Hungarikum a KÜRT Adatmentés

Hungarikum a KÜRT Adatmentés

Az 1989-ban alapított, ma már nemzetközi hírnevű cég, a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. régi múltra tekint vissza, Kürti Sándor 1979 június 25-én, még a Floppy-korszak elején adta be szabadalmát, mely a világon elsőként tette lehetővé a meghibásodott (megégett, elázott, összetört, stb.) mágneses adattárolók javítását és az azokról történő adatmentést.

Amit az amerikaiaknak Bill Gates vagy Steve Jobs testesít meg, az nekünk Kürti Sándor. A KÜRT adatmentés értékteremtő ereje, hogy az elveszett, megsemmisült szellemi alkotások, kutatási eredmények és pótolhatatlan információk helyreállítására alkalmas technológiával rendelkezik.

1993-ban a MOL székházában pusztító tűzeset után az összeégett, számítógépekből mentettek adatokat úgy, hogy a tárolók nagyon súlyos vegyi károsodást is szenvedtek. Akkoriban az épület tele volt műanyaggal és a felszabaduló klórgázok, és más égéstermékek tovább roncsolták a lemezeket, adathordozókat.

A KÜRT Zrt a 2001. szeptember 11-i World Trade Center elleni támadásban megsemmisült számítógépek adatainak megmentésében is részt vett.

Néhány adat a cég történetéből

A cég elődjét, a Kürt Computer Kft.-t Kürti Sándor és testvére, Kürti János alapította 1989 január 17.-én, Kürti Sándor szabadalmának hasznosítására. Az első időszakban adattárolók javításával foglalkoztak. 1998-ban alakult meg a KÜRT COMPUTER Rendszerház Részvénytársaság, amely 2006-tól viseli jelenlegi nevét. 1999-től áttértek a távolsági adatmentésre, majd 2000-től kiterjesztették a működésüket az információbiztonság területére is.

1994-ben Innovációs Nagydíjat nyert a vállalkozás.

1996-ban a KÜRT, Magyarország határain túl már 16 európai országban is értékesítette adatmentő szolgáltatását.

A 2001. szeptember 11-i New Yorki és Washingtoni terrortámadás kárelhárítási tevékenységében a KÜRT adatmentése jelentős részt vállalt.

A KÜRT ma is kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában álló családi vállalat. Az alkalmazottak létszáma 2002-ben 47 fő, 2005-ben 65 fő volt, jelenleg közel 100 fő

Mit is jelent a KÜRT Adatmentés?

(Leegyszerűsítve…)

A KÜRT Adatmentés a gyakorlatban három egymást követő feladatmegoldásból áll: Pormentes térben (ún. tisztatér technológiai háttérrel) a mágneses adattároló szétszerelése és a hardver hiba megszüntetése. Itt nagyszámú, különböző technológiákat alkalmazó megoldás lehet, de a lényege az, hogy ha maradt fizikai „adattartalom” (mágneses jel, vagy elektromos töltés), akkor az átmásolható egy hibátlanul működő adattároló eszközre, és ez az átmásolt „fizikai adattartalom” egy hibátlanul működő eszközön már átalakítható digitális jellé (bitté), ami az adattárolás lényege.

Néhány szó Kürti Sándorról

1971-ben szerzett vegyészmérnöki, 1975-ben rendszermérnöki diplomát. 1985-ig a Dunai Kőolajpari Vállalatnál technológiai folyamatok automatizálásával foglalkozott.

1990-ben a KÜRT Alapítványi Gimnázium létrejöttéhez nyújtott anyagi támogatást.

1996-ban létrehozta a Cigány származású Gyerekek Oktatási Alapítványát.

Díjai, elismerései (többek között)

Kalmár László-díj a számítógép-tudományban, annak alkalmazásában elért eredményeiért (1996)

az Év Informatikai Menedzsere (1997 és 1998)

Gábor Dénes-díj az innováció területén elért eredményeiért (1998)

Széchenyi-díj (2004)

az „Év Üzletembere 2005” díj az Ernst & Youngtól (2005)

Budapest XI. kerülete díszpolgára (2005)

Pro Informatika díj az Informatikai Vállalkozások Szövetségétől (2007)

2014 januárjában KÜRT adatmentés az ipari és műszaki megoldások területének első hungarikuma lett.

A hungarikum-minősítést és az érte járó díjat Dr. Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke és Kertész Zoltán, az adatmentés üzletág vezetője vehette át

szerk.: Cseke Ibolya CsIbi

forrás: http://www. hungarikum. hu

KÜRT csoport honlapja

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *