SumidaHajóhidak és repülőhidak Pest és Buda között
Antonio Bonfini, Mátyás király történetírója szerint, miután Zsigmond király 1408-ban végleg Budára költöztette udvarát, 1436-ban felvetette a Buda és Pest között létesítendő állandó híd gondolatát:
„a Duna parton, palotájával szemben nagy tornyot építtetett.
Szándéka volt a Dunán keresztül óriási láncot húzni, mely a folyamot elzárta volna …”
Tervét elkezdte megvalósítani és megindította a hídépítő munkálatokat először a pesti hídfőnél, majd Budán egy tornyot emeltetett, de halála megakadályozta nagyszabású tervének véghezvitelét.
Állandó kőhídról álmodott Mátyás király is:
„Abban is töri vala fejét, hogy Trajánus császár módjára kőhidat csináltatna a Dunára”
A mohácsi csatavesztést követő török hódoltság és az az utáni osztrák elnyomás miatt azonban, több mint négy évszázadot kellett várni arra, hogy a híd terve megvalósulhasson…
Hajóhidak
A két partot már a török korban is hajóhíd kötötte össze, ennek első írásos említése 1556-ból való, de ez azonban Buda körüli csatározásoknak rendszeresen áldozatul esett.
A törökök hajóhídjának budai hídfője a Duna parton, a vízi rondellánál volt, a mai Ybl Miklós tér magasságában.
Ez a híd aztán megsemmisült 1578. május 19-én, a nagy budai lőporrobbanás alkalmával.
Ezután is időről-időre létesítettek hajóhidat a két város között, például Szokollu Musztafa budai pasa, aki 1566-ban lett a budai vár kormányzója (és akit 1578-ban a szultán parancsára megfojtottak), 1571-ben helyreállíttatta az átkelőt.
A Buda és Pest között létesített török hajóhídról Evlija Cselebi török utazó is híradást adott, amely ebben a korban elsősorban katonai jellegű létesítmény volt.
A törökök az ellenséges hajók támadásai ellen a Dunán keresztben kifeszített lánccal próbáltak védekezni.
Azonban az 1602-es Buda és Pest elleni ostrom alkalmával a keresztény támadóknak sikerült gyújtóhajóval megsemmisíteniük a zárólánccal kombinált török hajóhidat.
A törökök hídja véglegesen csak 1686-ban, Buda visszafoglalásakor pusztult el. Ekkor a visszavonuló pesti török helyőrség felgyújtotta.
1687-től repülőhíd kötötte össze a két várost: 87 éven keresztül azon lehetett átkelni a két part között.
De mi is a repülőhíd és a hajóhíd?
A repülőhíd gyakorlatilag egy komp. Jellemzően két csónaktörzset kötnek össze, mint egy katamarán esetében egy közös fedélzettel. A folyó közepén lehorgonyoznak egy kötelet vagy láncot a folyó medrébe, amit jó hosszan, kis úszókon a víz felszíne felett a folyásirányban elvezetik a komphoz. Úgy lehet elképzelni, mint egy elfektetett ingát, ahol az inga szára ez a lánc, az inga súlya meg maga a komp. Ha ezen alkalmatosságot megfelelően kormányozzák, megfelelő irányba állítják, akkor a járművet a folyó áramlása viszi át a túlpartra, azaz nagyon kis energiabefektetéssel lehet áthajózni a folyón.
Ez a lengőkomp Moller Vilmos bécsi ácsmester találmánya volt. Ez volt a “Hidas”,de ez mégis csak egy hajó, ami ingajáratban közlekedett. Kisebb forgalom esetén megfelelő, így elégséges volt Buda és Pest városának a 18. század nagy részében, hiszen ekkor Buda, a Várra és környékére, Pest pedig a mai kiskörúton belüli részre korlátozódott, a lakosság száma 10-12 ezer fő volt összesen.
Az első pontonokon álló hajóhíd, az 1766-ban Magyarország helytartójává kinevezett Albert Kázmér szász–tescheni herceg 1767-ben történt budai látogatásakor épült meg, amikor Mária Terézia rendelete alapján a helytartótanács felszólította a Hajózási Hivatalt, hogy a főherceg pesti tartózkodásának idejére gondoskodjék egy hajóhíd felállításáról.
Ez a híd annyira sikeres lett, hogy egy évvel később a Rudas fürdő közelében állítottak fel ismét, amely ez után folyamatosan, a téli hónapok kivételével, szolgálta a forgalmat.
A hajóhíd egy bonyolultabb szerkezet: ha természeti akadályok, jellemzően jég nem fenyegeti, valóban állandó kapcsolatot jelenthet két part között.
Például Isztambulban a Galata-öböl felett 1992-ig hajó- (ponton-)híd szolgálta a forgalmat. Magyarországon, Dombrádon használtak rendszeres forgalomban ilyen hidat, de a Margit híd átépítésekor is felmerült, hogy a híd forgalmát egy ilyen ideiglenes pontonhíd váltsa ki.
A hajóhíd alapját csónakok jelentik, amelyeket a folyásiránnyal szemben horgonyoznak le a folyóba. Ezekre a csónakokra, amelyek pár méteres távolságra vannak egymástól, építik fel – általában fából – a hídpályát. A híd tehát úszik a víz felszínén. A széles folyamok áthidalására sokáig ez volt az egyetlen lehetőség. A hajóhíd nagy előnye az volt, hogy a meg lehetett nyitni, azaz a hajózást nem akadályozta, de nyitott állapotban természetesen nem lehetett rajta átkelni. A csónakok Passauban készültek, és az egész híd ára meghaladta a 20 ezer forintot.
