SumidaPannonhalmi Bencés Főapátság I. rész
Az apátság alapítása óta is folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor, Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található.
Pannonhalma mai elnevezése Kazinczy Ferenc költő és Guzmics Izidor bencés szerzetes levelezésében fordult elő először.
Győrszentmárton (Albeus mester, IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven) ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannonia nevű római város helyén épült.
Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak a Pándzsa-völgyi birtoka volt.
996-ban Géza fejedelem Csehországból érkező szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. A Tours-i Szent Márton tiszteletére emelt monostor a – fejedelem szándéka szerint – a középkori Európa kultúrájának keleti hídfőállása lett. Falai között rendszeresen megfordult Szent István (1000-1038), az első magyar király is.
Uros apát (1207-1243), a ma is álló templom építtetője visszaverte a mongolokat a monostor-erőd falai alól. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Károly Róbert a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában.
Tolnai Máté apátsága idején Pannonhalma kiemelt helyet kapott a magyarországi bencés monostorok között, és 1514-ben főapátsággá vált.
A török hódoltság másfél évszázada alatt azonban hosszabb-rövidebb időszakokra a szerzeteseknek menekülniük kellett. Ezt követően indulhatott el a megrongálódott épületek helyreállítása.
Sajghó Benedek főapátsága alatt jelentős barokk építkezés folyt a monostorban. Ezzel párhuzamosan a szerzetesélet ismét felvirágzott.
II. József a rend működését 1786-ban beszüntette de
ez az időszak nem tartott sokáig. I. Ferenc 1802-ben visszaállította a rend öt apátságát, s a közösség elsődleges munkaterületéül a középiskolai oktatást szabta meg. Ennek megfelelően a bencés közösségek a Dunántúl városaiban megkezdték a tanítást, valamint folytatták szerzeteséletüket Pannonhalma, Bakonybél, Tihany, Zalaapáti és Celldömölk apátságaiban.
1945 után a rend birtokait és a bencés iskolákat is államosították. 1950-től csak két közösségben engedték meg a szerzeteséletet, Pannonhalmán és Győrben, azzal, hogy e két házban újra engedélyezték a gimnázium működését.
A főapátság látványos épületegyüttese a Bakony és a Kisalföld találkozásánál elterülő, közel 300 méter magas dombon, a Szent Márton-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus bazilika az évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. Az egész épületegyüttest a magyar klasszicizmus egyik legismertebb alkotása, az 55 méter magas torony koronázza.
A levéltár és a könyvtár
Az Alapítólevél másolata “A legfelségesebb úr Isten nevében István, a legfelsőbb kegyelem gondviseléséből a magyarok királya … Pannónia hegyén lévő Szent Márton monostornak … olyan kiváltságot engedélyeztünk, amilyet Montecassino Szent Benedek monostora kapott ”
A monostor levéltárában elhelyezett első irat István királynak a Pannonhalma kiváltságait és birtokait írásba foglaló díszes oklevele volt, melyben apjának, Géza fejedelemnek a monostor számára juttatott adományait rögzítették a szerzetesek. Évszázadok során egyre csak gyarapodtak a főúri adományokról szóló levelek, s az azokról szóló királyi megerősítő iratok. Az okleveleket az úgynevezett „camerad ecclesiac”-ban tárolták faládákban a kerengőből nyíló szobácskában. Uros (Oros) apát – felismerve az írásbeliség rendkívüli jelentőségét – a legfontosabb leveleket lemásoltatta, s azokat a királyi kancelláriával hitelesítette. 1217-1240 között bőrhártya-lapokból egybefűzött könyvbe másoltatta a monostor okleveleit. A monostor írásaiból a háborúk, tűzvészek és menekülések idején is csupán néhány példány tűnt el a vörös bőrbe kötött „Liber Rubernek”-nek nevezett könyvből. Annál is inkább nevezetesek ezek a vörös könyvek, mivel az Árpádok korából egyetlenegy hasonló királyi chartularium sem maradt fenn. Az írnokok 39 királyi és pápai levelet másoltak le. A történelmi viszontagságok során az oklevél értékes anyagát elmentették.
