SumidaBolyai Farkas fája, a pónyik alma
A pónyik alma (további nevei: Pányicska, Pányika, Poinic, Poinikapfel, Pojenics, Török mocskotár) egy ősi, Erdélyből származó tájfajta. Erőteljesen növő fája későn de bőven terem. Környezetével szemben nem igényes, de hűvös vidéken, kötött, nyirkos talajon érzi jól magát.
Az ilyen viszonyok közt termett gyümölcs tovább tartható el.
Tűzelhalásra nem érzékeny.
Elsőrendű asztali, piaci és háztartási (konyhai étkezési, valamint bébiételnek és szósznak is elkészíthető), sokoldalúan felhasználható és jól, bár nem túl hosszú ideig tárolható alma.
A gyümölcsészeti szakirodalom két véleményt tart számon a fajta eredetéről. Egyik nézetet az Erdélyi Gazda 1873. évi évfolyamában, a fajta újra felfedezéséről közölt anekdota alapozta meg. Miszerint egy egyházi elöljáró ajándékba kapott egy kosár Pónyik almát egy Poiana mic [ejtsd: Pojána mik, jelentése: Kis rét] nevű helyen álló fáról az 1800-as években. Felismerve a fajta értékét, a mintát megmutatta gyümölcstermesztéssel foglalkozó szakembereknek is. A fajta eredetét ennek alapján a rét román nevére vezetik vissza. Ennek az elméletnek ellentmond, hogy a Döbrentey-kódex már 1508-ban említi a fajtanevet. Tóth 1284-ben, a felföldi Besztercebánya körzetéből említett Ponyk települést nevesíti származási helyként. Mindez valószínűsíti, hogy egykor Kárpát-medence szerte elterjedt volt a fajta.
Ürögdi Nagy Ferenc 19. századi tudós gyümölcstermesztő így írt: „Az egyik évben mintákat küldtem az erdélyi fajtákból Lucasnak Hohenrimbe és De Jonghe-nak Brüsszelbe. Lucas a Pónyikba lett szerelmes, De Jonghe-ot a mi Batul almánk kötelezte le.”
Bolyai Farkas is kedvelője volt ennek a gyümölcsnek. Domáldi birtokán gyümölcsfa-iskolát hozott létre, de szőlőket is telepített, néhány év alatt vadregényes lugast emelt a domb tetején. Gyakorlati tapasztalatait azonnal a átadta tanítványainak is. Híres pomológus tanítványai, mint pl. albisi Bod Péter, Vajda Dániel, vagy Vályi Elek a gyümölcs- és szőlőgazdálkodó szakemberekként nemzetközi hírnevet szereztek. A pónyik fajtának egy híres példánya található Marosvásárhelyen Bolyai sírjánál, aki még életében megírta a saját gyászbeszédét, amiben külön kitért a temetésével kapcsolatos szertartásra. Ebből néhány sort idézünk:
“Meghagyás…
…se pap… sem egyéb cérémonia, még harang se legyen; az oskola csengettyűje szólhatna,… Kéretnek a Keresztények! hogy csak annyi jöjjön, a hány szükséges,… Emlék se legyen: hanem ha valaki egy pojnik almafát ültet a ház [itt sírhant] eleibe; a gyümölcsét szedőktől vagy róla oltóktól vegye köszönetét!”
Bolyai végakarata teljesült. Temetése alatt nem szóltak a vártemplom harangjai, csak a kollégium kis harangja. 1857 tavaszán János fia egyik öccséhez címzett levelében, amit Bólyára küldött ezt írja:
“Vajda pedig arra kér, hogy hozz magaddal két ponyik vagy poenics (vagy hogy írják?) oltoványt, egyiket az Öreg, másikat a Szabó János sírjára ültetendőt;”
23 éven át mindössze ez a fa jelölte Bolyai Farkas nyughelyét
Bolyai almafája 100 évig élt, majd kiszáradt. A gondos utókor új csemetét ültetett a régi helyére. Ez a fa áll ma is a sír mellett. Ma ezt a fát a természet, betegségek, és az ember csapásai közepette a kipusztulás veszélye fenyegeti. Senki nem viseli gondját, nem óvja a kártékony sírszomszédoktól. Így történhetett, hogy a fa egyik oldalát szinte teljesen megcsonkították, és a törzséről több főágat levágtak. A sírszomszéd nem tudhatta, hogy mit cselekszik: azt hitte, hogy Bolyai-almafája egy átlagos fa, ami az ő általa gondozott sírra folyamatosan szemetel. Nem tudta, hogy kegyeletsértést követet el, ha megrongálja a „fejfát”.
A Bolyai Pedagógiai Alapítvány – tapasztalva a rongálást – elhatározta, hogy felhívja a sírhoz látogatók figyelmét az almafa jelentőségére. 2006-ban, Bolyai halálának 150. évfordulójára a református temető kuratóriumánál kérvényezte az almafa hivatalos védetté nyilvánítását. Eljárt a jelenlegi környezetének kialakítása érdekében, kovácsoltvas kerítéssel vette körül, valamint a kerítésen elhelyezett egy táblát is, amely tájékoztatja az odalátogatókat az almafa történetéről, ritkaságának, kegyeletének fontosságáról.
Haulik Beatrix
forrás:
– Ponticulus Hungaricus XV. évfolyam 9. szám · 2011. szeptember, Oláh Anna, 2011
– Biokontroll
– Növényi DIverzitás Központ