Ezt a hajóhidat állandóan bővítették és évről évre felépítették a két testvérváros között, amelyeknek az építmény közös tulajdona lett.
Mivel a Duna jellemzően jégjárásos folyó, a zajlás első jelére a hidat szétbontották, elraktározták, és tavasszal újra összerakták
Ilyenkor a forgalom csónakokon és kompokon történt mindaddig, amíg a jégzajlás mértéke azt meg nem akadályozta.
A zordabb teleken néha jéghíd is “épült”
Amikor a Dunán kialakult a tartós jégpáncél és elég vastagnak és biztonságosnak bizonyult, kijelölték az átkelésre alkalmas helyet.
Homokkal vagy szalmával szórták fel, hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést.
Az így kialakított jéghidat helyenként ki is világították.
Milyen is volt a pest-budai hajóhíd, amely tehát 1767-től a Lánchíd megnyitásáig szolgálta a várost?
A híd összesen 45-47 hajón (glédán) nyugodott, 1788-tól nem egyenes, hanem íves vonalvezetéssel épült fel, és csak az 1820-as években egyenesítették ki ismét. A hajók egymástól 4-5 méterre álltak, ezt kötötte össze a fa hídpálya, amelynek szélessége kb. 9 méter (gyalogjárókkal együtt), hossza mintegy 350 méter volt. Az útpályát korlát szegélyezte, középen egy kerékvető választotta el a szembe forgalmat.
A hidat 4 helyen elhelyezett szoborfülkék is díszítették. A korabeli leírások alapján igen tetszetős építmény, a város egyik látványossága volt. Eredetileg a Rudas fürdőnél állt, innen 1768-ban kicsit feljebb a Kishíd utcánál, a mai Türr István utca vonalában állították fel, ami akkor Pest legészakibb utcája volt.
1788-tól pedig a Nagyhíd utca, a mai Deák Ferenc utca vonalától indult ki a híd
Az átkelésért fizetni kellett, hiszen a két városnak 1703 óta (akkor még ugye a repülőhídra) királyi adománylevél biztosította a vámszedési jogot. A két város haszonbérbe adta a hidat, amelynek összege a forgalom növekedésével együtt emelkedett, és ez komoly bevételt jelentett a városok költségvetésének.
Ez a híd szolgálta az átkelést egészen 1849-ig, a Lánchíd átadásáig.
Egy történelmi esemény fűződik a hajóhíd utolsó időszakához:
1848. március 15-én húszezer ember vonult át a hajóhídon Budára és vitte vissza a kiszabadított Táncsics Mihály kocsiját Pestre a forradalmi tömeg.
A hajóhíd a növekvő város – 1840-es években már több mint 100 000 ember élt a két városban – igényeit egyre nehezebbet tudta kiszolgálni, sok esetben történt baleset is a hídon:
„Hajóhidunkon mart. 13-kán szerencsétlen eset történt. A’ budai részen t. i. közel a’ hídoszlopokhoz, a’ mint egy kővel terheit négylovas szekér jönne át , egy kétlovas kocsi pedig Budára menne , a’ gerendák leszakadtak, ’s a’ szekér lesüllyedt, de a’ lovak, hámjaik elszakadozván, épen maradtak; a’ kocsi két lova pedig szinte lezuhant, ’s a’ gerendáktól összetöretett , a’ kocsi’ hátulsó része fen maradt a’ hídon. E’ baleset’ következtében egész estig csolnakokon kellett fentaríani a’ két város közötti közlekedést, a’ vásári sokadalomnak nem kis hátráltatásával.” (Hazai ‘s Külföldi Tudósítások, 1839/22. szám)
A 19. században egyre-másra jelentek meg tervek egy állandó hídra, az viszont nem véletlen, hogy Regensburgtól lefelé nem volt ilyen híd a Dunán. A folyó széles, homokos medre, változó vízjárása, a téli fagyok mind megnehezítették egy állandó híd építését: sokáig, egészen az 1830-as évekig nem is állt rendelkezésre (nemcsak Magyarországon, hanem világszerte sem) az a tudás vagy az a technikai háttér, ami egy Pestet és Budát összekötő, biztonságos állóhíd felépítését lehetővé tette volna. Amikor 1839-ben megindult a Lánchíd építése, az abban az időben olyan technikai innovációt jelentett, mintha manapság Magyarországon egy kilométer magas felhőkarcoló épülne.
A pest-budai hajóhíd történte nem ért véget a Lánchíd megnyitásával, az a bíróságokon folytatódott. A Lánchíd felépítéséről szóló 1836/XXVI. Tc: 6§-a ugyanis kártérítést határozott meg a két városnak, de az összeget nem határozta meg, hanem azt a felek megállapodására bízta. Azonban az egyezkedések nem sikerültek, és 1841-ben Pest meg is indította a pert, amely 1861-ben zárult, és elrendelte évi több mint 11 ezer forintos kártérítés fizetését. Ennek hatására Buda is lépett. Itt végül a felek évi 12 ezer forintos kártérítésben egyeztek ki.
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
*Domonkos Csaba PestBuda blog
*Palotás László,…: Hidak. Műszaki Könyvkiadó
*Budapest lexikon. Második kötet.Budapest
*Hidak a középkorban. Budapest[halott link]
*Lánchidalunk, de mi volt előtte?
