SumidaMohai, Igmándi, Parádi, Kékkúti…
Hazánk gyógyvíz nagyhatalomnak számít, a balneoterápia nem csak fürdő, hanem ivókúrában is hatásos.
A fővárosi vizek népszerűségével vetekedett a Magyarország legrégebbi ásványvizeként emlegetett Mohai Ágnes, amelyről az első írásos feljegyzést 1374-ben keltezték.
Nevét a Vértes és a Bakony völgyében fekvő Moha községről kapta, az ott lévő artézi kutat 1782-ben gróf Amadé Tádé tárta fel és bocsátotta közhasználatra, s édesanyja után “Ágnes” forrásnak keresztelte el.
Az úgynevezett földes savanyúvizet ásvány- és gyógyvízként is alkalmazták, majd a területet időközben megvásárló Kempelen Imre földbirtokos Mohai Ágnes-forrás néven védjegyeztette 1883-ban. A privatizáció után az ásványvizet az Előre Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Szövetkezet palackozta, tavaly óta a kút a sárkeresztesi Mohai Ágnes Kft. tulajdona.
A Komárom közelében lévő Nagyigmánd község közlegelőjén 1862-ben kútásás közben feltárt forrás vizére Schmidthauer Antal gyógyszerész kútvállalatot alapított, s cége hamarosan nemcsak gyógyvizet, de a karlsbadi sót helyettesítő forrás-sót és pezsgőporokat is gyártott. A sót negyed fontos, fadobozos kiszerelésben 70 krajcárért, egy 12 port tartalmazó dobozt pedig 1 forintért árult, míg az Igmándi keserűvizet “3 meszelyes, jól ledugaszolt palackokban” 25 krajcárért forgalmazta. A víz nagybani árusítása fia, Schmidthauer Lajos nevéhez fűződik, aki 1880-ban vette át a gyógyszertár és a keserűvíztelep vezetését, s ő jegyeztette be 1909-ben Győrben az Igmándi keserűvíz védjegyét.
Az Európa legtöményebb természetes keserűvizeként emlegetett Igmándi termelése a második világháború után nehezen indult meg újra, 1949-ben az üzemépület tulajdonosa a magyar állam lett, a keserűvíztelep a Gyógyvíztermelő Vállalat Kezelésébe került, a termelés 1964-ig folyt, akkor az épület a Komárom megyei Nyomda Vállalaté lett. Ezután az Igmándi keserűvizet Délbudán, a Vízkutató és Fúró Vállalat (VIKUV) Gyógy- és Ásványvíz Üzemében palackozták. Az 1970-es évek elején a keserűvíztelep hozama csökkent, a termelés azonban még több mint 10 évig folyt, mígnem 1989-ben végleg leállították a források kitermelését.
A Mátra hegységben, Parád közelében lévő forrásokból (Klarissza és Csevice) ásvány- és gyógyvíz is készül a század eleje óta, az államosítás után a VIKUV palackozta, ma a kút a gyöngyösi Élpak Rt. tulajdona, mely több telephelyén tölti üvegbe a Parádi ásványvizet és a Parádi kénes gyógyvizet.
A Bakonyban lévő Káli-medence forrását a legenda szerint már a rómaiak is ismerték, s arra az időre eredeztetik vissza a kútnak a bizánci Theodora császárnőre utaló elnevezését is. Az első kristályvízüzem a századfordulón épült, s az államosítás után is folyt a kitermelés, 1977-től a Badacsonyvidéki Pincegazdaság, majd 1990-től a Kékkúti Ásványvíz Kft. palackozott. Az 1994-ben részvénytársasággá vált cég – mely ma a Perrier-n keresztül a Nestlé tulajdona – Theodora Quelle néven hoz forgalomba ásványvizet.
Hazánkban ezeken kívül még bőven akad gyógyvíz: Mira, Salvus, Hunyadi János, Ferenc József stb.
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
gyógyvíz.hu
Magyar Márka Lexikon
