SumidaBársony – házi “szakócák”
A szakóca egy kőből (kvarcitból, vulkáni kőzetből, kovaféléből) a háromszöghöz közelítő formára, pattintással kialakított többcélú marokkő eszköz (kézi balta).
Megmunkálása kétoldali. Alsó része keresztmetszetben vaskos, hegye vékony.
Az ember a korai és középső paleolitikumban használta húsdarabolásra, csontfeltörésre és talán vadászatra is.
1891 augusztusában Bársony János Miskolc városi tiszti ügyész házának alapozásakor 2,5 méter mélyen három különleges formájú, sárga színű leletre bukkantak. Bársony János a ma a Herman Ottó Múzeumban őrzött (feliratos) darabot Széll Farkas debreceni táblabírónak ajándékozta, míg a legnagyobbat a kor híres polihisztora, Herman Ottó vehette át.
A tudós Herman, azonnal felismerte a lelet jelentőségét és hamarosan alkalmat kerített a másik két darab vizsgálatára is. Tisztában volt azzal, hogy a környék geológiai viszonyainak felmérését is figyelembe véve a „szakócák” alkalmasak lehetnek arra, hogy bizonyítsák az addig sokak által tagadott feltételezést: Magyarország területén is élt a jégkorban (őskőkorban) ember. A megtalálás körülményeinek, a leletek tipológiájának és a környezet geológiájának alapos vizsgálata után 1893-ban részletes elemzést jelentetett meg az Archaeológiai Értesítőben. Itt egyértelműen a „szakócák” őskőkori (paleolitikus) eredete mellett foglalt állást.
Herman Ottót a Bársony-háznál és a következő években Miskolc több más pontján (pl. az avasi református temetőben vagy a Petőfi u. 12. sz. alatt) előkerült leletek inspirálták arra, hogy a környék földtani viszonyainak felülvizsgálatát szorgalmazza jó barátjánál, az akkori földművelésügyi miniszternél, Darányi Ignácnál.
E munka részeként kapott megbízást Kadić Ottokár, a Magyar Állami Földtani Intézet geológusa a Bükk hegység barlangjainak átkutatására. A munkálatokat a Kecske-lyuk és a Büdös-pest nevű barlangokban kezdte, eredménytelenül. Ezután Herman Ottó javaslatára a Szeleta-barlangban folytatta ásatásait, ahol is az 1906-tól 1913-ig tartó feltárásokkal immár megdönthetetlen bizonyítékokat szerzett a kárpát-medencei jégkori emberek egykori létezésére.
A Bársony-házi „szakócák” és a szeletai kb. 2000 kőeszközből és gyártási hulladékból, valamint számos ősállatcsontból álló leletegyüttes előkerülése óta a mai Magyarország területén több mint száz barlangi és szabad ég alatti lelőhelyen találták meg az őskőkori ember hagyatékait.
A hagyomány szerint a magyarországi őskőkor – kutatás kezdetét 1891-től számítjuk.
Tipológiai értelemben a három Bársony-házi kőeszköz egyike sem szakóca! A két nagyobb inkább a felső paleolitikus szeletai kultúrkör levéleszközeivel mutat rokonságot.
Ezek megmunkálása kétoldali, kialakításuk közben feltehetően felváltva használtak ún. kemény (kő) és lágy (csont/fa) ütőket. Feltehetően mindkettő hasonló okból, hasonló feladatra készült. E feladat azonban inkább kultikus, mint mindennapi tevékenységhez köthető. Habár kidolgozásuk a szeletai levélkaparókat és levélhegyeket idézi, azok a napi használatra alkalmasabb, kisebb méretekben készültek.
A harmadik, legkisebb darab alapvetően nem kőeszköz, sokkal inkább egy természetes formájú és erősen kopott kődarab. A szélein látható szilánknegatívok egyaránt lehetnek természetes roncsolódás eredményei, illetve az ősember által végzett próbapattintások.
Mindhárom kő nyersanyaga a Bükkszentlászló környékén gyűjthető, ún. üveges kvarcporfir, melyet az utóbbi időben az ásvány- és kőzettan szakemberei inkább metariolit néven említenek.
Bársony – házi leletekre a „szakóca” elnevezést leginkább a kutatástörténeti hagyomány miatt alkalmazzák, a pontos meghatározáshoz talán közelebb jár a „díszlándzsa-csúcsok” megnevezés.
A Bársony-házi “szakócák” legnagyobb és legkisebb példányait napjainkban a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.
szerk.: Cseke Ibolya
Források:
Herman Ottó (1893) A miskolczi palaeolith lelet. Archaeológiai Értesítő, XIII. köt. 1-25.
Kadić Ottokár (1915) Szeleta-barlang kutatásának eredményei. A m. kir. Földtani Intézet Évkönyve, XXIII. köt. 4. füzet.
Szolyák Péter (2011) Elsődleges nyersanyag-feldolgozás nyomai a szeletai kvarcporfir lelőhelyén (Bükkszentlászló). A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, L. 47-66.
