Hévízi – tó

Hévízi – tó. Első rész ~ A tó keletkezése és geológiája

A Hévízi-gyógytó Természetvédelmi Terület legismertebb látványossága a Hévízi-tó vagy Hévízi-gyógytó. A tó 4,44 ha kiterjedésével és az azt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb, gyógyhatású meleg vizes tava melynek 38 m mély forráskráteréből percenként 30-40 ezer liter 38,8°C-os víz jut a felszínre.

Keletkezése

A földtörténeti középkor elején, a triász időszakban (kb. 200 millió éve) kristálytiszta tengervíz borította a környéket, a mai Dunántúli-középhegység helyét is. Ebből a tengerből Hévíz környékén hófehér dolomit, valamint másodlagosan mészkő rakódott le. Még a Föld középkorában, a jura- és kréta korban (kb. 180-70 millió éve) a tenger visszahúzódott a vidékről. A mai Bakony hegység területén a kréta kor végén és a harmadidőszak első korában, a paleocénben, trópusi környezetben bauxittelepek képződtek.

Mintegy 10-12 millió évvel ezelőtt délkelet felől, a Kárpát-medence területére a ősi Ponthusi-tenger sekély öble nyúlt. A közben kiemelkedő Kárpátok láncolata az öblöt elzárta: így beltenger keletkezett. A beömlő folyók gyorsan édesvizűvé változtatták ezt a tavat. Így alakult ki a Ponthusi-tengerből az édesvizű Pannon-tenger. Ebből a sekély vizű tóból akkoriban a Vértes, a Pilis, a Mecsek és a Bakony magasabb részei szigetként emelkedtek ki. A süllyedő tengerfenékre az évmilliók folyamán több száz méter vastag homok- és agyagréteg rakódott le, majd a tenger vize lassan eltűnt. A tengeréről elnevezett Pannon-időszak végén vulkánok törték meg a Dunántúl arculatát. A vulkáni ütőműködések első jele volt a hőforrások feltörése. A pleisztocén kor közepén a földkéreg mozgása, beszakadása folytán két árokrendszer keletkezett. Ezekben gyűlt össze a csapadék: kialakult a Balaton, mintegy 22 ezer évvel ezelőtt, és ekkor kezdődik a Hévízi-tó története is.

A tóban általában mindenhol közel azonos hőmérséklet uralkodik, mert a tó felett elhelyezkedő, 1,5-2 méter széles páraréteg megakadályozza a víz lehűlését, a többirányú vízáramlás és az 50 hektásos véderdő pedig elősegíti a hőmérséklet egyenletességét.

A tó felszíne ovális alakú. Északról két vízfolyás torkollik a tóba, délen a 10-12 méter széles Hévízi-csatorna vezeti le a tó vizét a Zala folyóba és onnan a Balatonba. A tó keresztmetszete a dél felé elhajló tölcsér képét mutatja, amely a forrásánál a legmélyebb.

A Hévízi-tó forráskrátere

A tóról az első térkép 1769-ben készült, de azon a mai alakja még nem ismerhető fel. Később, 1864 és 1869 között, a tófürdő épületeinek építésekor Hencz Antal keszthelyi építész részletesen felmérte, s 43 m mélynek jelölte. Jordán Károly 1907-ben térképezte a forráskrátert, s közben már megsejtette a forrásbarlangokat. 1908 januárjában id. Lóczy Lajos felkérésére a fiumei Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság búvárja csak 22 m mélyre tudott merülni, de a függőleges kráterfal oldalában több repedést, üreget talált, amelyekből víz tört elő. Még ugyanebben az évben három fiumei búvár érkezett, akik 12 és 8 m mélységből vízmintát vettek. Magyarországon ez a két merülés volt az első barlangkutató jellegű akció, hiszen a tó nyugati oldalában több szűk barlangjáratot jeleztek. Jóval később, 1953-ban, majd 1958-ban az újabb búvármerülések megállapították, hogy a forráskráterből a termális és a hideg víz különböző pontokon tör elő. Az 1958 óta történt búvármerülések alapján egyre inkább világossá vált, hogy a fő forráscsoport a 38 m mélységben lévő függőleges sziklafal aljában van.

1975-ben Plózer István vezetésével az Amphora Búvár Club kutatói folytatták a forráskráter feltárását. Behatoltak a forrásszáj rendkívül szűk és veszélyes nyílásán, ahol a 38,8°-os meleg és a percenként 30-40 ezer liter vízhozamú forrás sodrását is le kellett győzniük. A szűk, 15 méter hosszú bejárat után tágas, 14 m magas és 17 m átmérőjű terem következett, amelyet Amphora-teremnek neveztek el.

Ekkor a kutatók előtt végre egyértelműen megoldódott az évszázados rejtély! Már nemcsak bizonytalan feltételezés, hanem kézzelfogható valóság, hogy a Hévízi-tó vize kettős eredetű, termális és hideg karsztvizes. A forrásbarlang keleti oldalán 17,2°C-os, míg a nyugati oldalon 40°C-os víz tör fel.

A két különböző hőmérsékletű víz keveredése révén alakult ki a forrásnyíláson át kijutó 38,8°C-os hőmérsékletű gyógyvíz.

Vizének jellemzői

A tó vizének összetételét már a XVII. század végén vizsgálták a kor tudós emberei, pontos elemzésre azonban csak az 1950-es években került sor. A gyógytó vize kalcium- és magnéziumtartalmú, kénes, enyhe radontartalmú gyógyvíz. Biológiai aktivitása a szerves vegyületek jelenléte következtében jelentős. Ez utóbbi adja a tó egyedi jellegét.

Nyáron a víz hőfoka 33-35 °C, de nagyon meleg napokon elérheti a 36-38 °C-ot is. Ősszel és télen a hőmérséklet alacsonyabb, mintegy 24-26 °C körül mozog. A víz hőfoka a fürdőzőkre, betegekre nyugtatólag, pihentetőlég hat, mert ez a hőmérsékleti érték az ember hő háztartása szempontjából közömbösnek számít.

Hévízi-tó megmentése

A tó vízhozama az 1970-es évektől a Bakonyban folyó bauxitkitermeléssel együtt járó karsztvíz kiemelés következtében rohamosan csökkent. A 80-as évek végén az eredeti vízhozam felét sem érte el. A tó megmentése érdekében 1989. április 20-án az akkori kormány, a Minisztertanács elrendelte a bánya bezárását. A döntés hatására növekedni kezdett a vízhozam és jelenleg (2012) ez 450 liter/másodperc.

A tó víz-háztartásának pontos figyelemmel kísérése érdekében 1990-ben létrehoztak egy megfigyelőrendszert (monitoring-rendszer), amely a nap 24 órájában gyűjti össze az adatokat a vízhozamról, hőfokról és a térség karsztvízszintjéről. A megfigyelőrendszert a Hévízi-tó Alapítvány üzemelteti. Folyamatosan folynak vízkémiai és biológiai ellenőrző vizsgálatok is.

Következő részben a gyógyvizű tó fürdőkultúrájáról és élővilágáról lesz szó

szerk.: Cseke Ibolya CsIbi

frorrás: Hévízi Könyvtár 1. – A Hévízi “Csoda Tó”, Hévíz, 1994.

Magyar Földrajzi múzeum

i

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *