Filmgyártás Magyarországon

Filmgyártás Magyarországon

-II. Világháború előtt-

Az első magyarországi filmfelvételt a Lumiere testvérek operatőrei készítették 1896-ban a Millennium alkalmával, ezt azonban sosem láthatta a közönség, mert a képekről lemaradt az ünnepségeket megnyitó Ferenc József feje.

1896-ban már mozi vetítések voltak Budapesten, és könyvtári adatokból tudható, hogy a némafilm korszakában közel 600 film készült, a 10-es évektől kezdve pedig már dokumentumjellegű mozgóképeket is forgattak. A játékfilmek nagy része elveszett, de a külföldi társarchívumokkal való együttműködésnek köszönhetően ma már 45 teljes filmet és több mint 30 töredéket őriznek a Magyar Nemzeti filmarchívumban.

A belgrádi archívumból 2007-ben került elő a Pál utcai fiúk című némafilm, amit 1924-ben Balogh Béla rendezett.

A némafilmek nagy részének forgatókönyve irodalmi műből készült, és a magyar film irodalmi ihletettsége a hangos film történetének különböző korszakaiban változatlanul jelen van. Az alkotást a magyar operatőr generáció egyik legjelentősebb alakja, Eiben István fényképezte.

A magyar filmtörténet első nagy korszaka 1919 után zárult le. A legnagyobb és akkor még csak ígéretes tehetségek, mint például Kertész Mihály vagy Korda Sándor emigrációba kényszerültek, külföldön kaptak lehetőséget. Filmjeiket mind a mai napig világszerte ismerik. A 20-as évek elején évente csak néhány film készült Magyarországon, de a 30-as évektől újra fellendült a gyártás.

A hangosfilm korszakának filmjei a 40-es évek elejéig elsősorban a szórakoztatást szolgálták. A melodráma, a vígjáték egy-egy színészre épült, így nem a rendezők személye volt a hangsúlyos, hanem a végzetet sugalló karizmatikus Karády Katalin a Halálos tavasz (1939) című filmben, vagy Jávor Pál, akit ellenállhatatlan férfiereje tesz emlékezetessé. A korszak emblematikus alakja Kabos Gyula is, akinek megjelenése és játéka a kisember kiszolgáltatottságát, a túlélésért folytatott harcát jeleníti meg. (Hyppolit, a lakáj 1931)

AZ ELSŐK

Első magyar film

Az első magyar filmet A tánc címmel 1901. április 30-án vetítették le az Uránia Tudományos Színház előadásának illusztrációjaként. Az alkotásban a kor nagy színészei – Blaha Lujza, Fedák Sári, Márkus Emília, Hegedűs Gyula – és az Operaház balerinái szerepeltek, a 18 jelenet a tánc történetét dolgozta fel a görög táncoktól a csárdásig. A forgatókönyvíró Pekár Gyula az 1896. évi párizsi világkiállítás hasonló előadásából merítette az ihletet, az operatőri és rendezői munkát Zsitkovszky Béla vállalta, a zenét Kern Aurél szerezte. Az első jelenetet, Márkus Emília Salome táncát kétszer kellett felvenni, mert a szalag elégett. A korban rendkívül hosszúnak számító, 500 méter hosszú film nem maradt fenn, csak a sajtóban megjelent képeket ismerjük. (Sajnos a némafilmek és az 1945 előtt készült hangosfilmek közül nagyon sok eltűnt, elkallódott.)

Első teljes estés magyar film

1912-ben került a mozikba az első teljes estét kitöltő magyar film, Kertész Mihály Ma és holnap című darabja. Négy évvel később, már az I. világháború idején készült el a mai filmek terjedelmét elérő első magyar film, Jókai Mór Mire megvénülünk című regényének filmváltozata Hevesi Sándor művészeti irányításával, Uher Ödön rendezésében.

Első magyar hangosfilm

Az első hangosfilmet 1927-ben mutatták be Amerikában, rá két év múlva már a hazai filmek is megszólaltak. 1929-ben Kertész Mihály magyar nyelven készített hangos beköszöntőt Noé bárkája című filmjéhez, a következő évben elsősorban magyar nótákat hallhattak a nézők Gaál Béla Csak egy kislány van a világon című alkotásában.

A magyar hangosfilm-gyártás 1931. április 29-én kezdődött meg Budapesten, a Corvin filmgyár Gyarmat utcai telepén. Az első “igazi” hangosfilmet, A kék bálványt 1931. szeptember 25-én mutatták be Jávor Pál főszereplésével. Az alkotást, amely egy birtokát elvesztő, kétségbeesésében Amerikába kivándorló, majd egy szerencsés fordulattal hazatérő báró történetét mesélte el, a kritika a hollywoodi filmek gyenge utánzatának minősítette, s ami a készítőknek még fájóbb lehetett, mivel a cselekmény nagy része Amerikában játszódott, művük a nézőknek sem tetszett.

Az igazi áttörést csak a második magyar hangosfilm, a magyar helyszínt és magyar karaktereket felvonultató Hyppolit, a lakáj hozta meg Kabos Gyula és Csortos Gyula feledhetetlen alakításával. A Hyppolit és az 1934-es Meseautó sikerét követően a vígjáték lett a kor meghatározó, exportképes műfaja – e művek népszerűségén nem fog az idő, olyannyira, hogy az utóbbi években többet újraforgattak.

Az első magyar színes film

A színes filmtechnikát Magyarországon először Radványi Géza próbálta ki 1941-ben A beszélő köntösben, az első teljes hosszában színes magyar filmet, a Ludas Matyit 1950-ben mutatták be. Az alkotást, amelynek színei szinte teljesen kifakultak, néhány éve digitális technikával teljesen felújították és a hangokat is helyreállították.

szerk.: Cseke Ibolya

forrás: net

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *