Illancs

Illancs

Hazánk déli részén nagyjából a Baja-Kunfehértó-Kecel háromszögben a futóhomokos, akácerdős, hullámzó tájegység − neve Illancs − elnevezése az” Illa, berek, nádak, erek” szólásból eredhet. Úgy tarják, hogy a Bocompagni hercegtől Höllönger Gáspár szabadkai nagybirtokos kártyán nyerte el a területet. Új birtokára telepeseket hozatott, akik közül többen pár év után tovább mentek, vagy is „elillantak” a futóhomokos nyomorúságos megélhetésből.

A homok a Duna itt lerakott hordalékából származik, a folyóvízi homokot a szél futóhomokká alakította és a buckák szélárnyékában löszt rakott le. Így jött létre a Duna-Tisza közi hátság, melynek legmagasabb vonulata Illancs.

A területet általában pusztai tölgyesek, borították, amit a török időkben és később folyamatosan irtottak, majd legeltették, így megindult a homok, amit a 19. század végén és a 20. században igyekeztek megkötni. Ekkor a táj alaposan megváltozott. A buckákat elegyengették, szőlőt, gyümölcsfákat telepítettek ide. A Kalocsai Érsekségi Uradalom birtokán Wendl Károly irányításával végezték el a futóhomokos, buckás területek akáccsemetékkel történő beültetését, kialakítva az ország legnagyobb összefüggő akácosát. Majd később Haynald Lajos botanikus akadémikus érsek elrendelte az erdei fenyővel történő kísérleti telepítéseket is.

Illancs legnagyobb védett része a Kéleshalmi Homokbuckák Természetvédelmi Terület, amely tulajdonképpen egy felhagyott homoki legelő. A homok itt lösszel keveredett, ezért igen gazdag a terület vegetációja. A cserjék védelmében néhány orchideaféle- vörösbarna nőszőfű és piros madársisak- díszlik. A buckatetőkön és az árnyékosabb oldalakon pedig szép gyepek húzódnak, fehér és szürke nyárasokkal, akáccal, galagonyabokrokkal, borókával, de fellelhető a vadrózsa, a kökény és ritkábban a fagyal is. A pusztai növények közül megtaláljuk a kék szamárkenyeret, a kései szegfűt és a homoki bakszakállt. Találkozhatunk még a homoki vértővel is. A homoki nőszirom néhány tövére is rábukkantam. Tömeges a pusztai kutyatej és a homoki árvalányhaj. Él itt homoki kikerics, ami első látásra hasonlít az őszi kikericshez.

Gazdag a terület madárvilága is. Gyakran látható a méhekkel illetve hártyásszárnyúakkal táplálkozó gyurgyalag, és a kis énekesek több faja is. Elhagyott varjú- és szarkafészkekben költ a vörös vércse. A még világos esti órákban megfigyelhető a tanyák tetején a kuvik. Főleg a borókás fehér – nyárligetek faodvaiban fészkel a szalakóta.

Az emlősök közül az aranysakált fontos megemlíteni, mely elég nagy egyed számban, immár stabil populációt alkot.

A borz is kedveli ezt a változatos domborzatú tájat. Az ürge jelenléte terített asztal a ragadozó madarak számára.

A hüllők közül szép számban lehet itt látni homoki gyíkot ,zöld gyíkot, de a fokozottan védett rákosi vipera is előfordul.

Turisztikai szempontból fontos, hogy a kistájat átszeli – feltárja az alföldi kéktúra. A túraút a Sükösd melletti Ökörjárásnál éri el az Illancsot, majd az Ólom- hegy mellett elhaladva vezet Hajós- Szentgyörgyön és Érsekhalmán át a Hajósi- Pincékhez. (Az Ólom- hegy tetején áll az Egységes Országos Vízszintes Alapponti hálózat 1979- ben épült, 28 méter magas geodéziai mérőtornya, amelynek tengerszinttől számított 200 méter magasságban lévő tetejéről egyedülálló látvány nyílik Illancs egészére, sőt még azon túl is. A belátható távolságot az időjárás és a használt távcső határozza meg.) A folytatás Császártöltés után ismét a terület belső, erdős részén keresztül Kéleshalom községbe juttatja a túrázót. A kék jelzés a kéleshalmi homokbuckás területen vezet Kunfehértó felé, majd a túraútvonal 65 kilométer után hagyja el az Illancsot.

Sajnos az Észak-Amerikából származó selyemkóró, ami az 1870-es években jelent meg hazánkban, már szinte az ország minden részén elszaporodott, és ahol egyszer megtelepszik, ott kiirthatatlan. Teljesen átformálja környezetét, nemcsak árnyékolásával, hanem a gyökeréből kibocsátott anyagokkal is pusztítja az őshonos növényeket. Igaz, hogy a méhészek előszeretettel használják méh legelőnek, akárcsak

az akácot, de mivel erőszakosan terjeszkedő fajok, képesek kiszorítani a korábban e tájra jellemző növényeket. Ugyanez a mondható el a bálványfáról is.

Édesapám erről a vidékről származik . Az Ő családja is “ellillant” innen, hogy új otthont válasszanak maguknak a több lehetőséggel kecsegtető Budaörsön.

„ Ott tenyészik a bús árvalányhaj

S kék virága a szamárkenyérnek;

Hűs tövéhez déli nap hevében

Megpihenni tarka gyíkok térnek.”

Petőfi Sándor ~ Alföld (részlet)

szerk: Cseke Ibolya

forrás:

Nebojszki László: Illancsi pillantások, Természet Világa

Garami László – Garami Lászlóné: Védett természeti értékeink útikalauza

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *