Magyar Rémmesék ~ avagy mivel ijesztgették a gyerekeket eleink?

Ne tessék kérem megütközni a címen. Ha a népi folklór egyes elemeit megkívánjuk őrizni, akkor azt gondolom ezeknek a kuriózumoknak is helyük van benne, legfeljebb nem ijesztgetjük vele a mai gyerekeket, mert biztos elrohannának tőle egészen a legközelebbi UNICEF kirendeltségig. És joggal.

Bizonyára az idősebb korosztály képviselői – különösen a vidéken nevelkedettek – még találkozhattak azzal, hogy „ha rossz leszel elvisz a zsákos ember”. Ennek és a hasonlóknak eléggé kiterjedt és tájegységenként eltérő hagyományai vannak. Nézzük miről is van szó.

A GYERMEKIJESZTŐ kisgyermekek ijesztgetésére szolgáló fenyegető kifejezés. Általános formája: „Elvisz a (mókár)!” – „Jön a (drótos)!” Miért kapta a gyermek a fenyegető ijesztgetést az tulajdonképpen bármi lehetett, nem ette meg a vacsorát, rosszalkodott, illetlenkedett, stb. szóval lényegtelen.

Az ijesztő alakok négy nagy csoportba oszthatók.

1.Reális alakok: gyerekszedő, pulyaszedő, zsákos ember, koldus, cigány, rongyszedő, kéményseprő, drótos, csendőr, rendőr, pap, doktor, fekete ember, tatár, török, betyár. koronként és tájegységenként változó, néha igen gyakran aktualitása is van, egy esetben valaki idézi, hogy a nagyapját az 1920-as években azzal ijesztgették, hogy „elvisz a kunbéla”.

2. Állatok: bagoly, mókus, róka, farkas. Hogyan került a gyűjtésbe a mókus, nem tudom és azt sem, hogy volt-e gyerek aki ettől megijedt.

3.Irreális alakok, amelyek valószínűleg gyermeknyelvi eredetű vagy hangutánzó szavak: pl. bákász, bakucs, bankusz, bunkus, bönkös, böbös, bökötör, kankus, konkó, kunka, kankar, kókós, kőkár, kercsula, kumasz, mánkus, muma, mumó, mumák, mamusz, mommó, hemmes, murkus, babus, babós, bumbus, bubusz, bambuc; bobo, bobós, dodo, mankuj, vankuj stb. –

Nézzünk meg egy párat.

Bákász: „Ha valaki bákászforma egy ember, akkor arról messziről lerí, hogy legszívesebben fülét-farkát behúzva, osonva-oldalazva jár az emberek között. A kutya ugyanígy: lesunyja fülét, hátsó lába közé kapja a farkát, ha csak ránéz valaki. A bákász ember legszívesebben meg se szólal, még arra sincs benne erő, hogy elmondja, mitől lett ennyire gyáva, visszahúzódó és mulya.” /Somogy megye/. Mitől ijesztő egy bákász, meg nem mondhatom…

Mumus. Tulajdonképpen láthatatlan, mindenesetre azt tudja mondani, hogy „hamm, bekaplak”/nyest.hu szerint/

Mankuj, vankuj.

A lókötő tolvaj szerkezet egészének jelentése áthúzódott a lókötő szóra. Ez a lókötő …. kunka, mankuj, mánkus, muma, mumák, mamusz, mommó, murkus.

A netet átböngészve a legtöbb szóra nem igazán lehetett rábukkanni, általában a gyermekek „szótára” volt az eredet, vagyis félrehallott szavak kaptak új, ijesztő jelentést.

Lényegében ezeknek a lényeknek csak a nevük ismeretes, amelyet egy rövid, ijesztő értelmű mondatban használnak: “Elvisz a …!” – “Jön a …!” Megjelenésükről, alakjukról semmit se tud a néphit, annak ellenére, hogy az egész magyar nyelvterületre kiterjedt igen alapos gyűjtés áll rendelkezésünkre. A több ezer adatból kiviláglik, hogy az egyes ijesztő szavak használata csak egy bizonyos, jól körülhatárolható néprajzi csoporthoz kötődik (pl. a kókó a palócok körében, a kókus csak Szabolcs-Szatmárban, a mókár és a bankus pedig csak a kunok lakta vidéken használatos).

