SumidaKalocsai motívumkincs
A kalocsai hímzés és pingálás messze földön ismert, és gyakran a magyar népművészettel azonosítják. Ez a tevékenység a Kalocsa határában kialakult falvak: Drágszél, Homokmégy, Öregcsertő, Szakmár, Újtelek, és a hozzájuk tartozó településrészek hagyományos paraszti kultúrájának egyedülálló eleme. A jellegzetes nyelvjárása, népművészete, katolikus vallása által jól körülhatárolható, földrajzilag a Kalocsai Sárköznek nevezett régióban élő néprajzi csoportot potának nevezik a környező falvak lakói. A ma is alkotó író-, pingáló- és hímzőasszonyok a kalocsai népművészet hordozói és életben tartói.
A feltehetőleg a XIX. század utolsó harmadában Kalocsán és a Kalocsától keletre fekvő katolikus lakosságú szállásokon elterjedt pingálás eredetileg csak a mennyezet alatti falrészre festett szalagot jelentette. A faldíszítéshez használt motívumkincs a faragott bútorok virágmintáiból táplálkozott, így az első pingáló -falfestő- asszonyok feltehetőleg azok közül kerültek ki, akik a parasztság számára készített bútorokra festették fel a mintákat. Időrendben is így következtek a kalocsai népművészet ágai: legkorábbi volt a faragás (a faragott bútorok) és a fazekasság, ezt követte a pingálás, majd a hímzések. Utóbbi kettőre jellemző, hogy a kezdeti időszakban csak kevés színnel dekoráltak, a pingálásnál és a hímzésnél is elsősorban a vörös és a kék színt alkalmazták- és aránylag egyszerűbb mintákat használtak.
Falak épületek díszítése
A pingálásnál kezdetben csak a fehérre meszelt fal mennyezet alatti részét dekorálták, úgy, hogy fölül egy széles szalag -általában kék színű- alatta pedig egy keskenyebb szalag -ez vörös színű volt, A szalagokra rajzolták a virágokat, pontosabban “írták”, ahogy annak idején mondták. (A virágok között rózsát és a tulipánt minden esetben ott találjuk, a többi kiválasztása a háziasszony ízlését tükrözte.) A házak külső felén is a szobabelihez hasonló virágos fríz futott végig a falakon. A koszorúk a motívumok gyarapodásával egyre szélesedtek, mígnem az 1930-as évekre csokorrá terebélyesedve már az egész falat beborították. A minták kiteljesedését a színek gazdagodása követte, immár 20-30 színt is használtak a korábbi kettő-három helyett. A pingálás folyamatos kölcsönhatásban állt a híres kalocsai hímzéssel, átvéve annak kiszínesedő világát.
Természetesen a kalocsai alkotások, így a hímzés és a pingálás is bekerült a kereskedelem és az idegenforgalom figyelmébe. Ettől az időszaktól szélesebb körben alkalmazták a pingálást, készültek munkák középületekre, sokszor egészen nagy falfelületeket díszítve. A korábbi visszafogott dekorálás helyett a házaknál is elterjedt az egész falfelületet beborító pingálás.
A festéshez használt színek elnevezései legalább olyan szépek, mint maguk a virágminták. Ilyen a pántlikapiros, a császársárga, a duflapiros, a barátszín vagy a hunokzöld.
A színek gazdagsága mögött semmivel sem maradt el a motívumok változatossága. Csak a rózsa különböző mintáira ismerünk vagy egy tucatnyit, például: rúzsabimbó, tetejes rúzsa, csillagos rúzsa, szíves rúzsa, koronás rúzsa, pülés rúzsa.
Annak, hogy a két motívumvilág szinte teljesen megegyező az lehet az oka, hogy sokszor ugyanazok az asszonyok pingáltak, akik a hímzéseket is készítették.
Kalocsai hímzés története
Kezdetben a vidék asszonyai, leányai a saját holmijukat díszítették hímzéssel. Kihímezték az ágyruhákat (díszes lepedőszélek, párnavégek), asztalneműket (abrosz, asztali futó, szalvéta), zsebkendőket. Ezek a leányok kelengyéjébe kerültek.
Díszítették a női felsőruházat nagy részét: kötényeket, blúzok ingvállait, nyakrészét, mellényeket (pruszlikokat), valamint különböző kendőket (komakendő, fejkendő, keszkenő) is. A férfiingek kézelőjére, az ujjakra, és a nyakrészre szintén hímzés került.
A XIX. század végére igen népszerű lett a kalocsai motívumvilág, ettől fogva már bérmunkában is hímeztek a kalocsai lányok és asszonyok. Az igényesebb úri-polgári háztartások számára készítették a hímzéseket.
Ezek még nem a most népszerű tarka hímzések, mert eleinte egyszínű fehér volt a kalocsai hímzés – általánosságban igaz, hogy a sokféle színű fonalat az átlagember nem tudta megvenni, ezért is kevés alapszínből áll a legtöbb régi hímzés.
Élénkülő színvilág
Az ó – kalocsai hímzéseken a textileket rendre fehérrel varrták ki. Elvétve hímeztek kék-vörös, fekete pamutfonallal is.
A huszadik század első harmadától kezd igen színessé válni a kalocsai hímzés, részben Király Ilus hatására, részben a megfizethetővé vált színes fonalaknak köszönhetően.
A kalocsai színes hímzésben hat főszín két árnyalatban, ilyen párosításban jelenik meg:
A bordót a pirossal, a rózsaszínt saját sötétebb árnyalatával, a narancssárgát citromsárgával, a kéket saját sötétebb árnyalatával, a lilát saját sötétebb árnyalatával és a zöldet saját sötétebb árnyalatával.
Hímzésnél a legismertebb, színek nevei nagyon beszédesek: tulipiros, lángszín, borszín, libazöld, irigysárga, fecskenyakvörös, vadgalambkék, gálickék, bársonykék
A hímzett ruhadarabok színezését meghatározta viselőjük életkora. A legdíszesebb, legélénkebb az új menyecske ruhája volt. Az idősebb asszonyok öltözete kevésbé díszes, a színek sötétülnek. A kék-lila-zöld színekkel hímzett darabokat “szomorúpamukosnak” nevezték, s a félgyász jele volt a kalocsai hímzésben.
Király Ilus
A színes kalocsai hímzés kibontakozásában nagy szerepet játszott Kovácsné Király Ilus ( 1886.–1966.), a népművészet mestere, kalocsai hímző- és íróasszony, a kalocsai népművészet megújítója.
Mikor ő nagylány korában hímezni kezdett, a kalocsai hímzés kék és piros virágokat jelentett, de a falpingáláshoz zöldet is használtak. Innen jutott az ifjú Király Ilus eszébe, hogy miért is ne lehetne a növényszárakat is zölddel kihímezni. jól ismerte a vadvirágokat, mintáihoz azokat használta fel, mert a ó – kalocsai virágokat túlzottan stilizáltnak találta. Vadvirág addig nem jelent meg sem hímzéseken, sem pingálásokon.
A változtatások pillanatok alatt igen népszerűek lettek.
A motívumok már nem stilizáltak, hanem természethűek. Kedveltek a rozmaringos, szíves, kerekrúzsás, hosszúrúzsás, nyolcas, szőlőfejes, szilvamagos, szederindás, búzakalászos, pipacsos, harcsás minták.
De Ilus itt nem állt meg. Egyszer egy asszony francia divatlapot mutatott neki, benne látta meg a Richelieu-hímzést (riseliő), amit hamarjában beépített a kalocsai motívumvilágba, kezdetben egyszínű fehérben.
Mivel az új – kalocsai nem az ó – kalocsai népművészet folytatása, kritizálták is újításait, mondván, hogy a tobzódó, harsogó színek a kalocsai népművészet eredeti jellegét teszik tönkre.
Kalocsai népművészet bekerült a nemzeti értéktárba
Pingálással díszített épületek Kalocsán:
*Népművészeti Tájház 6300 Kalocsa, Tompa M. u. 5-7.
*Vasútállomás 6300 Kalocsa, Kossuth u. 64.
*Visky Múzeum:
A múzeum állandó kiállításán egy középparaszt család korabeli bútorokkal berendezett szobáját, konyháját és kamráját ismerheti meg a látogató. A szoba falán körbefutó „koszorús” pingálás a múlt század elejéről fennmaradt minta alapján készült.
szerk.: Cseke Ibolya
Forrás:
*Király Ilus És a kalocsai népművészet mesterei,Népi Iparművészeti Tanács, Budapest,1977
*www. kalocsa-embroidery. com/hu/
*Pécsiné Ács Sarolta: Kalocsa népművészete (Kalocsa, 1970).
