatások sok ezer csontmaradványa között a nemzetközi szakértőkből álló kutatócsoportok az ősmajmok mellett eddig száztíz gerinces fajt mutattak ki. Voltak közöttük nagytestű ormányosok és orrszarvúak, kisebb termetű háromujjú őslovak, kérődzők és disznók, tapírok. Rudabánya gazdag is meg nem is ragadozókban. Eddig összesen nyolc család tizenhét faját sikerült megtalálni, de ezek a többi emlősökhöz képest csak kis számban fordulnak elő. Közülük is leggyakoribbak a többé-kevésbé vízi életmódhoz alkalmazkodott vidrafélék, és élt itt két primitív, a korai medvefélékhez tartozó faj is. A leghatalmasabb és legveszélyesebb rudabányai ragadozó a mai barna medvénél legalább kétszer nagyobb testű „medvekutya”, az Amphicyon volt.
Bányászat nélkül nem találták volna meg a lelőhelyet, így a Rudapithecust hungaricust sem. Az első emberszabásúak lelőhelye 1972-ben sajnos egy földcsuszamlással gyakorlatilag megsemmisült. A rudabányai II. sz. lelőhely alig 800 négyzetméternyi felületű, 2-3 m vastag üledékből került elő.
A jövő számára Rudabányán a II. sz. lelőhelyen kívül további potenciális kutatási területek is ismertek. A közeli Alsótelekes egykori gipszbányájának fedőrétegében az 1993-ban megkezdett ásatások idején kiderült, hogy ott Rudabányával egykorú, azokkal összefüggő, ősmaradványokban gazdag mocsári-tavi-folyóvízi rétegek vannak.
Az 1977-ben természetvédelmi területté nyilvánították a Rudapithecus hungaricus lelőhelyét
szerk.: Cseke Ibolya CsIbi
Kordos László. Az első ötvenmillió év Rudabányán. Gondolat Kiadó (1985)
Kordos László: „Gabi”, az újabb Rudapithecus-koponya.
Kordos László: Rudabánya állatvilága. Természet Világa
www. rudabanya.hu
