SumidaEger vára, ahol a hősök megállították a hódítókat
Eger történelmi városa az Eger patak mellett épült, közvetlenül István király uralkodása előtt. Később itt létesült az államalapítás után az Egri főegyházmegye, ami egy igen terebélyes területet foglalt magába, a Bükk-vidék belsejétől egészen az ukrán Kárpátokig. Az Árpád-kor elején gyenge erődítményként tartották számon, és az egri püspök székhelye volt. A tatárjárás az akkori Eger területén is rajta hagyta halálos bélyegét. Amikor a tatárok elhagytak a magyar területeket, az országos várfelújítás részeként az egri vár falait és véd-műveit jelentősen megerősítették.
Az egri Várhegyen a 13. században csak kisebb erősség volt, a magas kőfalakat az országos újjáépítés részeként, az egri püspök parancsára emelték.
A kőfalak anyaga az egri borvidék fő talajképző anyagának tekintett riolittufa, ami könnyen faragható, de könnyű, meglehetősen puha és nagyon kevéssé fagyálló. Ezért a nagyobb hidegek utáni olvadások idején egyes falszakaszok rendre leomlottak, a vár rendszeres karbantartást igényelt. A várnak évszázadokig nem volt jelentős szerepe a magyar történelem alakulásában, nem vették ostrom alá és fontos végvári szerepeket sem töltött be. Mindezek ellenére a tüzérség megjelenésével a magas, vékony falak által nyújtott védelem elavulttá vált, és a vár közelében található dombot el kellett keríteni védelmi okok miatt (onnan át lehetett lőni a várba) Első fontos védelmi szerepét a cseh husziták ellen vívott háborúban szerezte, Egerben látták el a háborúba tartókat fegyverekkel és élelemmel.
Eger az 1526-os mohácsi csata után vált igazán fontos erősséggé, mert egy „jelentéktelen” északi erődítményből hirtelen Magyarország egyik legjelentősebb végvára lett. Éppen ezért egy olasz mesterember tervei alapján a várat kívülről és belülről egyaránt megerősítették, és 1548-ban a várkapitánysági posztot Dobó István felvidéki nagybirtokos kapta meg.
A hozzá fűződő leghíresebb történelmi esemény az 1552-es ostrom, amikor a várvédők Dobó István kapitány parancsnoksága alatt visszaverték az Oszmán Birodalom túlerőben lévő seregét
A várat akkoriban a Felvidék kapujának tartották, és azért kellett megtartani, nehogy a törökök tovább tudjanak nyomulni a mai Szlovákia területe felé. Dobó elsődleges feladata az volt, hogy minél tovább tartsa a várat, addig, amíg a magyar nemesek és a király erősítést nem tudnak küldeni. (Az erősítés elmaradt…)
A hadjáratot Kara Ahmed vezír, Szokoli Mehmed ruméliai és Hadim Ali budai beglerbég irányította. Egyesített hadaik 1552 szeptemberében vették ostrom alá az egri végvárat.
Az várban kis létszámú, többségében magyar várvédő katona állt szemben a szultán hadseregével. A vár ostromára korábbi források szerint 75 ezer török érkezett, míg Tinódi Lantos Sebestyén szerint 1935 védő szállt szembe a 150 ezer főt kitevő, két egyesült török sereggel. Az új évezred történelmi kutatásai alapján a török had létszáma vélhetően 30-40 ezer fő volt, ennek ellenére még így is veszedelmes túlerőt jelentett harcedzettségével és fegyverzetével. Pauler Gyula szerint a török hadsereg 140 ágyúval lövette a várat, és a védők 24 ágyúval védekeztek, míg a többszörös török létszámfölénnyel szemben 2364 magyar várvédő nézett farkasszemet. A törökök 38 napi ostrom után, 1552. október 17-én visszavonultak.
Ha ez időben sikerült volna a törököknek a várat birtokba venni, akkor elvághatták volna egymástól a Habsburgok által birtokolt északi és keleti országrészeket. Mivel Egert nem tudták bevenni, az északi hadi út fenyegetettsége felszabadult és a felvidéki gazdag bányavárosok is megmenekültek egy későbbi török támadástól. Továbbá ez a magyar győzelem azt a politikai eredményt is hozta, hogy sikerült 1596-ig megállítani a további oszmán hódítást a Magyar Királyság ellen
Mire az ostromlók elvonultak a vár alól, a falak többsége súlyosan károsodott. Az évtizedekig tartó újjáépítés közben (Ottavio Baldigara, Bornemissza Gergely és Christoporus Stella tervei alapján) jelentősen korszerűsítették is a véd-műveket, a helyőrség létszámát hétezer főre emelték. Intézményesítették a várban működő lőpormalom alapanyag-ellátását (az évi 500 tallér értékű salétromot, évi adójának fejében Debrecen szállította). Német (osztrák) tüzéreket alkalmaztak (békeidőben 8–10 tűzmestert fejenként 2-3 segéddel).
Mindezek dacára 1596-ban a több nemzetiségű helyőrség rövid viadal után III. Mehmed szultán kezére adta a várat.
Az elkövetkező 91 év alatt a törökök nemcsak fenntartották, de bővítették is az erődrendszert.
A várat a Habsburgok 1687-ben vették vissza, miután kiéheztették a védőket. 1701-ben a császári haditanács felrobbantatta a feleslegessé vált külső vár védőműveit, így a kuruc szabadságharcban csak a belső vár kapott kisebb szerepet.
A régi dicsőség színtere ezután lassan hanyatlásnak indult, köveit szekérszámra hordták el a városba, építkezésekhez.
Az első régészeti jellegű kutatás 1862-ben indult meg, ennek vezetésével Bartakovics Béla érsek és az egri káptalan Benkó Károly építészt és Szmrecsányi Miklóst bízta meg. Ők egy másik középkor végi pillérköteget szabadítottak ki, és megtalálták a székesegyház egyik mellékhajójának sekrestyéjét.
1870-ben Bartakovics érsek a várat a kincstárnak adta honvédségi laktanya céljára, így a korábbi ásatások megszakadtak. Ennek ellenére a vár iránti érdeklődés nem hagyott alább. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy Balogh János honvéd főhadnagy 1877-ben saját kezdeményezésből kutatni kezdte a vár területét, külön hangsúllyal az addig alig ismert föld alatti járatokra és terekre – bár a tevékenysége egyáltalán nem volt régészeti jellegűnek nevezhető. Az eredményeit összefoglaló könyv 1881-ben jelent meg Egerben, Egervár története címmel. Művének egyik legérdekesebb része a földalatti járatok és terek, „tévelyek” felkutatása volt, melyeket részben a szerinte gepidák által épített egri ősvárhoz, részben a végvári időszak erődépítkezéseihez kötött. Kutatásai alapján egy nagyszabású föld alatti kazamatarendszer képe bontakozik ki, amely nemcsak a vár területére terjed ki, hanem – főleg a vár nyugati és déli oldalánál – jelentős mértékben a város alá is behúzódik.
A várat az elmúlt harminc évben többször is felújították, és azóta megkapta a műemlék státuszt is. Látogatható a Dobó István vármúzeum, ahol többek között meg lehet tekinteni a képtárat, a börtöncellákat és a Dobó-bástyát is.
Gárdonyi Géza, 1899-től folytatásokban megjelenő, majd 1901-ben könyvben is kiadott regénye, az Egri csillagok. Ez egyik legismertebb magyar történelmi regény, mely az 1552. évi ostrom eseményeinek és előzményeinek történetét dolgozza fel. Az író élete összefonódott Eger városával, sírja a várban található. Fejfán ez olvasható: CSAK A TESTE
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
*Utazom.hu: Eger
*Petercsák Tivadar: Az egri vár: valóságos és eszmei érték
*Eger hivatalos honlapja
*Szegő Iván Miklós írása: Világraszóló magyar győzelem 460 éve (2012.09.14) origo.hu
légifotó: https://www.civertan.hu/legifoto/legifoto.
további képek:
*https://visiteger.com/latnivalok/egri-var
*mohacsi-csata.hu
*http://turizmusonline.hu/cikk_print/megujul_gardonyi_geza_sirja_egerben
