Európa legszebb piaca, a Központi Vásárcsarnok épülete

Európa legszebb piaca, a Központi Vásárcsarnok épülete

Piac a legalkalmasabb terepe annak, ha egy ország kultúráját, az emberek szokásait meg szeretnénk ismerni. A monumentális látványosságok mind nagyon szépek lehetnek, de az embereket igazán a piacon lehet megismerni. Elég csak a török vagy az arab piacokra gondolni, ahol a hangzavar, színforgatag, és a választék láttán egyszerűen eláll az ember lélegzete. Ezen gondolat mentén beláthatjuk, hogy a piacok teljes mértékben követik a társadalmi és gazdasági változásokat.

A XIX. század második felétől Budapest városfejlődése nagy ütemben indult meg. Ebben az időben fővárosban 44 nyílt árusítású piac látta el a lakosságot , ám ezeken a piacokon szinte lehetetlen volt érvényesíteni a köztisztasági és egészségügyi szempontokat. További gondot okozott a helyszínek vízzel való ellátása, és a vevők biztonságát sem lehetett garantálni. Már az 1870-es években felmerült az ötlet egy egységes vásárcsarnok-rendszer kiépítéséről, melynek határozatát a városi közgyűlés, 1891-ben hozta meg. Egyből öt ilyen vásárcsarnok építésére írtak ki pályázatot, a belváros öt, egymástól viszonylag távol eső pontján – a Fővám téren, a Rákóczi téren, a Klauzál téren, a Hunyadi téren, és a Hold utcában.

Az öt beruházás közül a Központi Vásárcsarnok volt a legjelentősebb.

1894-ben indult meg az építkezés, Pecz Samu műegyetemi tanár tervei alapján. Az átadását a millenniumi ünnepségekre tervezték, de a megnyitás körül azonban akadt némi bonyodalom. A tervezett megnyitó előtt tíz nappal tűz keletkezett a csarnokban, és szinte az egész tetőszerkezet leégett. A megnyitás egy évet csúszott, és csak 1897. február 15-én, (másik négy csarnokkal együtt) Bánffy Dezső miniszterelnök jelenlétében került rá sor. Még az év májusában I. Ferenc József király látogatást tett az új épületben, amelyet akkor a város büszkeségeként emlegettek.

A csarnok első igazgatója Ziegler Nándor volt.

Fekvése

A mai Szabadság híd pesti hídfőjénél volt a fővámház, ahol a Dunán szállított áruk elvámolását végezték. A vízi út közelsége is magyarázza, hogy itt alakult ki Pest egyik piactere, két városrész, a Belváros és a Ferencváros határán.

Pecz Samu tervének egyik előnye volt, hogy ő 1,1 méteres lejtéssel alakította ki az épület padozatát, hogy szintkülönbség nélkül csatlakozzon az épület a környező utcákhoz, így a megrakodott áruszállító kocsikat könnyebb mozgatni.

Az épület alapterülete 8363 négyzetméter, amelyet kovácsoltvas szerkezet fed. A 60 méter főhomlokzatú csarnok bazilikás belső terű főhajója 28 méter magas, 150 méter hosszú. Az építésben a kor legnevesebb vállalkozói

vettek részt. Az épület acélszerkezetét a Schlick-féle vasöntöde készítette, míg a tetőt és a homlokzatot borító épületkerámia elemeket Zsolnay Vilmos szállította pécsi gyárából. A Nagycsarnok – merthogy így is nevezik – fontosságát az ára is szemlélteti: 1 millió 900 ezer forintba került, majdnem annyiba, mint a másik négy csarnok összesen. A februári megnyitó után begördült a csarnokba az első tehervonat, mert a csarnoknak az első időkben saját vasúti rakodóvágánya is volt és a felszín alatt folyosó kötötte össze a dunai rakparttal. Utóbbit később (egészen napjainkig) szemétszállításra használták. Duna felőli rácsos bejárati kapuján keresztül – a 4-es metróhoz kapcsolódó villamosvágány süllyesztésig – jól látszott a csarnok felé vezető hosszú folyosó.

Az épület három szintre oszlik. Az alagsorban található a halpiac mind a mai napig. Itt már a kezdet kezdetekor is halat árultak. Létezett egy elzárt, földszintes épület a Vásárcsarnok mögött, amely a baromficsarnok volt. Itt kizárólag baromfitermékeket, és elő baromfit árultak, egészen a második világháborúig. A földszinti részen helyezkedett el maga a piacrész, viszont a maitól eltérő módon nem bódés elrendezést alakítottak ki, hanem egy teljesen áttekinthető, egységes tér fogadta a vásárlókat. A felső karéjon, a maihoz hasonló, de annál visszafogottabb módon, kosarakat, papírárukat, bőrkészítményeket vásárolhattak a városiak. Itt ugyanis tilos volt élelmiszert árulni, és ezt nagyon szigorúan vették. A nem túl sok, de annál szigorúbb szabályt keményen betartották, és betartatták. Gyakoriak voltak az ellenőrzések, és nem egyszer előfordult, hogy elkobozták az árusok teljes árukészletét, mert az nem felelt meg valamelyik előírásnak.

A Második Világháború bombázásai során a baromficsarnok teljesen megsemmisült, és a főépület egyik kereszthajóját is találat érte. A helyreállításnál a pincében tárolt kerámiákat használták fel, viszont a döntés értelmében nem a minőségi, hanem a gyorsasági szempontok alapján végezték a renoválást. Az igazgatóság sem bizonyult annyira vasakaratúnak, mint elődei, és rapid gyorsasággal épültek fel a ma is látható bódék. A szerkezeti helyreállítás nem sikerült tökéletesre, és 1991-re az épület életveszélyessé vált, ezért a bezárása mellett döntöttek. A műemlékké nyilvánított csarnokot 1994-re újították fel teljesen, immár visszaállítva az eredeti burkolóelemeket is – amelyeket ezúttal is a Zsolnay manufaktúra készített.

Az utóbbi időben kissé átalakult a Vásárcsarnok szerepe, most már inkább turista látványossággá kezd válni, és ezt az árak is tükrözik. A piac hangulata igazán magával ragadó, főleg, ha a galérián, egy lángos vagy sült kolbász társaságában nézünk végig a csarnokon, akkor egy pillanatra mintha megérintene minket a dualizmus szellemisége.

CNN Travel összeállítása alapján (is) a Fővám téri Vásárcsarnok lett Európa legjobb piaca.

szerk.: Cseke Ibolya CsIbi

forrás.:

A Vásárcsarnok a Műemlékem.hu

Vásárcsarnokok a (székes)fővárosban

Forrás: http://lobu. hu /a-vasarcsarnok-europa-legjobb-piaca. html#ixzz5PAVHbYQn

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *