SumidaA Kogutowicz térképek
Általános iskolás koromban az osztályterem falán hatalmas térképek lógtak. Még kisebb növésű voltam és emiatt körülbelül szemmagasságban volt előttem a lap széle, rajta a felírás: készítette Kogutowicz Manó. Sokáig nem tudtam ki ő, csak viccesnek találtam a nevét mint ahogy sokan az iskolában.
Bár ma már alig használatosak a térképei, mégis százezrek, vagy talán milliók számára ismerős a különös, kissé humorosnak ható név: Kogutowicz Manó. Iskolai fali térképein és atlaszain az 1880-as évektől több generáció nevelkedett, a diákok számára a Kogutowicz név a jó térkép szinonimája, egyfajta márkanév lett. Amelynek továbbviteléhez jelentősen hozzájárult Manó fia, Károly is, aki a két világháború között Magyarország vezető térképésze volt, az ő neve alatt is számos térkép jelent meg. Apa és fia munkássága hatvan évet ível át, sok száz térképpel, melyek legtöbbje ma már gyűjtők által nagyra becsült kuriózum. E kuriózumok között is igazi különlegesség a Magyarország vármegyéinek kézi atlasza, amelyből a két világháború viharai után csupán kevés példány maradt fönn.
Először essünk túl a név értelmezésén. A tizenkilencedik században igen elterjedt szokás volt az idegen hangzású nevek magyarítása vagy fordítása. Egy-kettő ezek közül máig élő maradt: May Károlyt ma is így ismerjük, és alighanem affektálónak tartanánk azt is, aki a könyvesboltban „Zsül Vern” valamelyik kötetét keresné Verne Gyuláé helyett. Nos a Manó ennek a mozgalomnak a terméke, az Emánuel név magyarosított alakja. Az útleírások iránt érdeklődők számára bizonyára ismerősen cseng Andrássy Manó neve – az ő indiai utazását leíró hatalmas albuma ma a legdrágább magyar könyvek egyike. De széles körben ismert volt a maga idejében Péchy és Zichy Manó gróf, Moór Manó zeneszerző is, akik nem magyarításként, hanem a keresztségben kapták ezt a nevet.
Kogutowicz Manót eredetileg Emánuelnek keresztelték, a morvaországi Seelowitzban (Idlochovice) 1851-ben. Apja hadirokkantként leszerelt őrmester volt, akkoriban bírósági altiszt. A hadviselt férfiú két fiát (Manónak volt egy Karl nevű öccse is) a katonatiszti pályára szánta. A kor gyakorlata szerint a hadirokkant fiai ingyen járhatták ki az egymás után következő katonai iskolákat, a Kogutowicz fiúk előtt tehát megnyílt a társadalmi felemelkedés útja.
Manó becsülettel el is végezte valamennyi iskolát, és a Katonai Műszaki Főiskola elvégzése után, 1873-ban hadnaggyá avatták. Minden esély megvolt arra, hogy ő is egyike legyen a Monarchia több ezer katonatisztjének, és kitartó szorgalommal akár a tábornokságig jusson. Nem így történt, a friss hadnagy adósságokba keveredett, azokat újabb, még nagyobb adósságokkal, szerencsejátékkal, kártyával próbálta törleszteni. Fél éven belül összecsaptak felette a hullámok, dezertált, majd önként jelentkezett, a katonai bíróság megfosztotta rangjától, börtönbe, majd közkatonaként kényszerszolgálatra került. A tizenöt évi kemény tanulással megalapozott egzisztencia egy csapásra összeomlott.
De úgy látszik, néha a lejtőn van megállás. Nem tudjuk, az 1877-ben szabadult Kogutowicz Manó mivel töltötte a következő éveket, de aligha túl merész feltételezés, hogy ekkor fordult a térképészet felé – talán valamelyik katonai térképészeten kapott rajzolói állást.
És jött a szerelem. A harminc éves rajzoló egy tizenhat éves bécsi lány, Kapeller Róza iránt lobbant olthatatlan lángra. A zongorakészítő apa persze hallani sem akart börtönviselt vőről, ám a lány nem engedett, szerelmével együtt megszökött, egyenesen távoli rokonához Sopronba. Montag Jakab ügyvéd a fiatalok pártjára állt, egészen odáig menve, hogy mikor a felbőszült zongorakészítő kitagadta a lányát, ő örökbe fogadta. Ráadásul tanári állást is szerzett Kogutowicznak a tekintélyes soproni Lähne magániskolában, ahol éppen akkor az ifjú Horthy Miklós is tanult. A házasság még egy ideig halasztódott, de Kogutowicz immár megbecsült polgárember volt, tisztes fizetéssel.
A legtöbb karrier véletlenek sorozatával indul – így volt ez Kogutowicz esetében is. Megismerkedett a Sopron egy másik iskolájában tanító Jausz Györggyel, aki történetesen nem sokkal előbb készített magyar nyelvű névrajzot a bécsi Hölzel kiadó történelmi-földrajzi iskolai atlaszához. Jauszt ezen sikeres munkája alapján szülőföldje, Vasvármegye tanítóegyesülete 1883-ban felkérte, hogy készítse el a megye iskolai fali térképét, és Jausz éppen Kogutowiczban fedezte fel azt az embert, aki a Monarchia katonai térképei alapján el tudja végezni a rajzoló munkáját. A térkép el is készült, és szép sikert aratott.
Most akkor ez Kogutowicz térképe volt, vagy Jauszé? A válasz egyáltalán nem egyszerű, a térkép ugyanis több ember összehangolt munkájával készül, de rendszerint csak annak a nevéhez fűződik, aki a csapatot irányította, akár csak egy játékfilm stábját a rendező. Õ határozza meg a koncepciót – a tartalmat, a színezést, a magasság jelölésének módját, az alkalmazott szimbólumokat és még sok egyebet – , és ezt a többiek megvalósítják. Majd látni fogjuk, hogy Kogutowicz első megyei atlaszán még a neve sem szerepel, a borítón kizárólag Gönczy Pál olvasható, holott a neves földrajztudós talán egy vonást sem húzott az egészen.
Nem véletlen, hogy a sikeren felbuzdulva a soproni tanáregyesület is megrendelte Jausztól megyéje falitérképét. Aki most már magától értetődően kérte fel rajzolónak Kogutowiczot. A százötvenszer százhúsz centiméteres falitérkép 1884-ben elkészült, a következő évben megjelent, és úgy tűnik, hogy egyenesen országos sikert aratott.
Azt biztosan tudjuk, hogy egy ember, a földrajtudós Gönczy Pál már az eredeti rajz stádiumában felfigyelt a műre. Éppen akkoriban képzett kartográfust keresett, hogy vele megkezdje a részletes magyarországi térképek készítésének munkálatait. Addig ugyanis zömmel külföldi tervezésű lapok magyar szöveggel ellátott variánsait használták az oktatásban és a napi gyakorlatban egyaránt. Gönczy elérkezettnek látta az időt – joggal –, hogy eredeti magyar térképek készítése kezdődjék. Kogutowiczban találta meg emberét, és a Posner-féle kartográfiai intézetben azt a vállalatot, amelyekkel a nagy célt elérheti.
Ez most már tényleg biztos jövővel kecsegtető állás. Kogutowicz még abban az évben elvette Rózát, és a házassághoz végül még a zord atya is áldását adta. Az ifjú férj teljes erőbedobással látott munkához, és Gönczy szerkesztői keze alatt még 1885-ben megrajzolta Sáros, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Békés és Szilágy vármegye falitérképét.
Aztán következett az újabb és újabb megyei térképek sorozata. A fali térképek ugyan kissé lassabban készültek, de az atlaszba való méretűek ötlapos füzetekre osztva sorra napvilágot láttak. Mindössze öt évvel a munka megkezdése után, 1890-ben Gönczy Pál neve alatt meg is jelent a Magyarország kézi atlasza, benne a 63 magyar, 8 horvát vármegye, valamint Fiume és környékének, mint a Magyar Királysághoz tartozó területnek térképei, továbbá Budapestről egy lap és az ország átnézeti térképe.
Említettük már, hogy ezeken a lapokon Kogutowicz neve nem szerepel. A nagytehetségű kartográfusba azonban jó adag ambíció is szorult, és 1890-ben saját térképészeti vállalatot alapított – pontosabban létrehozta a bécsi Hötzel kiadó budapesti leányvállalatát, a Hötzel és Társa Magyar Földrajzi Intézetet. Csupán öt évnek kellett eltelnie, és az immár önálló vállalkozás a Kogutowicz és társa nevet vette fel.
Most már az új cégtulajdonos volt az, aki a kor legkiválóbb földrajztudósait szerkesztői munkára kérte fel. Mint rajzoló továbbra is a szerkesztők keze alá dolgozott, ám mint cégtulajdonos ő mondta meg a szerkesztőknek, milyen térképet tervezzenek. A legfőbb cél továbbra is az iskolai igények kielégítése volt, de most már más égtájakról, földrészekről is készültek lapok. Ezek közül az egyik legszebb „A Föld képe féltekékben”, amely 1895-ös megjelenése után újabb és újabb kiadásokban több mint fél évszázadban volt használatos.
Újabb és újabb nagy fali „abroszok” következtek, 1892-től a történelmet ábrázolók is, részben Kogutowicz tervei alapján, részben a kor legjelesebb történészeinek közreműködésével. Sőt mi több, a millennium évében megjelent a kisebb, 25 cm átmérőjű, rá egy évre pedig a tekintélyes, 51 cm átmérőjű földgömb is. Azt lehet mondani, hogy erre az időre Kogutowicz Manó meghatározó szereplője lett a magyar földrajz-oktatásnak. Húsz év telt el a kényszerszolgálatból való szabadulás óta. És Kogutowicz nem csak megtalálta a helyét, de igazi rangot vívott ki magának.
Most már nagyszabású munkálatokba is foghatott, megvolt hozzá a képessége és a tőkéje is. Elkészítette és 68 páros oldalon kiadta az úgynevezett „Teljes földrajzi atlaszt”, megint csak az elsőt a maga nemében. Az atlasz öt kiadást ért meg, 1912-re már jelentősen kibővült, történelmi lapok is kerültek bele.
Bár anyagi helyzete az egyre nagyobb vállalkozások következtében bizonytalanná vált, 1905-ben újra megkezdte a megyei térképek közreadását. Talán a sorstól akart elégtételt venni, hogy annak idején még a neve sem szerepelt első megyei atlaszán (mint említettük, az Gönczy Pál neve alatt jelent meg), hát most a saját neve alatt is közreadott egyet. De távolról sem ugyanazt. Ezek az új lapok minden szempontból különbek, nagyobb a méretük, áttekinthetőbb a színezésük, gondosabb a rajzuk. A szakemberek számára fontos megemlíteni, hogy a földrajzi helynevek írásához Kogutowicz az 1903-as hivatalos helységnévtárt használta.
Az atlasz 1905-ben készült el, és el kell mondanunk, hogy a maga nemében nem első, hanem – a történelem kegyetlen játéka folytán – éppenséggel utolsó lett. Ez az utolsó atlasz, amely a történelmi Magyarországot jelenidejűen nagy részletességgel ábrázolja. Azt is mondhatnánk, hogy ez a történeti Magyarország utolsó földrajzi atlasza, hiszen minden ábrázolás, ami ezután készült, már történelminek minősül. Kogutowicz lapjait nézegetve viszont éppen a jelenidejűség ejt rabul, annak a tudata, hogy amikor készültek, mind Magyarországot ábrázolta.
Az idén lesz éppen 110 esztendeje, hogy meghalt Kogutowicz Manó (1851. december 21., Seelovitz – 1908. december 21., Budapest) geográfus és térképész, a hazai kartográfia egyik megalapítója. Munkássága kartográfia-, nevelés- és taneszköz-történeti szempontból is kiemelkedő. Kogutowicz Manó, aki felismerte és kihasználta a nyomdatechnika, a kartográfia fejlődésében és az oktatáspolitikai szemléletben rejlő lehetőségeket, méltán tekinthető a magyar iskolai térkép-atlaszkiadás megteremtőjének. 1885-ben ő készítette el Magyarország első megyei kézi atlaszát.
Halála után fia, Kogutowicz Károly (1886. február 14., Budapest – 1948. szeptember 6., Ludwigsburg-Würtenberg) folytatta munkáját, aki a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Földrajzi Intézetének igazgatója és professzora lett. Az ő halálának 70. évfordulója szintén a 2018. évre esik.
Hány térképet is készített Kogutowicz Manó? Szinte megállapíthatatlan egyrészt korának még fejletlen szerzői jogai miatt, másrészt, mint Kisari Balla György saját kutatásai alapján írt, Kogutowicz Manó térképei c. könyvében írja: „…1908-ban bekövetkezett halála után még sokáig szerepelt a neve szerzőként, rajzolóként intézete térképein” (E könyv katalógusában 542 térkép adatai, továbbá egyes művek részletes leírásai is szerepelnek.) „Ezt követően egyszerűen a „Kogutowicz” írást tüntették fel. A név ugyanis márkanévvé vált, a jó térképet jelentette.”
A neves kartográfus és térképkiadó örökre beírta nevét a magyar térkép- és taneszköztörténetbe. Kogutowicz Manó halálának 100. és Kogutowicz Károly halálának 60. évfordulójára az OFI–Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Calderoni Taneszköz-információs és Oktatástechnológiai Központja – az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének közreműködésével és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával – CD-ROM formátumú, digitális adattárban foglalta össze a Kogutowiczok életművét. Az adattárban az életrajzokhoz 102 szócikk csatlakozik, a digitalizált képek és térképek száma közel 900 db. A lexikonban intézmény- és névmutató szerint, a képtárban műfaj és időrend szerint is kereshetünk.
Szerkesztette: Pester Béla
Forrás:Mosonyi László – Nádasi András: Kogutowicz Manó és Kogutowicz Károly földrajzi és történelmi atlaszai, térképei és glóbuszai 2008.március c. tanulmánya alapján rövidítve, de változtatás nélkül.
