SumidaKána a megtalált falu
Ha a régi Balatoni úton (7-es számozású) A kamaraerdei nagy kanyar után lefelé ereszkedünk balra, egy hosszú mesterséges tó mentén egy új települést, lakóparkot látunk. Aki korábban nem ismerte a környéket azt gondolná, hogy egy régebben mezőgazdasági művelés alatt álló földterület került újrahasznosításra.
Az építkezés megkezdése előtt azonban a terület még a szakemberek számára is meglepetéssel szolgált. 2003 szeptemberében nem kis feltűnést keltő közlemény hangzott el az egyik híradásban, mely szerint Budapest XI. kerületében, a Kőérbereknek nevezett területen épülő lakókert helyszínén eddig soha nem látott kiterjedésű Árpád-kori település nyomaira bukkantak. A kutatást végzők szerint ekkora felületen még nem sikerült középkori falut feltárni. 2003 szeptemberéig 60 ezer négyzetmétert tártak fel.
A helyszín azért is szerencsés, mert az úgynevezett „autópályás” feltárások esetében – leszámítva a csomópontokat – csupán egy hetvenméteres nyomvonalat vizsgálhatnak meg a régészek, az azon túl nyúló terület átkutatását már nem pénzeli a beruházó. A törvény ugyanis egyértelműen kimondja, hogy annak kell fizetnie a költségeket, akinek érdekében áll, hogy az eredeti helyükön lévő tárgyak, falak elmozduljanak, tehát a feltárások kiadásait az a beruházó viseli, akinek a területén a romok és régiségek előkerülnek. Ezért gyakran előfordul, hogy a fejlesztők, beruházók „nem veszik észre” vagy „véletlenül eltűnik” egy igen értékes falmaradvány vagy egyéb régészeti lelet. Elrettentő példa erre a a budai Vízivárosban egy mélygarázs építése során Csembercsi aga dzsámijának minaretalapozását találták meg. A lelet gyakorlatilag az egyetlen ilyen török emlék lett volna a főváros területén, következésképp olyan jelentőséggel bírt, hogy a helyszínt azonnal ki kellett volna venni az építésből, ehelyett egyetlen hétvégi nap alatt mindent eltüntettek. Az ügyből bírósági feljelentés lett, a beruházót felelősnek találták, csak az illető időközben elhunyt.
A kőérberki feltárással szerencsére más a helyzet. A beruházó és az ásató példásnak mondható együttműködést alakított ki, megállapodásuk szerint a feltárás folyamatosan azokat a területeket érintette először, amelyeken az építkezés ütemterve is elsőbbséget élvezett.
– Korábban csak annyit tudtunk, hogy valahol ezen a területen állhatott a középkori Kána nevű település, és más régészeti lelet. Számításunkat igazolta, hogy már az építkezés kezdetén kerültek elő Árpád-kori leletek, kerámiák, előtűntek a kemencék vörös foltjai. A földmunkák szeptember közepén álltak le és elkezdődtek a régészeti kutatások – nyilatkozott a fiatal ásatásvezető régész, Terei György.
– Kána azért egyedülálló a középkori magyar régészet történetében, mert reményeink szerint egy teljes középkori falu templommal, temetővel és a köré épített házakkal együtt lesz feltárható
A középkori település kutatása nem volt minden előzmény nélküli, amennyiben a közvetlen közelben, a patak túloldalán, a Tétényi-fennsík peremén H. Gyürky Katalin 1981 és 1989 között feltárta a kánai apátság romjait, s a régészeti és a történeti adatok alapján egy, a kolostort megelőző plébániatemplom meglétére következtetett. Az apátság építését Apa bánhoz és a 12. század közepéhez kötötte. A feltárásról megjelent könyv említi a monostor közelében sejthető települést is. A falu 12–13. századi létezéséről közvetlen okleveles adattal nem rendelkezünk. Csak az 1325-ben kiadott, Nevegy falu határát leíró irat lehet segítségünkre, mely alapján az apátságot is azonosítani lehetett. A határbejárás nyomvonala a miáltalunk vizsgált környéken pontosan meghatározható, ez az ásatási területtől néhány száz méterre északabbra haladt. Kána falut Györffy György is ide lokalizálta. H. Gyürky Katalin feltételezte, hogy a pataktól északra eső részen voltak az egykori kánai szőlők. A Kána név véleménye szerint nemcsak magára a monostorra és birtokaira vonatkozott, hanem más, a környéken fekvő magántulajdonban lévő területekre is. Példának hozta 1361-ből a Kána határában volt szőlők vámjogát. A faluhoz köthető legkésőbbi írott adatok a 15. század elejéről származnak: 1405-ből egy kánai származású, Jakab nevű tétényi lakosról, 1412-ből egy ugyaninnen származó, óbudai apácáról maradt fenn adat.
–
A dombot északon és délen egy patak, illetve vasútvonal behatárolja, kelet-nyugati irányban 350 méter szélességben a jelenleginél is tovább haladhat a feltárás. Ennek során a legnagyobb sürgés-forgás idején 91 ember ásott, a leletek összeírását, a tárgyak óvását, helyreállítását 10-21 fős társaság végezte, összesen tehát mintegy 100-110 ember. Eddig tizenegynéhány hektáron 100-nál több földbe mélyített háznál, majdnem ezer gödörnél, 240 sírnál és ugyanennyi kemencénél tartanak. Ezekből, valamint a különböző korú leletekből arra következtetnek, hogy legalább 200-250 évig állhatott a falu, megtalálták a templomot és a körülötte lévő temetőt is. A sírok, a középkori tárgyak, építmények számából kikövetkeztethető, hogy hozzávetőlegesen összesen mennyi ember élhetett itt a két évszázad alatt, az már kevésbé, hogy éves-évtizedes bontásban a szakemberek ugyanezt megtegyék.
