Kilt a skót szoknya

Kilt a sót szoknya

Ha a skót népviseletről beszélünk, akkor egyből mindenkinek a híres kilt, a férfiak által viselt skót szoknya ugrik be. Sőt az is eszünkbe jut, hogy alatta nem viselnek alsóneműt a férfiak.

A kilt szó jelentése „övezd és tekerd fel”. Leggyakrabban gyapjúszövetből készül, a 16. században vált ismert ruhadarabbá. Bár a 13. században játszódó Rettenthetetlen című filmben a főszereplő, Mel Gibson is kiltet viselt, valójában ebben az időben még nem hordták a férfiak.

A katonák praktikussági okból viselték. Viselője szabadon tudott benne mozogni, a terepszínű változatai pedig segítettek a kopár tájakon a rejtőzködésben, anyaga igen gyorsan száradt, és egyfajta takaróként is szolgált a hideg ellen. Amikor mocsaras vidékeken, tavakon kellett átkelniük, a szoknyát egyszerűen a nyakukba tudták kapni, így az nem lett vizes. A fehérnemű viselése csak nehezítés lett volna, ezért azt el is hagyták.

Régen a mindennapos viselet része volt, manapság azonban már csak ünnepélyes alkalmakkor öltik magukra.

Sporran az erszény

Mivel a hagyományos kilten nem található zseb, az azt viselőknek kellett valami, amibe holmijaikat rakhatják (puskagolyót, élelmiszert stb). A legkorábbi erszények bőrből készült zsákocskák voltak, amiket a derekukra kötve hordtak. A gazdagabbak ezüsttetővel vagy bojtokkal díszítették. Idővel a sporran még különlegesebbé vált: a 19. század végére a prémes erszények már vidra, borz, kecske, vagy fókaprémből készültek. A viktoriánus korban olyan naggyá és díszessé vált, hogy csaknem teljesen elfedte a kilt elülső részét. A megfelelő magasságát a hátsó szíj és csat segítségével lehetett beállítani.

Harisnya:

A legtöbb skót férfi csupasz lábbal járt, de amikor elkezdtek harisnyát hordani, azok varrott textilből készültek, nem pedig kötött anyagból, mint a maiak. A mintázata általában piros-fehér kockás volt és cath dath-nak, azaz „harci mintának” nevezték. Mivel akkor még nem volt gumiszalag, a felföldiek eredetileg egy kevés befont szénával vagy szalmával kötötték meg a tetejét. Egy idő után a harisnyakötőket már kicsi szövőszékeken készítették, és sokkal színesebbek is lettek. Egyforma méretűre csinálták őket, s egy különleges, a nyakkendőkéhez hasonló csomóban végződtek, amit Sniomh Gartainnak neveznek. Az ódivatú kockás harisnya még a díszes harisnyakötők ellenére is elég alaktalan volt és gyakran lecsúszott, ha a viselőjének nem volt elég izmos vádlija. Végül felváltották őket a kötött harisnyák, melyek már sokkal jobban illeszkedtek a lábszár formájához.

Öv:

A felföldi öv úgy 8-10 cm széles és marhabőrből készült, sárgaréz vagy ezüstcsattal. Ha a skót férfi úton volt, és szűkében volt az élelemnek, szorosabbra húzta az övét, hogy a gyomra kevésbé tűnjön üresnek. A legszebb öveket vörös korall, vagy drágakövek díszítették.

szerk.: Cseke Ibolya

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *