KARIKÁS OSTOR

KARIKÁS OSTOR

A karikás a magyar pásztor, legdíszesebb és legfontosabb szerszáma. Tereléskor elsősorban hangját használják, nem a jószág megütése a cél.

A szép ostor nem csak munkaeszköze, hanem dísze is a pásztoroknak, de elsősorban állathajtásra és terelésre használják, ahhoz is inkább a hangját. Az állatot csak akkor ütötték meg vele, amikor távolabb került a gulyától, csordától stb., ekkor a pásztor ráüt az ostorral, néhány alkalom elég, hogy az állat megtanulja csattanás = fájdalom = vissza a többiekhez. A pásztornak már nem kell az állat után mennie, hanem elég csak csattintania és a jószág már megy is vissza a többihez.

Más-más állatfajtához más-más típust használnak, mivel egyik állatnak érzékenyebb a bőre, mint a másiknak (Nem a sérülés okozása a cél!). Pl. a fehér marhánál suhogót használtak, mert elég csak meglegyinteni, míg a bivalyra rá kellett vágni a kancsukával.

Az állattartás visszaszorulása miatt már alig maradtak pásztorok, akik gyakorlatban használnak ostort. Ezzel szemben a népi hagyományőrző csoportok és a barantások körében viszont alapfelszerelés.

Miért karikás a karikás ostor?

Nevét az ostor több ágból álló nyaki részét összekapcsoló réz- vagy vaskarikáról kapta.

A fém karika megkönnyíti az ostor járását és jobban irányítható lesz tőle. Az alföldi csikósok készítettek ilyen ostorokat először. Hátránya, hogy a karikáknál jobban használódik a bőr, valószínű emiatt a csikósok körében új típus kezdett elterjedni a XIX. század végén a fém karikákat felváltotta a bőrből készült fül. A karikásnak ezt a részét teleknek hívják, ez köti össze a karikás két részét, a nyelet és az ostort, amelyet még mindig karikás ostornak hívnak, jóllehet már egy szem karikát sem tartalmaz.

Miért csattan az ostor?

Amikor az ostort készítik, a végére az ún. sudárt kötik. Megfelelő technikával használva a sudár átlépi a hangsebességet (330 m/s) és hangrobbanás keletkezik.

Ez volt az első ember alkotta eszköz, mely átlépte a hangsebességet!

A karikás ostor rangját a terelő eszközök között – a díszítményén túl- az is adja, hogy használata nagy ügyességet kíván. A megfelelő technikával történő megszólaltatása, az ostorpattogtatás, “csergetés” vagy harsintás a Hortobágy környékén ünnepi szokások részévé is vált. (pl. hajdúszoboszlói szilveszteri csergetés)

Az ostor részei

Tájegységenként gyakoriak a különböző elnevezések!

A karikás nyele 35-40 cm hosszú, szilva vagy meggyfából készül. A nyél részei a markolat és az “ostornyélfű”. A nyelet henger alakúra, szögletesre, vagy laposra faragják, és alul hagynak egy karimát, hogy ne essen ki a kézből. Régebben az ostornyelet nemcsak fából, hanem csontból is készítették. A hortobágyi pásztorember a karikás markolatát intarziaszerű berakással díszíti, ahogy a Hortobágyon mondják, “kiveri a karikás nyelét”. Először a kivésik az alapból a mintát, aztán sárga- vagy vörösrézből, fehér szaruból, napjainkban színes műanyagból kivágják a megfelelő mintát, belemetszik, majd réz vagy szaru szeggel oda szegezik és megreszelik. A legtöbbet alkalmazott minták a felkelő sugaras Nap, a teli Hold, a magyar korona, kés, villa, gémes kút, bogrács, ló, tehén, vasaló, kutya, virágok, a Kilenclyukú-híd, és a címer ábrázolás, ezeket kiegészítheti a datálás, a helymegjelölés és a monogram elhelyezése. A karikás ostorok díszítménye a szimbólumok használatában a kor lenyomatát tükrözi. A nyél nem díszített részét bekötik, ezt ostornyélfűnek nevezik. Az ostornyélfű szíját “hasival” átkötve csipkés bőr pillangók díszítik.

Maga az ostor 2-3 méter hosszú és bőrből készül. A fonáshoz az állatok hasa alján található vékonyabb bőrt, a “hasit” használják. Az ostorfonás úgy történik, hogy a pásztor vesz egy darab kenderzsineget vagy vékonyabb kötelet esetleg egy vastagabb szíjat (ez lesz az ostor bele), kiköti a kútkávához vagy az ajtó félfához és arra, fonja rá a hasit. Egy karikás lehet 6-8-12-16-18-24-32 ágú. A harminckét ágú a legszebb és legnehezebb fonás, ennek elkészítéséhez rendkívüli nagy kézügyesség szükséges. A fonás többféle lehet, a legszebb, az ún. kígyóháti, de ismert még a zabszem-, kocka-, rozmaringfonás is.

Az ostorderék 1-1,5 méter hosszú és lefelé folyton vékonyodó hasi fonat, ebből nyúlik ki a 40-50 cm hosszú “rugó”, melyet dupla szíjból rak össze a pásztor. Ezután következik az egyes szíjból álló csapószíj, melyre a csapót ráhurkolják. A csapót ló sörényéből, farkából, vagy manapság műszálból is fonják, 10-15 cm hosszú és 4-5 cm-t szabadon hagynak belőle, hogy jobban szóljon. Ennek segítségével tudnak a pásztorok erős durranó hangot kicsapni, kicsergetni.

Az ostorok fajtái

Sokféle csoportosítás lehetséges, de ami talán az egyik legjellemzőbb a használatukat és alkalmazási területüket befolyásolja az a nyél hossza.

Vannak rövid és hosszú nyelű ostor fajták.

Rövid nyelű ostor

A pásztorok használták csorda, gulya, konda stb. terelésére. A rövid nyelű ostorokra használt elnevezések: karikás ostor, kanászostor, csikósostor, nehézostor – habár sok helyen volt külön elnevezése az ostornak, mára a köznyelv minden pásztorostort karikásnak hív.

Hosszú nyelű ostor

A szekér és kocsi hajtásához használták őket attól függően, hogy milyen állatot fogtak a kocsi elé.

kancsuka

A kötélostorok legegyszerűbb fajtája a bivaly, vagy lusta kettős ökörfogat hajtására szolgál. Elhasznált kötőfékszárból, istrángból, vagy rövid kötélhulladékból készült.

suhogó / béresostor

A szekerezők-kocsizók használták, amely nyele hosszabb, vékonyabb és hajlékony is. Ezt szíjból készítették. Az ostor a lóhajtás egyik nélkülözhetetlen segédeszköze, a lovak egyenletes menésének biztosítása, főként a jó indítás és a fordulatok végrehajtása, valamint az állatok fegyelmezése céljából. Mérete a fogat nagyságához igazodik.

A szép ostor a pásztornak nemcsak terelőeszköze, hanem dísze, címere, mestersége egyfajta jelképe.

A karikás ostorok legszebben díszített példányai ajándék gyanánt is szolgáltak, a XIX. század végétől a nagyon előkelő vendégeknek, politikusoknak adták látogatásuk alkalmából.

A karikás ostor a hortobágyi pásztorkultúra emblematikus tárgya, magában hordozza,ennek a tájnak a sajátos hagyományait.

Szerk.: Cseke Ibolya

Magyar néprajzi lexikon

Madarassy László: Alföldi pásztorok szíjgyártó készsége (Néprajzi Értesítő,1906)

Dr. Ecsedi István: A Hortobágy puszta és élete (Debrecen, 1914

fotók: net

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *