SumidaApátfalvi festett bútor
A bútorfestésben — Tótkomlós és Harta mellett — legjelentősebb falusi stílust létrehozó község Apátfalva volt. A Makótól 10 km-re Keletre, a Maros mentén elterülő község 1750-ben, részben felső magyarországi jobbágyokkal települt újra. A lakosok az új környezetüktől sok tekintetben eltérő kultúrájuk több részét napjainkig megőrizték.
Az apátfalvi asztalosok munkáira nagy hatással voltak a makói és hódmezővásárhelyi bútorkészítő műhelyek. Időben eltolódva követték őket utánozták a városi mesterek által készített bútorokat.
Azokban a házakban, ahol két szoba épült, az utcára néző volt a tisztaszoba, (nagyszoba), a másik a lakószoba.
A tisztaszobába a házhoz költözött menyecske bútora került, a korábban ott lévőt átvitték a lakószobába :
„ . . . váltották az öreg bútort.”
A konyhában nem álltak festett bútorok, a pitvarban is csak ritkán és kevés, a vizes pad korsóálló és a konyhaszekrény (fazekas).
A festett bútorok leggyakoribb típusa a karospad (kanapé), és a sarokpad (sarokkanapé), a fali fogas, vagy tálasfogas, a menyasszonyi láda, az ágy, asztal, székek, téka, bölcső és vizes pad.
Az általános stílusváltás az első világháború után, az 1920-as években ment végbe, ekkor terjedtek el általánosan a furnérozott és politúrozott bútorok, és ezzel a bútorformák is megváltoztak, a polgárias ízlésnek megfelelő formát öltöttek. E folyamat kísérőjelenségeként vált szokássá a már meglévő hagyományos bútoroknak — nemegyszer virágozott daraboknak is — az egyszínűre, leginkább sárgára, barnára és zöldre való átfestése.
A menyasszonyi ládát még 1906-ban is ajándékoztak az új asszonynak, de már az első világháború előtt megkezdődött ezek leértékelődése, helyüket a sublót, vagy az alacsony, kétajtós, felül fiókos szekrény, a kaszli foglalta el.
A festett székeket még az első világháború előtt leváltották az új polgári bútorok.
Legtovább a sarokpadok és karospadok, valamint ágyak és asztalok maradtak fenn. A festett bútorok általában a kelengye részét képezték. 1890-ben házasodott módos gazda, még festett szobabútort tudhatott felesége hozományának, míg saját lányát 1910-ben már egyszínűre festett kelengyével adta férjhez.
Az emlékezet három asztalos nevét őrzi, Csicsó Gyuláét, aki 1917-ben halt meg, egy Gál nevűét, aki korban megelőzte Csicsót, és Nagy Györgyét, akiről semmi más adat nincs.
A bútorok virágozása az asszonyok feladata volt, elsősorban az asztalosok feleségei festettek, de а bútorokat festették saját tulajdonosaik is.
A legkorábbi ismert festett bútor egy menyasszonyi láda 1873-ból.
Ebben az időben a sötétkék (öregkék) alapszínen elhelyezett, pirossal, sárgával és zölddel, foltszerűen festett, rendkívül elnagyolt motívumok (aprók, és csak ritkán mutatnak felismerhető virágot, legtöbbször tulipánt) voltak a jellemzőek.
Ezek a bútorok időben a legkorábbiak. Az ismertetett jegyek mindenképpen egy saját apátfalvi műhely meglétét igazolják.
A 20. sz.-ban az apátfalvi bútorok alapvető változásokon mennek át. Az eltérések formailag és szerkezetileg is szembetűnőek: új jellemvonásaik, hogy az alapszín kivilágosodik világoskékre, esetenként fehérre. A motívumok színeiben egyeduralkodóvá válik a zöld és a piros, dúsan, zsúfoltan levelezett indadíszt, és oldalnézetes tulipán virágfejeket alkotva.
Csicsó Gyula műhelyének nem csupán az új stílus kialakításában, hanem magában a stílusváltásban is tevékeny szerepe volt.
Az apátfalvi festett bútor, 2015 – ben bekerült Apátfalva Település Értéktárába, majd 2016-ban a Csongrád Megyei Értéktárba is felvételt nyert
szerk: Cseke Ibolya
Forrás:
*Studia Comitatensia, 23. Tanulmányok Pest megye Múzeumaiból 1994 Szentendre
*Fejér Gábor: Az apátfalvi festőasztalosság kialakulásának kérdéséhez. Novák László szerk.
