Csobánc vára

A Tapolcai-medence jellegzetes tanúhegyeinek egyike a Csobánc. Kopár, füves platóját középkori vár maradványai koronázzák. Tetejéről talán a legszebb Balaton-felvidéki panoráma tárul elénk, látjuk innen az összes híres tanúhegyet, a kilátás a Tihanyi-félszigettől a Keszthelyi-öbölig terjed.

A vár építését feltehetően az 1250-es években kezdték el, de az 1270-es években már, mint elkészült várról tesz említést egy korabeli oklevél. Építtetői a diszeli nemesek voltak, azonban az 1300-as években már a dél-itáliai eredetű Rátót nembeli Gyulaffy-család tulajdona, egészen a 17. század második feléig. Első név szerint ismert ura Rátót nembeli Gyulafi Demeter, első várnagya pedig Csaba mester.

A háborús idők első szele 1490-ben érte el a várat, mikor Mátyás király halálát követően Habsburg Miksa csapatai élén betört Magyarországra. Csobáncot, mint veszélyeztetett várat, Kinizsi Pál utasítására erődíteni kezdték. A védelmi építkezések irányítója Kinizsi hű embere, Leányfalusi Ágoston somlói várnagy volt.

Ezekben az években Csobáncot több alkalommal is ostromolták a törökök, de elfoglalni sohasem tudták. A harcok szünetében a reneszánsz iskolázottságú kőfaragó mesterek díszítették a lakópalota és az öregtorony komor épületeit és vitézi énekek csendültek fel alkalmanként a vándor lantosok révén.

Csobánc vára 1543-tól az 1560-as évek végéig magán földesúri vár volt. Védelméről a birtokos Gyulaffy testvérek gondoskodtak. A vár az ekkor kialakuló győri végvidék területén állt, néhány évet leszámítva a frontvonal második, harmadik vonalába tartozott. Elsődleges feladata a család, környékbeli birtokainak védelme és a Veszprém-Tapolca útvonal felügyelete volt. Így is mozgalmas időszak volt ez, hiszen a fehérvári, majd 1552-től a veszprémi portyázok törökök kedvenc útvonala volt….

1554. október 31-én éjjel a törökök rajta ütöttek Csobánc várán.

Szerencsére, még aznap este, a török támadás előtt, ért haza Gyulaffy Csobáncra.

A rajtaütésszerű ostrom során a támadók az egyik őr fejét vették a várfalon, majd sikeresen behatoltak a várba. A felriadt őrség végül úrrá lett a helyzeten és kiverték a törököket a várból.

A támadók feltehetően a virrasztó katona figyelmetlenségét kihasználva a várfalát megmászva tudtak bejutni a falak közé, de így is csak a véletlen szerencsén múlt, hogy Csobánc nem került török kézre. Ha Gyulaffy és feltehetően népes kísérete nem pont aznap este tér haza, alighanem sikerrel járt volna a rajtaütés.

A vár eléggé elhanyagolt állapotban volt, ami biztosan megkönnyíttette a behatolást.

Két héttel később a négyszögletű vár egyik oldalán teljes hosszában megdőlt a fal, egy része le is omlott. Feltehetően az alapozás süllyedt meg. Ideiglenesen gerendákkal támasztották meg, majd a környékbeli parasztság segítségével kezdtek hozzá a helyreállításnak, de a közelgő tél miatt csak fából, földből készült védművel tudták a pótolni a falhiányt, a teljes helyreállítást csak 1555 tavaszán folytathatták.

Csobánc várának védelmét közvetlenül Gyulaffy László irányította. Gyakori távolléte ellenére, rendszeresen hazalátogatott, és nincs tudomás arról, hogy maga helyett prefektust, vagy várnagyot nevezett volna ki. A katonák parancsnoka a porkoláb volt, de név szerint csak Gulácsi Biczó Ferencről van adat, 1558-59-ből.

Csobánc várának stratégiai szerepe 1561 áprilisától jelentősen felértékelődött, amikor a szomszédos Hegyesd vára török kézre került. A következő év tavaszán Csobáncból indultak a visszafoglalására az egyesített dunántúli végvári, és vármegyei hadak.

Az 1600-as évek sem voltak kevésbé mozgalmasak. 1664-ben a vár alatt vonult el a Szentgotthárdnál vesztes csatát vívó török haderő, soraiban Evlia Cselebi történetíró-világutazóval, aki műveiben említést is tesz Csobáncról.

A vár 1669-ben vásárlás útján a herceg Esterházy-család tulajdonába került. Az 1690-es években Csobáncban katonáskodott, mint a várőrség tisztje Béri Balogh Ádám, a Rákóczi-szabadságharc később legendás hírű brigadérosa. Ugyanebben az időszakban farádi Vörös Pál Csobánc kapitánya, kinek skót pallosa ma a Magyar Nemzeti Múzeum fegyvergyűjteményének jeles darabja.

A török kiűzését követően a vár, a bécsi Udvari Haditanács döntése értelmében a lerombolásra ítélt várak listájára került, de ennek végrehajtását megakadályozta a Rákóczi-szabadságharc kirobbanása. Csobáncban 1705-ig császári katonaság őrködött, kiktől Domonkos Ferenc és Kisfaludy László kuruc ezredesek csapatai szerezték meg.

A vár történetének legfényesebb napja 1707. Február 25-én jött el, amikor az Erdélyből Jean-Louis Rabatin császári tábornagy vezetése alatt a Balaton-felvidéken át Ausztria felé visszavonuló haderő mintegy ezerfős osztaga sikertelen ostromot intézett Csobánc ellen. A várban Szász Márton kuruc vice hadnagy harminc gyalogos puskás hajdúja, ugyanennyi bemenekült fegyveres nemesember, asszonyaik és lányaik alkották a védősereget.

Az osztrák, német, szerb és labanc-magyar ostromlók mintegy négyszáz főt vesztettek, köztük 52 tisztet és az osztagot vezénylő Kreutz ezredest.

A hős védők gróf Bercsényi Miklóstól nyertek dicsérő elismerést.

1709-ben a vár ismét császári kézre került s rövidesen bekövetkezett a végzete: felrobbantották.

Az évszázados tetszhalott állapotból Kisfaludy Sándor irodalmi, Rómer Flóris és Thaly Kálmán történeti-régészeti munkássága élesztette fel.

1953-ban régészeti ásatások és állagmegóvási munkálatok indultak a várban, 1957 óta pedig domborműves emléktábla őrzi a kuruc várvédők emlékét a lakótorony falán.

Kisfaludy Sándor: Csobánc

/részlet/

“Ülj mellém a kandallóhoz,

Fel van szítva melege,

Csobánc-várról, Édes-kedves,

Ím! halljad, egy agg rege:

Mult szüretkor Badacsonyon

Ezt Múzsámtól vettem én,

Egykor, midőn magam bolygék

A hegy szirtes tetején.”

szerk: Cseke Ibolya

forrás: