Nemzeti értékünk a hortobágyi pásztorkalap

Nemzeti értékünk a hortobágyi pásztorkalap

Az egész Magyarországon egyedülállóan a Mihalkó család által készített kalapok és a már 7. generációra visszanyúló örökséget életben tartó balmazújvárosi Mihalkó Kalapkészítő Műhely, Magyarország védendő nemzeti kultúrkincse és egyedülálló ipartörténeti értéke.

A történet az 1870-es évekre nyúlik vissza, amikor is egy felvidéki ifjú úgy döntött, hogy vándorútra kell. A vándorlása során sokat látott legény végül Balmazújvárosban telepedett le, ahol egy kedves, fiatal kisasszonyt feleségül is vett. A felesége édesapja kalapos mester volt, akitől a legény kitanulta a kalapkészítés mesterségét. Ekkor kezdődött el a Mihalkó-kalap története. Azóta generációról generációra öröklődik e mesterség. A Mihalkó család kalapjai, azóta is ugyanazzal a hagyományos, kézi technikával készülnek a merinói bárány gyapjából.

Mihalkó Gyula népi iparművész, a Népművészet Mestere 2016 ban bekövetkezett haláláig Balmazújvárosban élt. Gyula bácsi édesapjától és nagybátyjától tanulta el a kalapkészítés minden fortélyát. A hagyományok útján fia, Gyula is követte és lánya, Emese is kitanulta ezt a mesterséget.

Hortobágyi-, kiskunsági pásztorkalapokat, süvegeket, paraszt és polgári kalapokat, népi táncos fejfedőket készítenek.

Hogyan készül a kalap

A kalapkészítés aprólékos, nehéz munka: először a gyapjút szálakra szét kell verni, majd ezután össze gyúrni, ami erős fizikumot igényel, ugyanis minél erősebben gyúrják egybe a szálakat, annál erősebb lesz a kalap. A kalap elkészüléséhez szükséges anyagmennyiséget ezután kétfelé veszik, majd “fakpóna” segítségével fellazítják és a “fakba” eresztik. Egy pásztorkalap elkészítéséhez négy fakra van szükség. A munka során a négyből kettő, majd a kettőből egy kalapot áll össze “filcollással” és nemezeléssel.

Az elkészült “tompot” forró vízben 2 óra hosszáig még tovább gyúrják, amitől a gyapjú összemegy és sűrűsödik. A begyúrt tompot formára teszik, megszárítják, befestik. A festés után ismét szárítják, keményítik, formázzák a kalapot. Majd levasalják, díszítik és végül “glancolják”. Ezzel a kalap elnyeri végleges formáját, melyet ezután bárki büszkén viselhet.

A generációk, évszázadok alatt összegyűjtött tudást, tárgyakat, eszközöket a Mihalkó család megőrizte, hogy az utókor számára is megtekinthető legyen. Berendeztek egy múzeumot és alkotóházat a kalapos dinasztia régi műhelyében. A házban helyet kaptak ezek az értékes kincsek: hagyományos szerszámok, tárgyak, fejformák, melyek elengedhetetlenek a kalapkészítéshez. A kiállításon megcsodálhatóak a Mihalkó kalapos mesterek által készített kalaptípusok és egyéb népművészeti remekek.

A házban lehetőség van vendégszobák bérlésére is.

Munkássága során Gyula bácsi szinte minden szakmai címet, elismerést és méltatást megkapott, amely ebben a szakmában csak lehetséges. Részesült Hagyományőrző díjban, elnyerte a Népművészet Mestere címet, a Király Zsiga-díjat, Gránátalma díjat. De eddigi munkájának legnagyobb elismerése, hogy a Hungarikum Bizottság felvette „Az egész Magyarországon egyedülállóan a Mihalkó család által készített hortobágyi pásztorkalapot, mint Magyarország emblematikus tájegységének védendő nemzeti kultúrkincsét” a Magyar Értéktárba. Ezzel az általuk készített hortobágyi pásztorkalap kiemelkedő nemzeti érték címet viseli. Méltón lehet minden magyar ember büszke rájuk, hiszen a Mihalkó család munkájának köszönhetően tovább él és öregbíti hírnevét pásztorkalapjuk és e letűnőben lévő szakma is.

szerk.: Cseke Ibolya

forrás:

*Hungarikumok gyűjteménye

*www. mihalkogyula. hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *