Pannonhalmi bencés Főapátság II

Pannonhalmi bencés Főapátság II. rész

A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajó nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.

1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be.

Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban ezeket a 12. századi, jelentős méretű maradványokat. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.

A jelenlegi, harmadik templom egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezése 1224-re tehető.

Az altemplom

A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: könyvek és liturgikus eszközök tárolóhely.

A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt, a hagyomány Szent István székének tartja. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörös márvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.

Az altemplomban helyezték el Habsburg Ottó szívurnáját.

A kerengő

A bencés hagyományokat követő monostor elrendezésnek ma Magyarországon Pannonhalma az egyetlen épen maradt példája.

A kerengő, a négyszögletes udvart körülvevő folyosó volt a monostor középpontja. Körülötte bonyolódott a monostor élete. Északi oldalán áll a templom. A keleti épületszárnyban lehetett a káptalanterem, ahol a monostor lakói az apát vezetésével imádkoztak és megbeszélték mindennapos dolgaikat. A déli oldalhoz csatlakozott az ebédlőterem. Az ebédlő mellett volt a melegedőszoba. (A középkori monostorokban nem fűtötték a lakószobákat.) A nyugati szárnyban műhelyek, írószobák (scriptorium) voltak. A hálóhelyiségeket az emeleten rendezték be. A kis udvarban virágokat, gyógynövényeket ültettek, ez volt a középkori monostor gyógyszertára, paradicsomkertnek Paradisumnak is nevezték. Az eredeti román stílusú kerengőt, mely a 13. században épült, ennek anyagait felhasználva Mátyás király korában, 1486-ban teljesen átépítették gótikus stílusban. A kerengő ekkor nyerte el ma is látható formáját. Érdekes a boltozat bordázatának vonalvezetése és ezek kétszer vályúzott profilja, mely a 15. század negyvenes éveitől kezdve általános. Megtaláljuk a budai várpalota leletanyagában, Mátyás király visegrádi palotájának kerengőjében, a Margit-szigeti domonkos nővérek 1515-ben épült szentélyében. A monostor kerengőjének helyreállítása hozta felszínre a bazilika déli falán lévő falképet, a „VOLTO SANTO” Krisztus-képet, amelynek keletkezési ideje szintén a 14. századra tehető. A Porta speciosa bal oldalán található falfülke szintén a 15. század végéről való. Itt tartották a monostor könyveinek egy részét. A körbefutó folyosón olvasgatták ugyanis a szentatyák írásait, ahogy Szent Benedek azt Regulájában előírja. Külön érdekesség az oszlopok díszítése. Különböző növényi ábrázolásokat találhatunk meg többségében, melyek mindegyikének megvolt a maga szimbolikus jelentése. Vannak azonban emberfejekkel és egyéb szimbólumokkal kifejezett tanítás vagy erény. Ezek ugyanis szintén a körbe-körbe járkáló, elmélkedő szerzetes elmélyülését segítették.

A kerengő északkeleti sarkában nyílik a Szent István-kápolna. A középkorban a betegek kápolnája állt itt. A 19. századi restauráláskor teljesen átépítették, s akkor készült a két festett üvegablak is, melyeket Benczúr Gyula festményei alapján Róth Miksa készített. „Vajk megkeresztelkedése” és „Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának”. Ennek kapuzata, oltára, a kerengő ablakainak kőrácsai és a keresztút képei Storno Ferenc tervei alapján készültek.

A Porta Speciosa

A templom déli főkapuja (díszbejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.

A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára.

A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg. A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.

Az ebédlő

A monostori ebédlőterem (refectorium) hajdani bejáratát emléktábla őrzi. Eredetileg a kerengőből nyílott és a déli szárnyat foglalta el. A monostor keleti szárnyában a 17. században Sajghó Benedek emeltetett új ebédlőtermet. Az építőmestert Wittwer Mártonnak (Fráter Atanáznak) hívták.

A belső tér szigorú szimmetriáját Davide Antonio Fossati svájci születésű velencei festőmester munkája is emeli. Mind az építész, mind a festőművész alkotása a barokk művészetet idézik. A terem keleti oldalát három hatalmas ablak töri át. A bejárati ajtó a nyugati fal középvonalában helyezkedik el.

Az ebédlő valamennyi képe valamilyen módon az étkezéssel kapcsolatos: Krisztus a kereszten, mikor epével kínálják, Krisztus megkísértése, mikor a Sátán azt mondja neki, hogy a köveket változtassa kenyérré, és abból egyen. A következő képek ószövetségi jeleneteket idéznek: Dániel próféta az oroszlánok vermében, mikor Habakuk próféta ételt visz neki; Baltazár király lakomája, mikor a falon titokzatos írás jelent meg, s „azon az éjjelen megöletett a kaldeus Baltazár király”. Ezután ismét egy újszövetségi jelenet következik: Heródes király lakomája, amikor is Salome közeledik feléje Keresztelő Szent János fejével. Az utolsó nagy kép pedig Szent Benedeket ábrázolja a vicovaroi monostor ebédlőjében: a romlott szerzetesek meg akarják mérgezni apátjukat.

A terem négy sarkában a négy evangélista, az ablakok feletti stukkókeretekben pedig a rend jótevőit – Szent Lászlót, Szent Imrét, II. Endrét, II. Ulászlót, Ferdinándot –, továbbá bencés főpapokat – Adalbertet, Gellértet, Anasztázt, Mórt és Bonifácot festette meg Fossati.

Mivel az ebédlőterem ma is használatban van, turisták nem látogathatják!

szerk.: Cseke Ibolya

forrás:

*Pannonhalmi főapátság hivatalos honlapja

*Bencés Diákszövetség

*Pannonhalmi Bencés Főapátság az UNESCO Világörökség honlapján

*Pannonhalma .lap.hu – linkgyűjtemény

*A gimnázium hivatalos honlapja

*A Főapátság temploma a Műemlékem.hu-n

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *