SumidaSemmelweis Ignác az anyák megmentője
Semmelweis Ignác 1818. július 1-jén tíz testvér közül ötödikként született a Budán, a Tabánban.
Miután 1835-ben befejezte a gimnáziumot, beiratkozott a Pesti Tudományegyetem kétéves bölcsészeti kurzusára.
Apja akaratának engedelmeskedve, 1837-ben jelentkezett ugyan a Bécsi Egyetem jogi karára, azonban még ebben az évben átiratkozott az orvosi karra. Egy év múlva visszatért Pest-Budára a Pesti Tudományegyetem Orvosi Karára, majd 1840-ben újra a Bécsi Egyetemre kezdett járni. 1844-ben szerezte meg orvosdoktori diplomáját Bécsben, majd még ebben az évben szülészmesteri oklevelét is átvehette, majd egy évvel később sebészdoktorrá avatták.
1847-ben Bécsben meghalt Jakob Kolletschka, kórbonctan tanára és barátja. Semmelweis megnézte a boncolásának jegyzőkönyvét, és rájött, hogy az a betegség, amely barátja halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonos. Felismerte, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok okozzák azzal, hogy boncolás után kézfertőtlenítés nélkül mennek át a szülészeti osztályra, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálják a várandós nőket. Világossá vált számára, hogy ez volt az oka annak, hogy a bábák és bábanövendékek által kezelt várandós nők körében sokkal ritkább jelenség volt a gyermekágyi láz, mint az orvosok és orvostanhallgatók által is kezeltek között.
Több vegyszer kipróbálása után a klórmeszet választotta fertőtlenítőszernek. Kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klóros kézmosásra, októbertől pedig kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is (ami könyékig, körömkefével végrehajtott, negyedórás procedúra volt). Intézkedései rendkívül népszerűtlenek voltak, kollégái pedig a statisztikai bizonyítékokat egyszerűen nem vették komolyan annak ellenére, hogy rendelkezései nyomán a gyermekágyi lázban elhaltak aránya a szülészeti osztályán kisebb lett.
1850. március 15-én előadást tartott a bécsi Orvosegyesületben a gyermekágyi lázról, de az egyetemen elutasították a nézeteit. Ezután nem sokkal, váratlanul elhagyta Bécset és visszatért Pestre.
1851-ben fizetés nélküli tiszteletbeli főorvosként átvette a Pest város közkórházaként funkcionáló Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát. 1855-ben kinevezték a pesti egyetemen az elméleti és gyakorlati szülészet tanárává, de még két évig párhuzamosan a Szent Rókus Kórházban is dolgozott. Munkásságával 0,85 százalékra szorította le a kórházban gyermekágyi láz következtében elhunytak arányát.
1857-ben a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de a meghívást visszautasította.
Rendszeresen publikált az Orvosi Hetilapban, vezette a szülészeti és gyermekgyógyászati rovatot, majd szerkesztette az Orvosi Hetilap Nő- és Gyermekgyógyászat című szakmai mellékletét. Újszerűsége, és főleg szenvedélyes hangvétele a hazai, de főként a külföldi szakma részéről elutasítást és támadást kapott.
Mivel úgy érezte, a kollégákat nem tudja meggyőzni, a fiatal orvosok képzésére helyezte a hangsúlyt, tervei között szerepelt egy szülészeti és egy nőgyógyászati tankönyv kiadása.
Már évekkel halála előtt magatartásában furcsaságok mutatkoztak. A felfedezése óta kialakult súlyos önvád mellett a támadások még jobban próbára tették megviselt idegrendszerét, amely 1865 júliusára elmezavarrá súlyosbodott. Semmelweis felesége a bécsi barátjukhoz, Hebra professzorhoz fordult, aki július 31-én Döbling elmegyógyintézetébe utalta Semmelweist, ahol augusztus 13-án meghalt.
Halálának körülményei évtizedek óta tudományos viták tárgya. A pályája kezdetén, boncolás közben (szikével megvágta a kezét) szerzett szifiliszes fertőzés, és az ebből kialakult paralysis progressiva (a homloklebenyt legerősebben érintő agysorvadás), illetve a döblingi személyzettől elszenvedett brutális bántalmazás egyaránt felmerült. A boncolási jegyzőkönyv és a csontmaradványokon 1963-64-ben végzett kórbonctani és radiológiai vizsgálat szerint Semmelweis a jobb kezén kialakult lassú lefolyású csontvelőgyulladásból támadt szepszisben halt meg, abban a betegségben tehát, amelynek kórlényegét felfedezte.
Nemcsak mint szülészorvos, hanem mint sebész is kiváló tevékenységet folytatott, így hazánkban elsőként végzett petefészek-műtétet és másodiknak császármetszést. Hamvait felesége 1891-ben Budapestre hozatta családjának sírboltjába. 1965-ben új sírba helyezték szülőházának udvarában, mely jelenleg a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad helyet.
A Semmelweis Egyetem 1969-ben, hosszú folyamat eredményeként vette fel egykori tanárának, Semmelweis Ignácnak a nevét.
Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek 1847 és 1861 között nyomtatott formában megjelent egyes dokumentumait 2013-ban az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította.
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
*Semmelweis Ignác munkásságáról (MEK)
*Semmelweis Orvostörténeti Múzeum: Semmelweisről
*SOTE hivatalos honlapja
*Orvostudományi portál