A török veszély elöl Tolnay főapát Tarcsay Albert szentmártoni kereskedő birtokán találtak menedéket a levéltári anyagok, így azok 1558-ban hiánytalanul kerültek vissza eredeti helyükre. 1594-ben Himmelreich kormányzó Győrbe menekítette az iratokat. Ez alkalommal sajnos több levéltári anyag tűnt el, vagy sérült meg. Később a győri apátúr házban – a mai Xántus János Múzeumban – egy nagy szekrényben őrizték az újra összeszedett levéltári anyagot.
Az újabb török veszedelem elől a skót szerzetesek nyújtottak menedéket az iratoknak Bécsben. 1722-1723 után Mária Terézia rendelkezésére az országos és a rendi levéltár okmányait gondosan különválasztották, s a levéltárat a sekrestye melletti helységben helyezték el. Itt maradt a levéltári anyag egészen 1787-ig, amikor is – a rend feloszlatását követően – Budára szállították azt. 1803 áprilisában – a rend visszaállítását követően – a levéltári kincsek is visszakerültek a monostorba. Rendezését a nagy műveltségű Csiszár Mór végezte az 1940-es években. A rendi levéltárban öt 11., huszonnégy 12., kétszáznegyvenhét 13. és háromezer-hétszázhuszonegy 14. századi oklevelet őriznek.
A levéltár legrégebbi írása Pannonhalma 1001-es privilegiális oklevele. Ebben írásba foglalták, hogy a Géza fejedelem által megkezdett építkezést István király befejezte, s ugyanazon kiváltságokkal ruházta fel, amelyekkel a pápák a montecassinói apátságot, továbbá a monostor megkapta Koppány egykori birtokainak a tizedeit.
A levéltár talán leghíresebb okmányát: a tihanyi apátság alapítólevelét, I. Endre király íratta 1055-ben. Ez az irat a legrégebbi magyar nyelvű írásos emlékünk.
A levéltár a benne található rendkívül értékes anyagok miatt nem látogatható!
Az évszázadok során a monostor könyvállománya lassan növekedett, bár a török idők viharaiban nemegyszer a megsemmisülés fenyegette. A 17. század közepére némileg rendeződtek a viszonyok, s a nyugodtabb idők eredménye az 1658.évből fennmaradt nagy inventárium (leltár).
400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Helytörténeti-régészeti kiállítás (a könyvtár előterében)
Az itt elhelyezett vitrinekben a településen és annak környékén talált tárgyi emlékeket állították ki. A leletek többsége a kő-, bronz és vaskorból, a római korból, a népvándorlás idejéből és a török korból származik. Híresek az oklevélmásolatok, melyek közül az egyik az 1001-ből származó pannonhalmi alapítólevél másolata az alapító I. István király aláírásával (Stephanus Rex). 1086-ban Szent László király parancsára összeírták az apátság javait, majd 1230 körül jogbiztosító célzattal Szent István alapítólevelét szinte a felismerhetetlenségig átdolgozták. A másik oklevélmásolat az 1055-ös tihanyi alapítólevél fotokópiája.
A rendszerváltás után a pannonhalmi bencés közösség — az iskolai munka folytatása mellett — új munkaterületeken is próbálja megteremteni azokat az anyagi lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik számára, hogy betöltse szerepét az egyházban és a világban.
Napjainkban is élő, mintegy negyven fős szerzetesközösség lakja, akik az ora et labora szellemében végzik a liturgiát, fogadják a lelkigyakorlatozókat, működtetik a bentlakásos gimnáziumot, kulturális munkát végeznek – könyvtár, levéltár, múzeum, könyvkiadó működtetésével, koncertek szervezésével –, valamint dolgoznak az apátság működésének anyagi megalapozásán is, többek között borászat, gyógynövénykert fenntartásával és vendégek fogadásával.
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
*Pannonhalmi főapátság hivatalos honlapja
*Bencés Diákszövetség
*Pannonhalmi Bencés Főapátság az UNESCO Világörökség honlapján
*Pannonhalma .lap.hu – linkgyűjtemény
*A gimnázium hivatalos honlapja
*A Főapátság temploma a Műemlékem.hu-n
