Budaörs múltja

Budaörs a Budai-hegység, a Csiki-hegyek és a Tétényi-fennsík között fekszik a Budaörsi-medencében.

Az első földművelő, állattenyésztő csoportok időszámításunk előtt 3500 körül jelentek meg ezen a területen. Bronzkori leletek (i.e. – 1900-800) a Hosszúréti-árok táján kerültek felszínre. A rómaiak előtt közel száz éven keresztül a kelta eredetű eraviscus törzs élt a környéken. A római korban több villatelepülés jött létre a vidéken. Épületmaradványok a Kamaraerdőben kerültek elő. A III. sz.-ból származik egy 2234 ezüst éremből álló lelet.

Budaörs mai területén több, a középkorban elpusztult falu állt.

Csík falu

Csík (Csek) a Csíki-puszta területén feküdt, a falu neve puszta személynévből ered. Örshöz hasonlóan Csik is a Pilis megyei Buda-környéki szőlőtermelő falvak egyike. Első fennmaradt oklevele szerint már 1296-ban templomos hely volt. Egy 1395-ből fennmaradt oklevélben Zsigmond király meghagyja az esztergomi káptalannak, hogy Örs és Csik birtokokon lakó királyi jobbágyoktól ne követeljenek, mert ezáltal a két falu elnéptelenedik.

a törökellenes harcok alatt, 1592-ben már lakatlan hely volt.

A középkori csiki római katolikus templom helye a romjaiban ma is fellelhető régi Csiki-csárda közelében. a Huszonnégyökrös-hegy oldalában.

Szerepelt az 1725. évben készült templomösszeírásbán.

Akkor alapfalai még láthatók voltak. A szöveg szerint köveit

a törökök Budára szállították. Névadó szentje Szűz Mária volt

Örs

Neve törzsnévből, mégpedig a honfoglalás előtt a magyarsághoz csatlakozott három kabar törzs egyikének nevéből keletkezett.

Örs, Árpád-kori település, feltehetően kun őrhely volt. A Nána-Beszter nemzetség birtokolta, Szent Márton-kápolnája királyi alapítású volt. 1243-ban IV. Béla a kápolnát és a falut a ciszterciek bélakúti apátságának ajándékozta. 1282-ben Kecskeörs néven említették.

Örs első templomának megépítése után alakulhatott át a falu egyutcás településsé. A mai főút – a valamikori Mészárosok útja – két oldalán sorakoztak az itt élők házai.

A templom és a körülötte elterülő temető – más néven cinterem – helyhez kötötte a lakosságot. Ez a templom, majd a XI–XII. század fordulóján immár kőből épült királyi kápolna minden valószínűség szerint a jelenlegi római katolikus templom helyén állt.

A török időkben Budaörs hódoltság alá esett, a súlyos adóterhek miatt, sokan elhagyták a falut, 1602-ben már pusztaként tartották számon

Horhi

A mai Budaörs közigazgatási határán belül lévő harmadik, elpusztult középkori falu Horhi. Neve a magyar eredetű mélyút, szakadék jelentésű “horh” szóból származik.

Horhi (Horhy) a középkorban virágzó település volt a mai Kamaraerdő területén.

Egyes feltételezések szerint az Apa comes által alapított kánai apátságnak lehetett a jobbágyfaluja a XII-XIII. században.

A falu története

A törökbálinti Hosszúréti-árok déli oldalán egy három oldalról meredek lejtővel határolt 30-40 m magas domb emelkedik. Egy 1766-ban készült térkép (Henricus Jager munkája) ezen a dombon (Budaörs és Csik határán) egy négyzet alakú Rudera Castelli (kastélyrom) felirattal jelzett épületmaradványt ábrázol. Ez, vagy a szintén ezen a térképen ábrázolt

Rudera (rom) feliratú épületmaradvány azonosítható a XIV. század elején említett horhi nemesi kúriával. E két épületrom eredetileg, a szakemberek véleménye szerint két római őrtorony alapjaira épült. A falu helyének pontos meghatározását többek között a török adó összeírások

tették lehetővé. Az 1562-es összeírásból derül ki, hogy ez a majorság Horhi-pusztán volt. A középkori Kána és Csőt, – a mai Budapest XI. és XXII. kerülete – helyén fekvő puszták egyértelművé teszik Horhi helyét.

Miután Horhi környéke igencsak gazdag volt római korból származó emlékekben, szinte kizárt, hogy ne használták volna fel őseink a letelepedésükkor a félig-meddig még álló római kori épületek nyújtotta előnyöket. Gazdag régészeti anyag (sarkantyú, kulcs, tálak, kések, épületmaradványok stb.) bizonyítja a falu folyamatos lakottságát

a honfoglalás korától a XVI. századig.

1958-ban. Épületmaradványokat találtak tört kőből, melyek

körül összesen 12 sír került elő XI. századi mellékletekkel.

Az első, Horhira vonatkozó oklevél 1300-ból származik, amikor az erdélyi káptalan sikerrel perelte el „Hurhy”-t, Rudolf budai polgár fiától.

A település birtoklásával kapcsolatos oklevelek kerültek elő többek között 1335-ből 1421-ből, 1466-ból, 1487-ből, 1507-ből és 1519-ből is.

A falu birtokosai között jeles, a magyar történelemből jól ismert személyeket találunk. Példaként néhány név: Gyulai István, a Somi-família, Pelsőci Bebek János, Várdai István kalocsai érsek, Héderváry István, Batthány Benedeket

BOBALD

A település neve a Boba, Árpád-kori személynévből ered. Ennek alapja a bolgár bob szó, melynek magyar jelentése bab. Ebből alakult ki a Bobald helységnév.

Bobald, Árpád-kori település volt a mai Budaörs közigazgatási határain belül. 1541 után elnéptelenedett. Emlékét az 1559. évi és az 1562.

évi török adó összeírások tartották fenn. Történetéről más adat nem ismeretes, csupán annyi sejthető, hogy

a falu a mai Törökugrató környékén terült el.

A Pest Megyei Múzeum régészei a lakótelep mellett megépült Auchan és IKEA áruházak alatti

területen középkori település nyomaira bukkantak az 1990-es évek elején. Ez azonosítható Bobalddal.

Bobald, Budaörs mai közigazgatási határokon belül elterülő négy középkori falu közül az egyetlen, melynek templomára vonatkozó adat ezidáig nem került elő.

A török korban „a Budai szandzsák 1559. évi összeírása” című kötet 76. oldalán az olvasható:

„Bobald puszta nevezetthez tartozik. Jövedelme 302 akcse.

Búza tized 15 kile, 180 akcse, kevert tized 2 kile 12 akcse, széna tized

11 szekér 110 akcse. Az 1559. évi tímár-defter szerint Ahmed Herszek tímár-birtoka volt.”

1562-ben a következõket olvashatjuk Bobaldról:

„Bobald puszta, Csik falu közelében, ráják nélkül, a jövedelem tizedekbõl 200 akcse.”

Míg Örs a török hódoltság első felében lakott hely volt, bár

megfogyatkozott lélekszámmal, addig a település mai közigazgatási határán belül fekvő másik három község kihalt. A kora és késő középkorban virágzó Horhi falu emléke például a XVIII. századra szinte teljesen elenyészett. Csupán gondos régészeti és levéltári kutatómunkával

sikerült megóvni emlékét az utókor számára.

szerk.: Cseke Ibolya

forrás: Régiségbúvár Egyesület,

Budaörs Lexikon – Grósz András és Filipszky István