Az egész ország területét átfogó gyűjtések kimutatták, hogy az egyes gyermekijesztő szavak használata csak meghatározott vidékekre korlátozódik. Így pl. a kókut Szabolcs-Szatmárban, a kókót a palóc vidékeken, a mókárt a Felső-Tisza két partján a Tokajig terjedő területeken használták. A mumus országos elterjedtségű, de a bubus csak a Duna mentén használatos. Erdélyben a mamóst, a böböst ismerik. Nem valószínű, hogy ezek mögött az ijesztő szavak mögött valamikori mitológiai ijesztő lények rejtőznének (mint azt a régebbi kutatók hitték), de nyelvészeti elemzések, a változatok nagy száma és az érdekes hangtani változások vizsgálata még sok értékes eredményt hozhatnak. –

4. Mesei és hiedelemalakok

A népmesei, ill. mondaszövegekben szintén megjelennek különféle pszeudomitikus alakok, ezeket szokták általában a mitológiai rendszerek alsóbb szintjein elhelyezni. A magyarban ilyen a MANÓ, a TÖRPÉK, az ÓRIÁS, TÜNDÉR-ek és a BOSZORKÁNY. Az első két alak alacsony növésű, de roppant erős, hosszú hajú és szakállú, furfangos lény, és társukkal, az óriással együtt csak a népmesékben szerepelnek. Ez utóbbiak távol, valahol a világ peremén, hegyek között élnek, míg a törpék és manók az erdőben vagy a föld alatt, ezzel kapcsolatos kincsőrző funkciójuk.

A mitológia alsó szintjeinek lényei lakhelyüket tekintve kívül élnek az emberi világ kultúrkörén, a természeti környezet (erdők, barlangok, hegyek, tavak, lápok, vizek) adja életterük keretét.

A nőnemű lények közül a legismertebbek a tündérek, akiket jó szándékú és csábosan szépséges lénynek rajzolnak népmeséink és mondáink. Míg a tündér a mitológia alsó szintjének szép, fiatal vízben lakozó lénye, negatív tulajdonságokkal felruházott ellenpárjának minden bizonnyal a BÁBA, boszorkány, vasorrú bába tekinthető, melynek alakját meséink csúnya, rosszakaratú öregasszonynak rajzolják.

Ismert a néphitben néhány ijesztő lény, melyeknek alakja nehezen körülírható, nevük is csak egy közszó, de van olyan mint a LIDÉRC (lüdérc, lúdvérc, lederc, lidroc, lidröc, inglice stb), amely többféle alakban is megjelenhet, és ezekről az alakváltozatokról gazdag hiedelemmondai anyag tudósít. A lidérc az “ördögszerető” egyik típusa a magyar néphitben, de a hozzá fűződő hiedelmek gazdag választéka azt mutatja, hogy alakjában sokféle mitikus motívum keveredik (a többi között tüzes farkú repülő csillag, bolygó lidércfény, kísértet, hazajáró halott, gazdagságot hozó lény). A lidérc nevének eredete és etimológiája ismeretlen.

Végezetül néhány gyűjtés a huszadik század második feléből, kizárólag az érdekesség kedvéért, észrevételek nélkül:

„Arad környékén a Börny járja: “Në rosszalkodj, mert elvisz a Börny!”.

„A Székely Szótár szerint az Erdővidéken használatos kapanyányi-manyó fogatlan vénasszonyt jelent. „A háromszéki Ozsdolán a gyermekijesztõ szó a banka.”

„A baranyai kisfaluban, ahol gyerekeskedtem a 60-as években, a bákász és a zsákos mellett a bakrókával ijesztgették az aprónépet. A gyermeki képzeletben a “bakróka” teljesen önálló jelentést kapott, a róla kialakult képnek semmi köze nem volt a rókához.”

„Székelyföldön, Gyergyószentmiklóson a bankus ismert, többek közt. Jelentése rejtély, de talán épp ettől ijesztő.”

„Mi a csuda lehet a szarabalta? Mert engem majdnem elhurcolt pulyakoromban…”

„Engem a (palóc, Ipoly-menti) mirmió vitt el. Vagy nem, mert itt vagyok…”

Na, egyelőre abbahagynám elég volt ennyi, vigyen el a kercsula ha folytatom. Legalább megtudom ki az, mi az. Viszont ha a Kedves Olvasóinknak van hasonló ijesztgetős története, szívesen olvassuk a hozzászólásokban.

írta és szerkesztette: Pester Béla

forrás: Magyar Néprajzi Lexikon, Magyar Mitológia, Wikipédia