SumidaKőrösi Csoma Sándor utazó, nyelvtudós, a tibetológia tudományágának megalapítója.
„Tiszteld a múltat, és éltesd tovább!”
Kőrösi Csoma Sándor 1784-ben – újabb kutatások szerint 1787-ben vagy 1788-ban – született Erdélyben, a Háromszék megyéhez tartozó Kőrösön. Tanulmányait a falu iskolájában kezdte, ennek befejeztével azonban nem a hagyományos, szinte egész életen át tartó határőr szolgálatba lépett, hanem apja közbenjárásának köszönhetően továbbtanulhatott Erdély nagy hírű protestáns kollégiumában, a nagyenyedi Bethlenianumban.
Huszonkét évesen, sikeres vizsgákat téve, felsőbb osztályba lépett, s a kollégium megbecsült polgára, úgynevezett akademita vagy patrícius lett. Kiváló tanulmányi eredményének köszönhetően elnyerte a hercegi ösztöndíjat, ún. principista lett, s megtették az alsóbb osztályok tanárává is. ‘Akadémiai’ tanulmányait hét éven át folytatta, ebből három évig filozófiát, négy évig teológiát tanult. Minden bizonnyal ekkor ismerkedett meg a magyarság őstörténetére vonatkozó különféle elméletekkel, melyek közül a hun-avar-magyar rokonságnak és az akkoriban népszerű ujgur eredetnek tanárai között is akadtak lelkes hívei. Vélhetően a tőlük szerzett történeti és földrajzi ismereteknek köszönhető, hogy amikor Kőrösi elindult a magyarok őshazáját és a ‘hátramaradt magyarokat’ megkeresni, úgy vélte, azokra valahol Közép-Ázsiában, illetve az ujgurok között bukkanhat rá.
1815-ben elnyerte a kollégium ún. ‘angol ösztöndíját’, melynek keretén belül a következő év januárjában Göttingenbe ment, hogy tanulmányait ott folytassa tovább. Az egyetem a maga nemzetközi hírű professzoraival és gazdag könyvtárával kitűnő lehetőséget nyújtott Csoma számára, hogy ismereteit bővíthesse.
Göttingenben találkozott ismét a még Nagyenyeden megismert ujgur elmélettel.
1818-ban visszatér Nagyenyedre, ahol ismerteti keleti utazásának terveit, ám legnagyobb elkeseredésére többnyire szkeptikusan fogadják azt, és megpróbálják lebeszélni róla. Néhányan azonban, mint Kenderesi Mihály, vagy a finnugor nyelvrokonság lelkes híve, Gyarmathi Sámuel bátorítják célkitűzésében.
1819 késő őszén ideiglenes határátlépővel elhagyja Magyarországot, s elindul keletre, hogy megkeresse a magyarok őshazáját.
A vakmerő tudós 1825 elején megírt önéletrajzának tanúsága szerint először Bukarestbe ment, onnan pedig Philippopoliszon – a mai Plovdivon – át Konstantinápolyba akart eljutni, ám a városban dúló pestisjárvány miatt kénytelen volt letenni szándékáról. Csoma eredeti úti célja helyett Énoszban szállt hajóra, majd Egyiptomba utazott, ám itt sem tudta tökéletesíteni arab nyelvtudását, ugyanis a gyilkos kór a Nílus völgyében is felütötte a fejét. Az utazó ezután Szíriában lépett partra, majd Moszul városán át Bagdadba, onnan pedig Teheránba ment, ahol az angol nagykövet védnöksége alatt a perzsa nyelvet is elsajátította.
Kőrösi Csoma Sándor 1821 tavaszán úgy döntött, hátrahagyja iratait, és álöltözetben indult tovább kelet felé, terveit azonban az afgán hegyvidéken dúló háború ismételten keresztülhúzta; Buhara helyett egy délre tartó karavánnal Kabulba, majd a mai Pakisztánban fekvő Lahore városába jutott. Csoma abban bízott, hogy a háborús zónát megkerülve eljuthat a magyarok rokonainak tartott ujgurok földjére, ezért az indiai Pandzsáb tartományba ment, majd elindult Kasmír felé, ám a Ladakh Királyság határán kénytelen volt visszafordulni.
A nyelvtudós számára mégis sorsdöntő jelentőségű volt ez az utazás, ugyanis Kasmír hegyei között találkozott William Moorcrofttal, aki felkeltette az érdeklődését az akkor még terra incognitának számító Tibet iránt. Kőrösi Csoma Sándornak szerencséje volt, ugyanis ebben az időben Ladakh – a harcias szikhektől való félelmében – erősen hajlott a brit védnökség elfogadására, így a terjeszkedni vágyó európaiaknak kapóra jött a furcsa magyar tudós érkezése. Moorcroft közvetítésének hála Kőrösi Csoma számos ajánlólevelet kapott, így 1823-ban a zanglai kolostorba utazhatott, ahol Szangsz-rgyasz Phun-chogsz lámától elsajátította a tibeti nyelvet, és megismerte a távoli ország irodalmát.
