Százhalombattai “Matrica” Múzeum

Százhalombattai “Matrica” Múzeum

Régészeti park

Budapesttől 30 kilométerre, Százhalombatta határában a Duna mentén húzódó magas löszplatón, körülbelül 50 hektárnyi területen található Európa egyik legnagyobb, több mint 100, kora vaskori halomsírt számláló temetője.

A száz-halom tulajdonképpen nem más mint az i.e. 8-6 században itt élt őskori nép emlékeit megnevező, megőrző kifejezés.

Első írásos említésük az 1200-as évek elejére keltezhető, s Anonymus Gesta Hungarorum-ában található, mely szerint itt a Százhalmoknál (centum montes) szállt meg első napon a Pannónia déli részének meghódítására induló Árpád vezér serege. A halomsírok első tudományos igénnyel dokumentált kutatása 1847-ben történt. Luczenbacher (azaz Érdy) János régész két kampányban, összesen 7 halomsírt tárt fel. Még ugyanebben az évben Varsányi János mérnök felmérte és beszámozta az akkor látható 122 halomsírt.

A lelőhely modern, korszerű kutatását 1978-96 között Holport Ágnes régész végezte. Az egykori halmok száma mára 98-ra csökkent az intenzív mezőgazdasági munkák miatt. A terület, a közelben található bronzkori és vaskori földvárral együtt kiemelten védett természeti és örökségvédelmi helyszín.

A halmokat, a kora vaskor (i.e. 8-6 sz.) idején földből építették, valószínűleg a közeli földvárban élő előkelő vezetők nyughelyéül. A terület a Duna észak–déli irányú folyásának felső szakasza, ez a termékeny löszfennsík már nagyon korán kiemelkedő hely volt. Számos korai földműves közösség telepedett itt le. Őskori virágzásának egyik csúcspontja a kora vaskori Hallstatt kultúra időszakára esik. Mai szemmel az akkori település alig volt több egy nagyobb falunál, de az őskorban itt élő 300-400 embernek otthont adó, sánccal és árokkal erődített földvár jelentősnek számított.

A földvárhoz vezető út, azaz a mai Érdet és Százhalombattát összekötő földút két oldalán jól láthatók a ma már csak 3-4 helyenként 5-6 méter magasságban kiemelkedő kerek halomsírok. Az akkori szokásoknak megfelelően az előkelő halottat máglyán elégették, s hamvasztás után helyezték a sírba. A sírhalmok alatt az eredeti felszínre kőlapokból és kettéhasított fagerendákból alakították ki a sírkamra padlóját, amire felépítették a boronaszerkezetes, kb. 80 cm magas és 4-5 x 4-5 méteres, négyzet alakú fából készült sírkamrát. A halott maradványai mellett ide helyezték még az illető túlvilági életéhez szükséges élelmet, mindennapi tárgyait és ünnepi viseletét. Érdekesség, hogy több esetben a halotti máglya maradványait is behordták a sírkamrába. Végezetül a halotti szertartás befejezésesképpen kőgyűrűvel vették körbe a sírkamrát, majd az egész építményt befedték földdel, így 5-6, de akár 8 méter magas és 30-60 méter átmérőjű földhalmot emeltek a sír fölé.

A 115. számú halomsír páratlan építészeti és régészeti maradványát a helyszínen (in situ) rekonstruálta a százhalombattai „Matrica” (ejtsd: Mátrika) Múzeum által vezetett és felkért szakembercsapat.

A feltárt halomsír körül mintegy 3,6 hektárnyi területen

jött létre Magyarország első,látogatható régészeti parkja.

A Matrica Múzeum és Régészeti Park

Az egykor e területen virágzó római település nevét viselő múzeum, állandó kiállításán a tízezer éves helytörténet tárgyi emlékeivel ismerkedhet meg a látogató, benne gazdag bronz-, vas- és római kori leletanyaggal. Földszinti kiállítóteremben és emeleti galérián szervezett időszakos kiállításainkon változatos témákkal, közöttük kortárs művészek alkotásaival is találkozhatnak az érdeklődők.

A parkban 2700 évvel ezelőtt, a korai vaskorban emelt 5 halomsír található, ezek közül az egyik az eredeti állapotába visszaállítva mutatja be a látogatók számára a halomsírok építésének technikáját.

A parkban egy bronzkori és egy vaskori településrészletet is láthatunk. Az épületek és a belsejükben bemutatott eszközök, az ásatások során feltárt leletek alapján készült másolatok. Az épületek melletti veteményesben korhű növényeket termesztenek, ilyen pl. a lóbab, a cicor-lencse, illetve különböző fűszernövények. A házak mellett rekonstruált kemence is működik, őskori lepényt sütnek benne a közelben termesztett tönköly búzából.

A látogatók kipróbálhatják az őskori kézműves technikákat: szőhetnek, fonhatnak, sövénykerítést építhetnek, edényt formázhatnak, bronzkori, vaskori ékszereket készíthetnek, amelyeket magukkal is vihetnek.

A park április 1-jétől október 31-ig várja a régészetet, történelmet kedvelő látogatókat!

szerk: Cseke Ibolya

forrás:

Százhalombatta város honlapja

Matrica Múzeum

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *