A korondi fazekasság

Korondon a fazekasságnak ősi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentősebb fazekas központjának tartják.

Korondon a legrégebbi, évszámmal ellátott csempe 1667-ből való.

Az első írásos adat a fazekasságról 1613-ból származik, amikor az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolja a korondiakat. Az udvarhelyi mesterembereket rendelet védte, így Korond szorult helyzetbe került. I. Rákóczi György 1643-ban, majd Apafi Mihály 1682-ben rendelettel oltalmazta a székelyudvarhelyi fazekasok termékeit, a korondi és Korond környéki falvak fazekasainak ún. “kontártermékei” ellen.

Az eladási tilalmat azonban a korondiak folyamatosan megszegték.

1750-ben gróf Gyulaffy László, Erdély udvari kancellárja, korondi birtokos biztosítja a korondi fazekasoknak, hogy évente 4 vásárt tarthassanak Korondon, ahol szabadon árusíthatják termékeiket. Idővel ez a négy vámmentes vásár lehetősége is kevésnek bizonyult, így nagyobb piacra volt szükség. Ezért Korondon megjelentek a szekeres fazekasok.

Az árusítási utakat “szekerességnek” nevezték. Leggyakrabban Marosvásárhely vidékét és a Mezőség falvait látogatták meg. A biztosabb vásárok végett távolabbi vidékekig is elmerészkedtek. A XIX. század közepére már a korondi fazekasok termékei Erdély szerte ismertté váltak.

Ezek az árusítási utak, azonban nem voltak veszélytelenek. Útjaikra általában egy katlan fazekat (600-1000 db) vittek. Az edények ára kétszer töltve kukoricával volt abban az időben. Nagyon nehéz munka volt mind az edény készítése, égetése, mind pedig az értékesítése. Ezért a falu szegényebb rétegét éppen a fazékiparral foglalkozók alkották.

1820-ban Korondon már ötven fazekas dolgozott

Mázas edények megjelenése

1893-ban Székelyudvarhelyen agyagipari szakiskola nyílik, ahol több korondi is tanul. A mázas edény gyártásának technológiája viszonylag rövid idő alatt egész Korondon is elterjedt. A fazekasok száma 1893-ban már 367-re emelkedett.

A legtöbb mester a falu Tószegnek nevezett részén élt ősi időktől fogva. A többségükben gazdálkodó felszegiek “kurtaharisnyásoknak” gúnyolták őket, mivel a korong hajtásától elkopott-kifoszlott a székelyharisnyájuk szárának az alsó része.

A korondi fazekas központ híre nemcsak a megye, hanem az országhatárokon is túlterjedt. Az Erdély egyetlen helységében sem dolgozott annyi agyagot formáló és díszítő fazekas, mint Korondon. Ezen túl a fazekas központ történeti szempontból is figyelemre méltó, egyrészt, mert megmaradt a hagyományos fazekasság, s ma is nagyszámú használati edény készül, amelyet az ország több vidékén igényelnek, másrészt pedig létrejött a kerámia, új díszítő változata, amely mennyiségben és minőségben jóval felülmúlja a fazekasok eddig ismert összes alkotásait. Így Udvarhelyszék XIX. századi virágzó fazekas központjai közül ( Székelyudvarhely, Küsmöd, Korond, Homoródalmás, Székelyzsombor) a fazekasság csak Korondon maradt meg és művészi értékben előre is lépett. A néhai “sárkovácsok” utódai, a régi típusú korongokon, a hagyományos edények mellett ma mesteri alkotásokat készítenek. Így a korondi kerámia formái, díszítési és rendeltetési jegyei alapján a népművészeti alkotások közé sorolható.

A korondiak a máz nélküli edényeknek is sokféle változatát készítették, melyek jól bevált főzőedények voltak az akkori cserepes tűzhelyeken. Néhány ezek közül: puliszkafőző fazék, káposztafőző fazék, tejfőző edény de készítettek szilvaízes edényeket, kalákák, lakodalmak, torok alkalmára vékás edényeket.

A vörös máztalan edények mellett a “cserepesek” kályhacsempéket is gyártottak.

A cserepes tűzhelyek csempéit több helyen is készítették a vidéken: Atyha, Kőrispatak, Etéd, Küsmöd, Szolokma, stb. Az erre vonatkozó bizonyíték az 1667-es évszámot viseli magán.

A régi Udvarhely vidéki fazekas központok formakincse, díszítő motívumai ma Korondon élnek tovább. Több mint kétszáz korongozó alakítja az agyagot a hagyományos korondi formákra.

A mai korondi kerámia formavilága a lehető legváltozatosabb, a díszítőmotívumok is igen sokfélék. Ezeket két csoportba oszthatjuk: a hagyományos, helyi, korondi formák és díszítő motívumok, valamint az új, átvett formák és díszítő motívumok.

Korond fazekassága közelmúltban és napjainkban

A turistaforgalom fellendülése fokozta a keresletet is. A leleményes korondi ember pedig igyekezett kielégíteni minden szükségletet, sokszor éppen az igazi értékek föláldozása árán. Így hódított teret a giccses dukkó-díszítés is.

1974-ben új, modern, korszerű kerámiagyárat létesítettek Korondon. Az 1972/73-as tanévben a székelyudvarhelyi szakiskola vezetősége tanulókat toborzott kerámia szakra, és ezt az osztályt kihelyezték Korondra a helyi elméleti középiskola épületébe. Az itt végzett diákok a korondi kerámiaüzembe szakmunkásként álltak munkába.

Az 1989-es fordulat változást hozott a korondi üzem életében is. A gyárat Vestra néven részvénytársasággá alakították, a munkáslétszámot, és a termelést lecsökkentették majd a kilencvenes évek közepére le is állt a termelés.

Szerencsére a kerámiaüzem leállása nem jelentette a korondi fazekasság halálát. Bár örökös párharc folyt az üzemi termelés, és a magántermelés között, mégis ösztönző hatása volt.

A kerámiatermékek híre messze túlnőtt az évek folyamán Európa határán. Öt kontinens majdnem minden országába eljuttatják (különösen 1989 után) termékeiket, de az 1962-1989 között virágzó üzemi termelés is sok országot meghódított.

A korondi fazekasság történetét, múltját végigkövetve, méltán nevezhetjük a települést, az erdélyi fazekasság, és a népművészet legnagyobb központjának. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy számtalan Maros, Hargita és Kovászna megyei székely népi fazekas központ közül ma csak a korondi működik. Természetesen ennek megfelelően megnövekedett a “korondi” kerámia iránt érdeklődök tábora, és emellett a fazekasoknak igazodniuk kellett a változatosabb igényekhez is.

szerk.: Cseke Ibolya

Forrás:

Tófalvi Zoltán: A korondi fazekasság rövid története c. tanulmánya

Magyar Néprajzi Társaság Értesítője 94. évfolyam 1983/4.