Kőrösi Csoma Sándor 16 hónapon át dolgozott embertelen körülmények között, aminek eredményeképpen megszületett egy 30 000 tételből álló szójegyzék, az első tibeti szótár alapja. A tudós, nem ismert okokból 1824-ben arra kényszerült, hogy elhagyja a zanglai kolostort, miután pedig a láma – ígéretével ellentétben – nem követte őt, a férfi Szabáthu városába ment, és jelentkezett az ottani brit helyőrségnél. Csomának ekkor kellemetlen meglepetésben volt része, ugyanis az angolok bizalmatlanul fogadták, és hosszú ideig kutatták, hogy kémkedett -e a szikhek, vagy az oroszok számára. A magyar nyelvtudós végül meggyőzte a briteket kutatásai hasznosságáról, akik 50 rúpia havi ellátást biztosítottak neki, és elindították őt második tibeti útjára. Mielőtt visszatért mesteréhez, Kőrösi Csoma tett egy kitérőt az indiai Buszáhír tartományba, hogy az ottani buddhista iratokat tanulmányozza, ám a hindu lakosság körében nem talált megfelelő segítőtársat munkájához.
Ez a vállalkozás tehát kudarcba fulladt, így aztán 1826-ban Csoma már tényleg Tibetbe utazott ahol Tethában, a phuktali lámakolostorban, majd 1827–30 között Kanamban tanult és kutatott. A magyar utazó ez idő alatt megalkotta az első tibeti-angol szótárat, rendszerezte a tibeti nyelvtant, és elkészítette a buddhizmus műszavainak angol gyűjteményét. A Bengáli Ázsiai Társaság 1830-ban Calcuttába hívta Kőrösi Csoma Sándort, aki ezután az egyesület számára küldött tibeti könyveket tanulmányozta, és az Asiatic Research folyóiratban publikált. A tudós 1834-ben adatta ki nyomtatásban élete fő művét, a tibeti nyelv szótárát, melyből 25 példányt Magyarországra is elküldött, a Calcuttába érkező adományokat pedig visszajuttatta a nagyenyedi diákok számára. Jóllehet, kutatásaival Kőrösi Csoma Sándor messze került eredeti célkitűzésétől, népünk őseinek felkutatásától,
1833-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjainak sorába választotta.
Tibeti fordításain kívül, Csoma a belső keletkezésű irodalmat is igyekezett megismertetni a világgal. 1834-ben egy rövidebb írásában bemutatja a tibeti gyógyászat alapvető munkáját, a ‘Négy Tantrát’ (Rgjud bzsi), néhány évvel később a tibeti történeti és nyelvtani irodalom forrásairól közöl ismertetőt. Ezeken kívül rövidebb tanulmányokat jelentet meg a tibeti műveltség egyéb területeiről is, Tibet földrajzáról, amulettekről, imazászlókról stb.
Az ekkor már Európa-szerte elismert kutató 1835-től a szanszkrit tanulmányozásába fogott, majd visszatért Calcuttába, ahol az Ázsiai Társaság könyvtárosa lett.
A csaknem 20 nyelven tudó férfit ezekben az években kereste fel Schöfft Ágoston festőművész, az egyetlen hiteles Kőrösi Csoma Sándor-portré készítője. Schöfft beszámolója szerint a tudós ekkor már szinte remeteként élt feljegyzései között, ám 4 év könyvtárosi munka után, 1842 elején mégis felébredt benne a régi kalandvágy. Csoma ekkor úgy döntött, hogy a Kína északi részén élő ujgurokhoz utazik, akiket a kortárs tudósok nagy része a magyarokkal rokon népnek tartott.
A kutató 1842 áprilisában már Dardzsiling városáig jutott, ám a mocsaras tájon sűrűn gyilkoló malária hamarosan betegágyba kényszerítette őt, és e hónap 11-én kioltotta életét. A Himalája lábánál eltemetett Kőrösi Csoma Sándor személyében az egyik legjelentősebb magyar tudós távozott a földi világból, aki eredetileg azért indult Keletre, hogy megtalálja őseinket, ehelyett azonban egy addig homályba burkolózó népet ismertetett meg a világgal.
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
*Sárosi Ervin: Zarándokúton Nyugat-Tibetben (Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1986)
*Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain Fábián Ernő (szerk.) Csomakőrös, 1993
*Marczell Péter: A valósabb Kőrösi Csoma-képhez, Püski Kiadó, 2003
*Bodor András: Kőrösi Csoma Sándor, a tibetológus. Kőrösi Csoma Sándor Emlékkönyv. Kovászna-Csomakőrös 1993, pp.165-171.
*Cholnoky Jenő: „Kőrösi Csoma Sándor emléke”, Turán XXV (1942), 55-57.
*Cholnoky Jenő: „Kőrösi Csoma Sándor Göttingenben”, Turán XXV
