Európa legnagyobb röpképes madara a túzok

Európa legnagyobb röpképes madara a túzok

Hazánkban ma a nagytúzoknak is nevezett (Otis tarda) él, népies neve a túzi és a vad póka – ez utóbbi név a pulykából alakulhatott ki. Valaha a Kárpát-medencében két másik faj is előfordult a túzokfélék családjából. A reznektúzok (Tetrax tetrax) fele akkora sincs, mint nagytermetű rokona. A XX. század elején még szórványosan fészkelt néhány helyen, így a Hortobágyon. Azóta rendkívül ritka kóborló.

A galléros túzoknak (Chlamydotis undulata) mindössze egyetlen Kárpát-medencei előkerülése ismert.

Európa legnagyobb termetű madara, a pulykához hasonló testméretű, annál azonban karcsúbb, kecsesebb, hosszabb nyakú és lábú. A kifejlett kakasok testmagassága elérheti az 1 métert, a testtömegük pedig a 16 kilogrammot, de hajdan a Kárpát-medencében lőttek 24 kilogrammos kakast is.

A nászruhás kakasok fejét hosszú, fehér bajusztollak díszítik és széles begyszalagjuk is feltűnő, rozsdavörös. Hátoldala élénk rozsdássárga, amelyet sűrű fekete harántsávok díszítenek. Testalja fehér. Szürke színű lába tipikus futóláb, amelyen csak három ujj található.

A jóval kisebb termetű tyúkok testtömege 4-6 kilogramm, színezetük hasonló, de a melltájékon nincs rőt szín.

A túzok testméretéhez viszonyítva jól és kitartóan repül, eközben nyakát kinyújtva tartja. Szárnycsapásai lassúak, erőteljesek. Röptében szárnya fehérnek látszik, csak a széttárt evezőtollak feketék. A 2014-es év madara, pusztáink féltve őrzött, fokozottan védett madárritkasága.

Herman Ottó írja:

„A túzok nemes, czímeres madár s a magyar síkságon, az erdélyi részek mezőségén az, a mi délszakon a struczmadár”

Eurázsia magas füvű sztyeppéinek jellegzetes fészkelő madara volt. Egykor hatalmas elterjedési területe a Pireneusi-félszigettől az Usszuri folyóig, valamint Észak-Afrikáig terjedt. Élőhelyeinek felszántásával világállománya rohamosan csökkent.

Természetes élőhelyek megszűnésével párhuzamosan mértéktelenül vadászták és kilőtték a legszebb kakasokat, így rövidesen hanyatlani kezdett a valaha híres magyar állomány is. Állandó madár, de a téli időben csapatokba verődve kóborol. Valaha, ólmos esők idején, a szilaj csikósok lóhátról, karikás ostorral terelték össze a szerencsétlen, rájuk fagyott víz miatt repülni nem tudó madarakat, és agyonverték őket. Tollukkal díszítették kalapjukat, süvegüket. Éhínségek idején is nagymértékben pusztult a Kárpát-medencei állomány.

A túzok jelenlegi teljes állományát legfeljebb 47 000 példányra becsülik. A legnagyobb számban Spanyolországban él, ezt a Volga menti előfordulása követi. A harmadik legnagyobb állománya a Kárpát-medencében található. A nyílt, fátlan síkságokat, füves pusztákat, nagy kiterjedésű mezőgazdasági területeket részesíti előnyben. A szántóföldek közelébe húzódása már a XVIII. századtól megfigyelhető: kedveli a pillangósokat, a repcét és az őszi gabonákat is. Nem ragaszkodik mindenáron a fátlan élőhelyhez, a Mosoni-síkságon a fasorokkal, erdősávokkal tagolt területeken is előfordul. A hazai állomány zöme a tiszai Alföldön él. A Kisalföldön és a Kiskunságban szétszórt állományai találhatóak.

A túzokkakasok 5-6 éves korukban válnak ivaréretté, míg a tyúkok már 3-4 évesen alkalmasak a szaporodásra. A kakasok udvarlási ceremóniáját, násztáncát dürgésnek nevezik. Egy-egy terület túzokcsapata már február végén a hagyományos dürgőhely közelében tartózkodik. A kakasok tél végétől gyakori körülrepülésekkel jelölik ki a leendő tánchelyet. A dürgés látványos udvarlás, amely április elejétől május közepéig tart. A túzokdürgés csodálatos látvány a tavaszi pusztákon, amely hajnaltól reggel 7-8 óráig tart. Ilyenkor a távolban elő-előbukkanó fehér tollbokrétákat láthat a szerencsés szemlélő. A fehérre változó, messziről virító tollazatnak hívó szerepe van. A kakasok ezzel jelzik tartózkodási helyüket a tyúkoknak.

Tánc

A terepszínű kakasok különös, bizarr táncuk során kifordítják tollazatukat és felfújják az 5–6 liternyi levegő befogadására alkalmas torokzacskójukat. Ennek hatására a nyak hihetetlen vastagnak, erősnek tűnik. A felfújt nyakú, hátravetett fejű kakas a szárnyát lazán lógatja, majd hirtelen mozdulattal alkarjait oldalt és hátra nyújtja ki. Ezzel a mozdulattal a korábban eltakart fehér tollak tömege lesz látható, a kakas egy fehér toll-labdává változik. Ebben az állapotban néhány tipegő lépést tesz, majd elernyeszti a tollazatát, kicsit pihen, s az egész kezdődik elölről.

A tojók nem tartózkodnak a kakasok közelében, hanem távolabbról figyelnek, s csak később húzódnak közelebb. Egy-egy dürgő helyen olykor 8-10 kakas is látható, kisebb-nagyobb távolságokra egymástól. A kakasok nem verekednek egymással, de ha túl közelébe kerülnek egymáshoz akkor taszigálják a másikat, és csőrükkel oda vágnak.

Mindig a tyúkok keresik fel a dürgő kakasokat.

Háremtartók

Hajdani megfigyelések szerint a túzok régebben monogám volt. A kakas a dürgő helyre csalogatott párját költéskor is őrizte, majd együtt nevelték a fiókákat. Az egyoldalú kakasvadászat miatt megváltozott a nemek aránya. Szakemberek szerint a tyúkok számbeli fölénye miatt alakult ki a háremtartó magatartás.

Tyúkok a fészkeiket a termesztett növénynek a rétekkel szomszédos sávjában alakítják ki. Fészekhelynek olyan terepet keresnek, hogy a kotló madár lehetőleg rejtve maradjon, de ugyanakkor biztonságosan körbe tudjon tekinteni.

A költési idő április végétől június elejéig húzódik. Ha a fészekalj tönkremegy, júliusban pót költésbe kezdhetnek. A fészekalj többnyire két, ritkábban három olajzöld alapon sötét olajbarna foltokkal tarkított tojásból áll. A kakas a fészek készítésében, a költésben és a csibék nevelésében nem vesz részt. A kotlás a második tojás lerakása után kezdődik és 25–28 napig tart. A szaporodási ciklus befejeztével a kakasok külön csapatba verődnek, ahová már a fiatalabb kakasokat is befogadják.

A fiatal csibék tollazata teljesen beleolvad a környezetébe, a sárgásbarna alapszínen szabálytalan fekete csíkok és foltok találhatók. A kikelő csibéket az első napokban a tojó eteti, csőrével nyújtja a falatokat és a vizet. Gondosan vezeti a később már önállóan táplálkozó csibéket, legtöbbször egy vagy két csibével figyelhető meg. A csibék súlygyarapodása a második héttől felgyorsul, négyhetes korukra megsokszorozzák testtömegüket. A test- és faroktollak 18–20 napos korban kezdenek erőteljesen fejlődni. A kelés után 40 nappal a fiókák már repülnek. Négy hónapos korukra akkorák, mint az anyjuk.

A túzok táplálék-összetétele nagyon változatos. Erős csőre legelésre, magvak felvételére egyaránt alkalmas. Táplálékát lassan sétálgatva keresgéli. Magvakat, zöld növényi részeket, rovarokat, egereket, pockokat egyaránt fogyaszt.

Télen kifejezetten növényevő, táplálékában a repcének és a takarmánykáposztának kiemelt szerepe van. Ilyenkor a rövid nappalok miatt szinte egész nap táplálékot keresgél. Hóborította földeken kaparva vagy a csőrével turkálva igyekszik szabaddá tenni a növényzetet.

Alkalmi vonuló

Közép-Európában állandó madár, de különösen zord, hideg, havas teleken az állomány egy része délebbre húzódik, ilyenkor akár 1000 kilométert is megtehet. Elsősorban a Balkán-félszigeten és Olaszországban telelhet, de megfigyelték már Máltán is. Az egyetlen külföldön kézre került hazai gyűrűs madarat Albániából jelentették vissza. Alkalmi vonulása mindig nagy veszteséggel jár. Az 1985–1987 közötti két rendkívül zord tél a hazai állományt kóborlásra kényszerítette, ennek következtében több mint ezer példánnyal csökkent a számuk, amelyet főként az orvvadászat, valamint vezetéknek repülés és tengeren való átkelés okozott.

A túzok veszélyeztetett faj, szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

Megmentésén évtizedek óta fáradoznak a szakemberek. A veszélybe került fiókákat felnevelik és visszajuttatják a természetbe. Ám azt tapasztalják, hogy nem elég a fiókákról gondoskodni. A madarak élőhelyét is úgy kell alakítani, hogy biztonságos legyen a számukra. A Hortobágyi Nemzeti Parkban például sok kilométeren át a föld alá helyezték a villanyvezetékeket, hogy ne okozzanak halálos áramütést a madaraknak.

A legfőbb veszélyforrás a túzok számára a mezőgazdaság, mert a szántók miatt eltűnnek a természetes élőhelyek, a puszták, mezők. A zajos mezőgazdasági gépek is zavarják a madarak nyugalmát, a földön, a fűben fészkelő madárcsalád, a fiókák számára pedig komoly veszélyt jelentenek.

szerk.: Cseke Ibolya

forrás:

*Magyar Madártani Egyesület

*Magyar Értéktár

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *