SumidaA Debreceni Nagyerdő I.
Nagyerdő – Debrecen tüdeje, vagy ahogy az „Én és a Nagyerdő című irodalmi pályázat egyik középiskolás résztvevője nevezte: Debrecen zöld éke. A város sűrűn lakott magjának északi részétől Pallagig terjedő, részben parkosított, részben természetes erdőséget illeti ez a név. Faállománya javarészt kocsányos tölgy, de megtalálhatók itt más fafajok is, mint például az Alföldre jellemző akác, vadalma – és sajnos, egyes helyeken tájidegen „betolakodó”, úgynevezett invazív fajok. A sajátos szerkezetű buckás talajnak köszönhetően olyan növények is jelen vannak, amelyek inkább a hegyvidékekre jellemzőek. A tölgyek viszonylag ritkás lombkoronája megfelelő fény- és mikroklimatikus viszonyokat biztosít a gazdag aljnövényzet kialakulásához. Tavasztól őszig különböző virágok ékesítik az erdő talaját: a hóvirág sajnos az elmúlt évtizedekben eltűnt, de március második felétől nagy foltokban borítja a talajt az égszínkék csillagvirág, melyet áprilisban vált az aranysárga színű bogláros szellőrózsa, majd nyár elejéig egyre több vadvirág tarkítja az erdőt. Júliusban a sötétzöld levelű erdei varázslófű apró rózsaszínes fehér virágai láthatóak, majd később az enyves zsálya sárga virágzata borít el mindent.
Az erdő állatvilága hasonlóan gazdag. Jelenleg mintegy félszáz védett fajt tartanak nyilván. A rovarok közül megtalálható a cincérek szinte valamennyi fajtája, a siskakos- és az imádkozó sáska – és egy ritka faj, az euroszibériában elterjedt troxbogár. A madárállomány szinte szemlátomást változik – és sajnos csökken. Nagy Jenő 1937-ben 68 rendszeresen itt fészkelő madárfajt említ, ma a számuk ötvennél is kevesebb. Főleg a ragadozók (törpesas, békászó sas, kék vércse, barna kánya) tűntek el. Jelen van viszont szinte minden harkályféle, az utóbbi időben megjelent a fekete harkály is. Másfél-két évtizede dolmányos varjút csak a Nagyerdőn lehetett látni, azóta ezek is egész évben bejárnak a városba.A gerincesek közül legnagyobb számban őzek, valamint az ide látogatók kedvencei, a parkosított, látogatott területeken is gyakran látható vörös mókusok „lakják” a Nagyerdőt. Új fajnak számít az országosan egyre inkább szaporodó vaddisznó, és a borz. Ezen kívül a kis-ragadozók és rágcsálók népes populációja is megtalálható.
A Debreceni Nagyerdő – pontosabban annak 36 hektárnyi része – lett Magyarország első természetvédelmi területe 1939-ben. Ez 1972-ig 98 hektárra bővült, majd 1992-ben a teljes őstölgyes (1.092 hektár) védett területté lett nyilvánítva.
Az erdő gondozását a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének szakmai támogatásával a Nyírerdő Zrt. végzi. Az erdőgazdaság a szakmai tevékenységen túl a környezettudatosságra nevelésre is nagy gondot fordít; az erdőszéli telephelyén működik a Diószegi Sámuel Oktatóközpont, és két tanösvény is kiindul erről a helyről. 2016-tól egy civil szervezet, a Debreceni Nagyerdőért Egyesület és egy oktatási tevékenységet is ellátó
magángyűjtemény, a Természettár is segíti mind a szakmai, mind a nevelő munkát. Az egyesület évente kiírásra kerülő természetvédelmi irodalmi pályázata túlmutat a Nagyerdő határain – a pályázatra meghívást kap a Kárpát-medence valamennyi magyar nyelvű általános- és középiskolás tanulója.
A parkerdő középpontja a Békás tó. Ez egy mesterséges tó, vízfelületét a gyógyfürdő vize táplálja. Legkeskenyebb részén korábban romantikus kis fahíd ívelt át, a Simonyi út végétől az Egyetem térig vezető sétány részeként. Az ezredfordulóra a tó eliszaposodott, az élet teljesen kihalt belőle. Néhány éve fejeződött be a parkerdő, és vele együtt a tó rekonstrukciója. Megnövekedett a vízfelülete, a kiépített parton napozásra is alkalmas pihenőpadokat helyeztek el, új, széles, faburkolatú betonhidat kapott, és a kellemes látványt két szökőkút is szolgálja. Újra vannak a tóban békák és halak, és felszínén nagy számban jelentek meg a vízimadarak is. A korábbi évszázadokban főként gazdasági célokat szolgáló erdő pihenőövezetté válásának talán az volt az első lépése, amikor az 1810-es évek derekán az ezredével Debrecenben állomásozó „legvitézebb huszár”, Simonyi József katonáival a Péterfia utcai kaputól a Nagyerdőre vetető széles utat építtetett, és egyik oldalára hársfasort ültettetett. Az út ma az óbester nevét viseli. Később, a városfal (kő hiányában gyakorlatilag föld védművekkel erősített sövénykerítés) elbontása után a város legtehetősebb polgárai az út két oldalára építették fel villáikat. A Nagyerdő – és egyben a város – talán legtöbb látogatót vonzó létesítménye a 2003 óta Aquaticum nevet viselő Nagyerdei Gyógyfürdő. Alapítása szintén Simonyi óbester nevéhez kötődik – az ő kezdeményezésére épült fel 1826-ra a timpanonos homlokzatú, klasszicista nemesi kúriára emlékeztető, vendéglővel párosított fürdőház a neves debreceni építőmester, Povolny Ferenc tervei alapján és kivitelezésében. Az épület ma Régi Vigadó néven étteremként működik (ugyanis volt a közelében egy Újvigadó is – ld. alább), benne gróf Széchenyi István is megfordult.
A fürdő fejlődésének fontos mérföldköve volt a gyógyhatású vizű termálkutak feltárása a város északkeleti részén, az 1920-’30-as évek fordulóján. Innen a vizet hat és fél kilométeres földalatti csőrendszeren keresztül vezették a fürdőbe. A gyógyvíz mozgásszervi és gyulladásos betegségek kezelésére alkalmas. A fürdő ma is meglevő új épülete rekordgyorsasággal készült el – 1932. május 9- én kezdték meg az építését, és június 12-én már át is adták. Ugyanebben az évben nyílt meg a fedett uszoda is. A fürdő folyamatosan fejlődik és bővül; 1984-ben gyógyászati egységgel, ’88-ban négycsillagos szállodával, 2003-ban egész évben működő fedett mediterrán élményfürdővel lett gazdagabb. Jelenleg az új gyógyászati egység épül a régi helyén, a strandfürdő teljes rekonstrukciójával egy időben. A fürdőépülettel egy időben, az 1930-as években épült a csónakázó tó a Pallagi út túloldalán, mint a fürdő víztárolója. Északi partján Bauhaus stílusú csónakház állt, kis büfészigetét fahíd kötötte össze a parttal. Kezdetben ladikokat lehetett bérelni egy-egy órára, később megjelentek a vízibiciklik is. Télen a medence befagyott jegén ingyen lehetett korcsolyázni.
1970-ben épült meg a csónakház helyén az Újvigadó. A szigetet a partig bővítették, és a szórakozóhely terasza lett. Voltak itt színvonalas koncertek (Zoltán Erika, Zorán, Cseh Tamás), az igényesebb közönség körében azonban soha nem tudta felvenni a versenyt a patinás régivel. Az ezredfordulóra mind a tó, mind az Újvigadó elvesztette népszerűségét, az üzemeltetők újabb és újabb szolgáltatások bevezetésével sem tudták gazdaságosan működtetni. 2014-ben a parkerdő rekonstrukciójának részeként mélygarázs épült a helyén, fölötte újabb turistacsalogató attrakcióval, a ködszínházzal. Este a szökőkút által keltett vízpárára vetítik Debrecen legnevezetesebb épületinek képét, van a több alakzatban magasba lövellt, megvilágított vízsugarakban lehet gyönyörködni, a vízi sétányokon pedig kőről kőre lépkedve a látogató szinte a vízen járhat. A mélygarázsban kapott helyet Debrecen első elektromos autó gyors töltője.
A város ivóvizének nagy részét a Nagyerdő alatti bőséges vízforrásból nyeri, így itt, a fürdő szomszédságában levő dombon épült fel Debrecen első, ma is működő víztornya. A parkerdő rekonstrukciójával a víztornyot nem csak felújították, de új funkciót is nyert. A domb út felőli részének elbontásával ókori görög színházakhoz hasonló arénát alakítottak ki, amely szinte egy teret képez az így felszínre került alagsori helyiséggel, az aulával. Ez a terem koncertek, kiállítások, és más kulturális rendezvények színhelye. Nyáron az aréna fölötti terasz szabadtéri színpada ad helyet a koncerteknek. A teraszhoz kávézó csatlakozik, fölötte mászófallal, a 36 méter magasan levő kilátóból pedig szinte a teljes Nagyerdő áttekinthető. A műemlék épület eredeti funkciójára a kapu két oldalához több lépcsőben lecsorgó kis vízesés emlékeztet, és ha besötétedik, a látogatók a váltakozó színű megvilágításban gyönyörködhetnek. A Békás-tó szomszédságában 1950-ben épült meg az 1.100 néző befogadására alkalmas Nagyerdei Szabadtéri Színpad. 1970-ben felújították és mintegy 300 ülőhellyel bővítették, de aztán a következő húsz évben olyannyira megromlott az állapota, hogy az ezredforduló éveire használhatatlanná vált. A 2014-es rekonstrukció során a színpad is megújult. A régi épületből csupán az öltözők maradtak meg, teljesen új, zenekari árokkal kiegészített fedett színpaddal, korszerű hang- és fénytechnikával, 1.013 kényelmes műanyag székkel, és egy külön rendezvénytérrel kiegészítve várja a nézőket.
A Nagyerdei Stadionban 1934 június 24-én játszották az első labdarúgó mérkőzést. 1993-ig Debrecen többszörös bajnok labdarúgó csapata, a DVSC használta. A csapat ebben az évben – miután felkerült az NB1-be – átköltözött az Oláh Gábor utcai sportcentrumba – ettől kezdve a stadion állapota rohamosan romlott, egy idő után alkalmatlanná vált mérkőzések rendezésére, a Campus fesztivált viszont a régi stadion bontásáig itt tartották, és az augusztus 20-i virágkarneváli menet végállomása is itt volt.
A stadion salakmotoros pályával is rendelkezett – a technikai sportokat kedvelő idősebb debreceniek és környékbeliek számára emlékezetesek a május elsejei és augusztus huszadikai nemzetközi versenyek. A debreceni salakmotor sportot a MEDOSZ Talajjavító Vállalat, majd a Hajdú Volán Zrt. támogatta. A város több nemezetközi szinten is kitűnően szereplő, többszörös országos bajnok versenyzővel (Radácsi Ferenc, Perényi Pál, Tabaka József, és a világbajnoki bronzérmes Adorján Zoltán) büszkélkedhetett. Az 1970-es években a Nemzetközi Motorsport Szövetség új pályaszabványt vezetett be, amelynek ez,a hosszú egyeneseiben túlságosan felgyorsult motorok miatt különösen balesetveszélyes pálya már nem felelt meg. A salakosok számára új stadion épült a Nagyállomás mögötti kertes városrészben. A stadiont 2013-ban kezdték el bontani, hogy helyére teljesen új, az UEFA 4-es kategóriába sorolt, tehát a döntő kivételével Európa bajnoki mérkőzések lebonyolítására is alkalmas, fedett nézőterű aréna épülhessen. A debreceniek kedvenc focicsapatának régi győzelmeire ma már csak az északikapu meghagyott két oszlopa emlékeztet.
A több, mint húszezer férőhelyes épület hatalmas tömege ellenére sem tűnik tájidegennek, szinte eltűnik a körülötte levő 100-120 éves tölgyóriások között. Teljesen akadály-mentesített, a sétánynak is beillő széles rámpák az amatőr futóknak is kedvenc útvonalai lettek. A stadionnal egy egységet alkotó ködszínház-mélygarázs nagy vízfelülete kellemes átmenetet alkot a stadion és a parkerdő között.
1958-ban itt nyitotta meg kapuit a vidék első állat- és növénykertje. Kezdetben tevékenysége csak a hazai fajok bemutatására korlátozódott. Ma a 17 hektáros területen minden földrészen őshonos élőlények lakják – összesen 165 faj. Az állatkert aktívan részt vesz az európai fajtamentési
programban is. Az állatkert szomszédságában két évvel később létesült a Ludas Matyi Vidámpark, de már a következő évben egyesült a két intézmény, és azóta Nagyerdei Kultúrpark néven működik. A vidámpark jelenleg az ország egyetlen állandó szórakoztató parkja. Ipartörténeti jelentőséggel is bír; a 18 játék között található az 1800-as években készült lovasforgó és Európa legrégibb dodzsemje. A park játszva tanít – az elvarázsolt kastélyban Toldi panoptikumot rendeztek be; Arany János elbeszélő költeményének jelenetei elevenednek meg korhű jelmezekbe öltöztetett figurákkal. A két intézmény között mediterrán sétányon lehet átjárni, közepén szabadtéri terráriummal. A vidámpark gyermekvasútja érinti az állatkertet, valamint egy érintetlenül hagyott erdőrészletet is.
Írta: Balku László