A közelben lévő, korábban feltárt kánai bencés kolostor bizonyos kapcsolatot feltételez, minthogy az ottani temetkezési szokások, a kővel kifalazott sírok itt is megtalálhatók. Ritkaságszámba megy, hogy egy temetőn belül ezekből ennyi van, akárcsak a nagyszámú, fejjel lefelé fordított edényből. Az elmondottak alapján Kána mindenképp jelentős település kellett, hogy legyen mégis csupán néhány írott forrás emlékezik meg róla.
– Az 1325-ből származó határleírás Nevegy falu határaként említi Kánát és még ma is vannak olyan beazonosítható pontok, amelyek igazolhatják a középkori település helyét. Meg kell említeni továbbá az 1361-es hegyvám elengedő és az 1412-es keltezésű okleveleket, utóbbi egy kánai születésű óbudai apácát említ. Ami különösen érdekes, és magyarázatra vár, hogy lakói miért hagyták el az eddigi gazdag vas és egyéb leletanyag alapján módosnak tekinthető falut. Természeti csapás, háborús pusztítás, tűzvész nyomát ugyanis eddig nem találtuk – számol be eddigi tapasztalatairól Terei György.
Egy másik nagy kérdőjel, hogy a tatárjárás alatt minden bizonnyal létező Kána – az itt talált II. András pénz ezt igazolja – miért nem esett a pusztítás áldozatául. Ha jelentős, fallal nem körülvett, nem megerősített, gazdag település volt, akkor érthetetlen, hogy az ellenállásra képtelen falut miért nem dúlta fel az ország közepét bizonyára elözönlő horda. Ugyancsak megválaszolásra vár, hogy miért nem találtak eddig a gazdagságra utaló díszes bronzcsatok, hajkarikák, fa-és koporsómaradványok mellett ruhafoszlányokat is.
Csak emlékeztetőül ragadjunk ki az eddig ismert egyetlen időpont (1325), valamint III. Béla király (1172-1196) helyszínen talált, bizánci mintára vert pénzei alapján számba vehető időközből néhány történelmi szemelvényt:
– Barbarossa Frigyes keresztes serege átvonult az országon,
– II. András betelepítette a német lovagrendet a kunok ellen, majd maga is keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, később az Aranybulla kiadására kényszerítették.
– IV. Béla megvakíttatta Dénes nádort, a magyar nemesek először a Kötöny kun király kiadatását követelő tatár követeket, majd magát a kun királyt is megölték.
– A tatárjárás,
– Csák Máté idegenek elleni fellépése, az Árpád-ház kihalása, Károly Róbert uralkodása szintén erre az időszakra esett.
Az eddigi ismereteket röviden összefoglalva: Kána alapítása valószínűleg a 12. század közepén történt, fénykorát 1200 körül élte. A falu valószínűleg Apa bán birtoka volt, aki 1148-58 között szerepel a forrásokban, mint II. Géza bizalmasa. Nem ismert, hogy lakói mikor hagyták el a falut, de háborús pusztításnak, tűzvésznek vagy egyéb csapásnak nem kerültek elő nyomai.
Kána területén kb. 200 földbe mélyített ház, egy faragott kövekkel díszített templom, közel 1100 sírt tartalmazó temető, több mint kétszáz kemence (közülük kettőt teljes épségben mentettek ki, az egyik a Budapesti Történeti Múzeumban látható) valamint gazdag üvegcserép-, pénz- és kerámia-leletanyag került elő. A falutól nem messze bencés apátság működött.
A házak utcák nélkül, látszólag szabálytalan elrendezésű csoportokban találhatóak, egymástól sövény választotta el őket. Az udvarokon szabadtéri tűzhelyek és hulladékgödrök (az egyikben egy tíz év körüli gyermek csontjait, mellette egy csákány fejét találták meg) maradványai kerültek elő. A néhány négyzetméteres félig földbe vájt házak egyik sarkát a kemence foglalta el. A házak alatt néhol fejjel lefelé eltemetett edények kerültek elő, melyekbe kést, tojáshéjat, bronztűt helyeztek el, mely a rossz szellemek távoltartását szolgálta. A lakosság gazdálkodásában fontos szerepet játszott a szőlőművelés, melynek több eszköze (pl. metszőkések) is előkerültek.
Kána temploma két periódusban épült. Az első templom egy 10×6 méteres, félköríves szentélyzáródású épület volt, hajója 4,4×4,1 méteres volt. Építése a 12. század második felére tehető. Egy kisebb területen az egy méter széles kőfal alsó kősora, a többi helyen csak az alapozás maradt fenn. A építés különlegessége, hogy a fal külső és belső része kváderkövekből (téglatest formájúra faragott kövekből) épült, a közöttük lévő részt pedig megmunkálatlan kvarchomokkő tömbökkel töltötték fel. A 12. századi falusi templomok nagyon ritkán épültek kváderkövekből. 1200 körül a templomot kibővítették: nyugat felé 7 méterrel meghosszabbították. Az északnyugati falban két lábazati elemet találtak, melyek valószínűleg a karzat tartóoszlopai voltak. Ikerablakok és a bélletes kapuzat egyes elemei is előkerültek.
A templom már feltárásakor, 2004-ben műemléki védelmet kapott, majd a Budapesti Történeti Múzeumban elkészült egy falszakasz rekonstrukciója. 2006-08 között a helyszínen elkészült a maradványok bemutatása, mely szabadon látogatható.
Írásunk a 2003-2005 közötti híradásokra, internetes anyagkora és az ásatásvezető Terei György tanulmányának rövid, kivonatolt összefoglalójára épül.
Írta és szerkesztette: Pester Béla
