SumidaBARCSAY Jenő és a MŰVÉSZETI ANATÓMIA
Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, művészpedagógus, tanár. A híres erdélyi fejedelmi család sarja 1900. január 14-én született a mezőségi Katona nevű községben. Ez eddig is köztudott volt. Az már kevésbé, hogy gyermekkorát a Néma nevet viselő helységben töltötte, ahol apja a jegyzői tisztséget viselte. Naponta láthatta azt a községházát, ahonnét dédapját a feldühített hegyi mócok 1849-ben kiráncigálták és ok nélkül agyonverték.
Az első világháború utolsó évében kigyulladt az egyik helyi torony, s az új hatalom a gyanút az éppen hazalátogató művészhallgatóra terelte, ezért a várható megtorlás elől, a zöldhatáron át, éjjel sürgősen menekülnie kellett. Holott semmi köze nem volt hozzá! Apja vadászpuskával rövidesen főbe lőtte magát, így nem csoda, hogy a festőjelöltet kezdettől inkább a sötét színek vonzották.
Barcsay Jenőt, aki nagyenyedi kollégista korában még zongoraművésznek készült, a rajz annyira nem érdekelte, hogy a korabeli közös értesítő szerint ebből a tárgyból elégséges osztályzatot kapott. Érettségi után a marosvásárhelyi zeneiskolába iratkozott, ahol Gulyás Károly rajztanár ismerte fel tehetségét, és támogatót szerezve neki, a képzőművészeti főiskolára irányította. Így került a Százados úti „zsenimagazinba”, ahogy azt tréfálkozva mesélte.
Majd IV. Károly visszatérési kísérlete idején az egyetemi zászlóalj tagja, de harcban nem vett részt. Testvéröccse 1924-ben tbc-ben elhunyt, a szorongásra amúgy is hajlamos ifjút egyik tragédia érte a másik után.
Előbb a világos színekkel dolgozó Vaszary János növendéke volt, majd két év után átment a sötétebb tónusok világában otthonos Rudnay Gyula osztályába, amit soha nem bánt meg. De első számú kedvence mindvégig Mednyánszky László maradt. Annyira, hogy minden pénzét az emberi nyomorúságot páratlanul megjelenítő Mester képeinek vásárlására költötte. Nem gyűjtőként, hanem kincsmentőként. Mednyánszkyt ugyanis felvidéki születése miatt Szlovákia is a magáénak vallja, noha a család lengyel eredetű, és ő maga mindig magyarnak vallotta magát. A Barcsay által megvásárolt legszebb képei ajándékként a szolnoki Damjanich Múzeumba kerültek.
Barcsay a művésztanár
1931 és 1944 között a Fővárosi Ipartanonc Iskola rajztanára, ez biztosított a szerény igényű agglegény számára megélhetést, mert képet megrendelésre elvből nem festett és nem adott el.
1945-ben kinevezték a Képzőművészeti Főiskolán a művészeti bonctan és a szemléleti látszattan tanárává. Kezdetben csontokat kért a boncmesterektől, azokat otthon rajzolgatta éjszakákon át. Az agglegény senkit nem zavart. Tanulva tanított, tűhegyes ceruzával készítette rajzait. Kortársai szerint páratlan gondossággal és türelemmel rajzolt. Kár, hogy az általa sikertelennek ítélt próbálkozásokat megsemmisítette.
1953-ban megbízást kapott az anatómiai tankönyv (Művészeti anatómia) megírására, melyet néhány hónap alatt különböző méretekben kétszer is megrajzolt, a nyomdászati munkákat személyesen felügyelte. A könyv az év legszebb könyve kitüntetést nyerte el, Barcsay Kossuth-díjat kapott, a könyve hét nyelven jelent meg, az egész világon elterjedt és tankönyvként használják, példányszámban csak híres szakácskönyveink múlják felül.
Atlaszának megjelenése után négy évvel világhírének első jele, hogy az Egyesült Államokban Fritz Schider művészeti anatómiájának harmadik kiadásában 1957-ben, a XX. század Európáját már egyedül Barcsay Jenő 16 rajza képviselte.
Barcsay a művész
Külföldi talnulmányai befejezését követően haláláig Budapesten és Szentendrén élt és alkotott.
Korai műveit komor, drámai erő, mély fény-árnyék hatások jellemzik.
1926-ban impresszionisztikus jellegű műveket festett. Párizsi útja után vált a szerkezet alapvető képformáló erővé művein.
Itáliai tanulmányútja hatásaként az embereket pszichikai gesztusok nélkül, statikusan, kiegyensúlyozott pózokban ábrázolta.
1929-től a főként Szentendréről és a környező tájról készített művein alakította ki sajátos stílusát, mely a konstruktivizmus egyfajta magyar változata. Lényegretörő szemléletét a szerkezeti vonalak hangsúlyozása, a tér és a forma problémáinak következetes kutatása, konstruktivista elven szerkesztett képi rend jellemzi.
Művészetében a geometrikus módon absztrahált kompozíciók, konstruktivista tájképek és figurális ábrázolások egymást áthatva, egymással párhuzamosan jelennek meg.
Festészete mellett igen jelentős egész pályáját végigkísérő murális (közvetlenül a falfelület díszítése, freskó és a szekkó, a sgraffito, a kerámia, a mozaik, a stukkó) munkássága és grafikai tevékenysége is. A magyar konstruktív-geometrikus művészet legjelentősebb egyénisége, akinek a kortársakra és a következő nemzedékre gyakorolt hatása szinte felmérhetetlen.
Időnként a kassáki “képarchitektúrák” szigoráig redukálja mondanivalóját.
Másik inspiráló forrása a hangulatos szentendrei építészet, melynek kreatív leegyszerűsítésével a konstruktivizmushoz közel álló lírai absztrakt festészetet hoz létre. E motívumokhoz kapcsolódik a festőállvány témája is (1957-től kezdve), mely természetesen éppúgy értékelhető egyfajta önarcképként, mint “a festészet dicsérete” allegóriája leegyszerűsített XX. századi allegóriájaként. Az 1960-as években számos nonfigurativ, geometrikus képet fest.
Végül egy személyes: középiskolás osztálytársam édesapja Hegyi György festőművész a tanítványa, szekundánsa volt. Gyakran találkoztam vele, mikor holtfáradtan érkezett haza. Elmondása szerint nemcsak a tanítványaival, de önmagával szemben is a végletekig maximalista volt.
Írta és szerkesztette: Pester Béla
forrás Szállási Árpád dr., Beke László
