SumidaMéhészet a Kárpát-medencében
Magyarország területén már jóval a honfoglalás előtt foglalkoztak méhészettel. Már Hérodotosz említést tesz arról, hogy az Iszter (Duna) mellékén lakó trákok méheket tenyésztettek ie. 500 körül, vagyis 2600 évvel ezelőtt. A Kárpátoktól az Al-Dunáig elterülő óriási erdők jó méhlegelőt biztosítottak ehhez. A honfoglaló magyarok is minden bizonnyal ismerték a méhészetet. Erre utal a finnugor alapnyelvből származó méh és méz szavunk. László Gyula történész arról ír, hogy az osztjákok élő fákat faragtak meg a méhcsaládok számára. Kétségtelen, hogy első királyaink alatt a méhészetet elterjedten gyakorolták hazánkban és ez nem történhetett előzmények nélkül, egyik pillanatról a másikra. Kolostoraink, apátságaink az Árpádok korában már nagyban méhészkedtek. A méhészet első oktatói a papok voltak. Méhészeti tudásukat feltehetőleg a római íróktól (Plinius, Vergilius, Varro, Collumella) tanulták.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában Mária Terézia ismerte fel annak szükségességét, hogy a méhészetet támogatni kell. 1776-ban rendeletet adott ki, hogy a kezdő méhészeknek, és a tíz kasnál többel méhészkedőknek ne kelljen adót fizetniük. 1770-ben Bécsben méhészeti főiskolát alapított és támogatta a méhészet fejlesztését. Ezzel a rendeletével elérte a méhészet fejlődését. 1797-ben Keszthelyen Georgikonban kötelezővé tették a méhészeti tevékenyég oktatását.
A pannon méh
Hazánkban elsőként 1934-ben Örösi Pál Zoltán végzett fajtavizsgálatot, és a pannon méh hazai változatát, mint „alföldi méhet” ő írta le először tudományosan is. A kárpát-medencei változatról, mint a „magyar méhről” korábban már Ambrózy Béla is részletesen írt. A tájegységeket összehasonlító kísérletek eredményei szerint a pannon méhfajtának számos változata ismert egy-egy adott tájegységhez adaptálódva. A Pannon méh eredetileg Szlovénia és Ausztria Pannon határvidékéről származik, és terjedt el a Világban. Változatai kiterjedten megtalálhatóak a Duna völgyében, Bécstől a Kárpátokig, az Alpok Ausztria déli részén, Szlovénián és Horvátországon át egészen a dalmát partokig. Ezt a jelleget mutatják a dél-lengyel és Kárpátok hegyi méhei is. Magyarországon, a fél évszázados vizsgálatok és tenyésztői munka eredménye alapján elmondható, hogy az itt kialakult Pannon méh mint önálló fajta kiválóan alkalmas az Európában egyedülállóan közel 400 ezer ha területet borító hazai akác és egyéb méhlegelő, mint a selyemkóró, ill. a szántóföldi növények (kb. 400+400 ezer ha terület) kihasználására.
A Pannon méh legjobbnak bizonyult gyors tavaszi fejlődését, gyűjtési eredményeit, kezelhetőségét, ill. lépen-maradását és csekély mértékű támadó hajlamát tekintve.
Fontos, hogy ezt a közel 80 éve tudományosan is meghatározott, és a több mint 50 éve tenyésztői irányvonalban tartott fajtát, és annak ehhez a tájegységhez alkalmazkodott változatát, a Pannon méhet a jó közvetlen és közvetett tulajdonságai és elsősorban kiemelkedő termelési eredményei és jó ellenálló képességei alapján a – természetes határokat követve – őshonosnak és védettnek tekintsük.
Az akác és az akácméz
Az akác Észak-Amerika jellegzetes, igen kiterjedt területen élő fája, amelyet a párizsi botanikus kert akkori igazgatója, Jean Robin telepített meg Európában. Az akác a rendszertani nevét tőle örökölte, ez a Robinia pseudoacacia. Magyarországon 1710-ben ültették először Erdődy gróf pozsonyi kertjében. Az ültetését később nemcsak központilag szorgalmazták, hanem földbirtokosok és honoráciorok – köztük Tessedik Sámuel – is példamutatóan terjesztették. A század végén szórványosan már falvakban is díszlett, de valóban nagymértékű elterjedése a következő századra esett, amikor a Duna–Tisza közi futóhomok megkötésének, majd az Alföld-fásítás egyik legfontosabb növénye lett. Az akácról, az 1896-ban megjelent Báró Ambrózy Béla „A Méh” című könyvében is ekképpen nyilatkozik: „Magyarország legfontosabb mézelő növénye, gyorsan növő fája igen értékes, szaporítása kivált az Alföldön fontos gazdasági érdek.
Az akácfát a növény talajjal szembeni igénytelensége, gyors növekedése és sokrétű felhasználhatósága tette hazánk egyik legkedveltebb fafajává. Az akác magyarországi területe 463 ezer hektárra tehető, mely hazánk összes erdőterületének 24 %-át teszi ki, ezzel a legnagyobb területfoglalású fafajunk. Európa akácerdőinek több mint a fele hazánkban található. A magyar akácméz világos, lágy, kevésbé savas, akácvirág illatú méz. A csaknem színtelentől az enyhén sárgásig terjed az színárnyalata. Magas cukortartalma miatt nem kristályosodik, évekig folyékony marad.
Az EU mintegy 300 ezer tonnás méz fogyasztásának 15-20 %-a akácmézből származik, amely évente ~ 45-60 ezer tonna akácmézet jelent. Magyarországon évente átlagosan 22-24 ezer tonna méz terem, melynek kb. 50 %-a akácméz. Az elmúlt évtizedben ez éves átlagban 10 ezer tonna akácmézet jelentett – ez jó évben elérheti a 15 ezer tonnát is.
Magyarországot gazdaságilag és történelmileg is a világ legnagyobb méztermelő országai között tartják számon. Hazánknak napjainkban az európai unión belüli mézkereskedelemben kb. 40 %-os részesedése van. A legexportképesebb mézünk, az akácméz.
Haulik Beatrix
források:
OMME
HáGK
hungarikum .hu
